top of page
Magyar Business VideoCast
Ep #56 - RI Consulting / Szmola Roland

“A karrieremet olyan multinacionális vállalatoknál kezdtem, mint az ecoB International GmbH. és az E.ON. Utóbbinál eleinte a Digitális Transzformáció csapat vezetője voltam, ahol azzal foglalkoztam, hogy hogyan lehet a lean folyamatszervezést a szolgáltatóiparban is kamatoztatni. 2017 Q1-ben kért fel az E-ON CFO-ja az agilis projektre. 2018-ban vezettük be Magyaroszágon, majd a többi országban is. Ez a projekt 2020-ban fejeződött be, éppen abban az évben, amikor úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam a piacon, mint magántanácsadó. Ekkor már ismertem alapítótársamat Zsolt Janovszki -ot, aki szintén agilitással és lean menedzsmenttel foglalkozott. Már az első találkozáskor rájöttünk, hogy nagyon hasonlóak az alapértékeink, így 2020-ban együtt megalapítottuk a RI Consultingot. Egy év alatt már 20 fősre bővült a csapat és tavalyhoz képest a cégcsoport megötszörözte az árbevételét. A célom az, hogy a magyar vállalkozókat olyan agilis tanácsokkal és egyszerűen implementálható szervezetfejlesztési tippekkel ismertessem meg, amelyekkel a nyugati vállalkozásokhoz hasonló növekedési és fejlődési pályára tudnak lépni.”

Szmola Roland a neten

Hallgasd meg ezt az epizódot a kedvenc podcast lejátszón

Anchor FM.png.001.png
Apple podcast.jpeg
Google Podcasts.png
Spotify.png

Hallgasd meg és iratkozz fel, a kedvenc podcast lejátszódon

Amazon_edited.png
Amazon Music.png
Anchor FM.png.001.png
Apple podcast.jpeg