Attila vendége ezúttal Barazsy Ákos volt, akivel elsősorban a nemzetközi terjeszkedésről beszélgettek.
Ugyanitt olyan fogalmakat is megtárgyalnak, mint: üzleti siker és idő, terjeszkedés és veszteség, tanulás és hatékonyság, pénzvisszafizetés és személyes ajánlások.
Kedves Olvasó!
Ha lehetőséged van rá, akkor ezt a beszélgetést hallgasd meg! Mert ez a leirat nem tudja majd olyan jól átadni azt a stílust és energiát, amit Ákos a képernyőn keresztül közvetít!
Folyamatokat megérteni, csak kerek történeteken keresztül lehet
Álljon ez most itt bevezető helyett. Attila és Ákos a felvétel elején arról beszélnek, hogy milyen hatásai vannak a Tik Tok-nak és egyéb videós megosztó platformoknak.
Amint az előbbi mondat már elárulta, összetett dolgokat nem lehet pár másodpercben elmondani, kimagyarázni. Mindketten azt tartják, hogy a világban, minden mindennel összefügg és a tartalmas dolgokhoz idő kell.
Az emberek fáradtak és világszinvonalon vagyunk megszivatva…A könnyű ellenállás egyik példája a rövid videó. Mindent hamar akarunk megtudni.
Mondja Ákos, majd hozzáteszi:
Túl sok mindent akarunk megoldani, amire a világ még rá is tesz…ettől sokszor nem érzi magát az ember embernek
-
Miről szól a Nemzetközi Skálázás Konferencia?A konferencia olyan témákról szól, mint a cégnövekedési stratégiák, a külpiacok meghódítása (különös tekintettel az amerikai és európai piacokra), valamint a skálázási lehetőségek és kihívások.
-
Ki a Konferencia célközönsége?A konferencia célközönsége azok a vállalkozók, akik szeretnének fejlődni, és akiknek a cégük folyamatos növekedése a céljuk.
-
Milyen nyelven/nyelveken fog zajlani a konferencia?A konferencia nyelve magyar lesz.
-
Hogyan lehet megnézni a Konferenciát?A konferenciát online lehet megtekinteni. A részletekért és a hozzáférés módjáért kérjük, látogassa meg a konferencia weboldalát.
-
Mennyibe kerülnek a jegyek a 2024-es Nemzetközi Skálázás Konferenciára?49,99 USA-dollár
-
Mit tartalmaz a jegyár?A jegyár tartalmazza a konferencia online részvételét és hozzáférést az összes előadáshoz és programhoz.
-
Szeretnék jegyet venni, de csak átutalással tudok fizetni, és ehhez számlára van szükségem. Mit tegyek?Kérjük, vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel a magyarbusinesspodcast@gmail.com email címen.
-
Láttam, hogy a részvételem csak a jegyvásárlással és a regisztrációs ív kitöltésével válik érvényessé. Hol tudok jegyet venni és regisztrálni?Jegyvásárlásra és regisztrációra a konferencia weboldalán van lehetőség.
-
Van létszámlimit a Konferencián?Nincs.
-
Részt vehetek előadóként a Konferencián?A jelenlegi konferenciára lezárult a jelentkezés, de a következőre szívesen fogadunk előadókat, vegye fel velünk a kapcsolatot a magyarbusinesspodcast@gmail.com email címen.