top of page
MBP-Cover-Pottyos_edited.jpg
Magyar Business Podcast Mentorált terjeszkedés lépésről-lépésre

IRATKOZZ FEL A STRATÉGIAI HÍRLEVELŪNKRE!


Stratégiai Vállalkozás Fejlesztő tippek, heti rendszerességgel *Garantálom, hogy ilyet még nem kaptál

2021. augusztus 26.

Szabó Norbert Ádám

Szabó Norbert Ádám és hűséges társa Kele, 2016 januárjában, közel 6 évnyi felkészülés és munka után, életük eddigi legnagyobb álmát valóra váltva, 85 nap alatt 6500km-t megtéve átszelték az Atlanti- óceánt.


Megálmodták, megtervezték és az akadályokat kitartással és életerővel leküzdve, véghezvitték céljukat, a világon elsőként, Guinness Rekordot felállítva átevezték Földünk második legnagyobb óceánját.


Mióta filmbetétekkel egybekötött motivációs előadását már közel 2000-en hallották. Expedíciójának több mint 6 éves tapasztalataiból, sikereiből és kudarcaiból mindenki számára tartogat valamilyen értékes üzenetet, céljának megvalósítása pedig élő példája lehet mindazoknak, akik azt mondják, hogy a lehetetlen nem létezik.


Inspiráció, motiváció, stratégia és egy rendszer, aminek segítségével bárki a nyomába eredhet, és elérheti azt, amit igazán szeretne!


„Hiszen életünket élni, csak Teljes Szívvel érdemes” - Szabó Norbert Ádám

      

Szabó Norbert Ádám a neten


Kövess minket a kedvenc podcast lejátszódon

bottom of page