top of page
MBP-Cover-Pottyos_edited.jpg

Magyar Business Podcast

Mentorált amerikai terjeszkedés lépésről-lépésre

Nézz körül a Skálázás Egyetemén

A Magyar Business Podcast egy beszélgetős műsor, ahol mélyenszántó témákat feszegetünk, egy nagy céllal: segíteni a magyar vállalkozóknak a nemzetközi szinten skálázni.

2021. augusztus 5.

Hiteles Vezetés / Polgár Zita

"Amióta az eszemet tudom, emberekkel foglalkozom, s a pályafutásom első tizenegy évét a versenyszférában töltöttem. Sikeres fejvadászból lettem vezető, és a romokból építettem fel, majd tettem szárnyalóan eredményessé egy országos hálózatban működő toborzás–kiválasztási csapatot. Néhány év alatt a piacvezetők közé kerültünk.


Miközben ezen munkálkodtam, arra lettem figyelmes, hogy természetes módon érzem, mire van szükségük az embereimnek ahhoz, hogy igazi lelkesedéssel és elhivatottsággal dolgozzanak a közös víziónk megvalósulásán. Ugyanakkor azt is láttam, milyen hatalmas károkat, valamint súlyos szervezeti betegségeket okoz a vezetői hitelesség hiánya: munkavállalók tömegei szomjazzák az olyan vezetőket, akik szolgálatnak tekintik ezt a rendkívüli küldetést, nem pedig öncélúan, hatalomvágyból cselekednek. Ez a felismerésem végül oda vezetett, hogy egy ponton teljesen kiábrándultam abból, amit ma „vezetésnek” hívnak, és a szeretett pályámat otthagyva végleg hátat fordítottam az üzleti világnak. Legalábbis ezt hittem.


Nemrég azonban erős hívást éreztem arra, hogy könyvet írjak „Szárnyalni csak másokat emelve lehet” címmel, amelyben megoszthatom a világgal a szakmai tapasztalataimat arról, hogy mire van szükségük a munkavállalóknak a vezetőjüktől és mindazt, ami a vezető hitelességét jelenti. Vallom ugyanis, hogy vezetés az emberekkel való bánásmód művészete, amely akkor hiteles, ha a vezető az emberekre értékként nem pedig eszközként tekint, és eszerint is cselekszik, méghozzá önazonosan, egy nemes ügyet szolgálva. Vezetői és Önismereti Mentorként így ma már abban támogatom a vezetőket, hogy eredményes, elhivatott és elkötelezett csapatot teremtsenek, eközben megleljék a belső egyensúlyukat és megismerjék (a legjobb) önmagukat.


A tevékenységemmel ahhoz kívánok hozzájárulni, hogy a jövőben olyan emberek töltsenek be vezetői posztot, akik nap mint nap tiszta szívvel, józan ésszel és igaz tettekkel akarják szolgálni a rájuk bízottakat. Olyanok, akik tudják, hogy vezetőként szárnyalni csak másokat emelve lehet.""

  

Polgár Zita a neten

  

Hallgasd meg ezt az epizódot a kedvenc podcast lejátszón

Anchor FM.png.001.png
Apple podcast.jpeg
Google Podcasts.png
Spotify.png

Kövess minket a kedvenc podcast lejátszódon

Amazon_edited.png
Amazon Music.png
Anchor FM.png.001.png
Apple podcast.jpeg
Audible.png
Castbox.webp
Google Podcasts.png
Listennotes.png
Player-fm.png
Pocket.png
Podkite.png
Radio Public.png
Spotify.png
YouTube.png
bottom of page