
Keresési Találatok
168 találat erre: „szervezeti kultúra ”
- Lengyel Tamás a TKL Software LLC alapítója
egyre növekvő mértékben fontossá válik a kiberbiztonság, mivel az emberek, vállalkozások és kormányzati szervezetek
- Villámkérdések: Jóföldi Endre és Kása Károly
ennek a találkozási pontján kell most úgy érzem sokat dolgoznom, tehát támogatni abban, hogy van egy szervezeti
- Kertész Lilla szervezetpszichológus
multinacionális vállalat működésébe, az agilis módszertanokba és a program végén üzleti angol nyelvvizsgát is szerzett Két területen is szerzett diplomát, egyrész pszichológiai (Gáspár Református Egyetemen), másrész munka-és Részt vett egy 'Brief coaching a vezetésben és a szervezetekben' című business coach képzésen, melyen „Mindenképpen a business networkinget tudnám felsorolni, abból szereztem barátokat, inspirációt, ügyfeleket
- Mi tart vissza attól, hogy végre ott élj és dolgozz, ahol akarsz?
kitalálni, mindent megoldani, mindent újra felépíteni – még akkor is, ha új országba költözünk, új kultúrába
- A Photon fejlesztése és nyitás a külpiacra
Sokkal másabb a kultúra Amerikában. Fontos volt a kulturális közelség.
- Vállalkozóként nem a profit öl meg, hanem a lojalitás illúziója.
Arnold felismerte, hogy az eddigi modell túl sokat bízott az emberi kapcsolatokra, és túl keveset a szervezeti
- Csarnai Róbert: következő lépések, covid, Florida
Az amerikai üzleti kultúra és kommunikációs stílus megtanulása jelentős fejlődést hozott az üzletüknek
- Mit ér a tudásod, ha csak egy országban tudod használni?
De ha képes vagy más nyelven, más kultúrában, más rendszeren belül is hasznossá tenni magad – akkor valóban
- Nem minden vállalkozó akar vezető lenni
A vállalkozói kultúrában gyakran elfelejtjük, hogy az önazonosság nem gyengeség, hanem stratégiai előny
- Kurtán Klára: Inventus Intézet tematikus coach képzés megálmodója
arról, hogy kell vállalkozni…azt gondoltam, hogy az hogy én ott főzöm a kávét meg közben kiállítást szervezek vállalkozóként tevékenykedett, tréninggel foglalkozott, de nem volt boldog ebben a helyzetben, hiányzott neki a szervezeti
- Szabó Krisz a StartITup kezdeményezés elindítója
StartITup célja, hogy fejlessze a startup ökoszisztémát Győrben, ennek érdekében meetupokat és eseményeket szerveznek Az inkubációs időszak ennél a szervezetnél 6-9 hónap és a tendencia azt mutatja, hogy általánoságba véve
- Gyulay Tibor: A tudásmenedzsment
egyik ilyen mozgatórugója a tudásmenedzsmentnek, hogy vigyázzunk arra, hogy működőképes maradjon a szervezet „A tudásmenedzsment az azzal foglalkozik, hogy biztosítsa a szervezet minden tagja számára, hogy amikor Ami különbséget észre vettek, hogy a kis szervezeteknél nincs erre megfelelő apparátus, szokásjog és
- Vilhemp: műanyag és újrahasznosítható termékek ára, komposztálás
Somáék igyekeznek a sztenderdeknek megfelelni vezért tőlük független szervezetek tanúsítványait szerzik
- A hazai piac vakfoltjai – és amit Amerikától tanulhatnánk
A vállalkozói kultúrában benne van a kísérletezés, a bukás, a tanulság. Itthon?
- A magyar piac nem skálázható. Akkor miért építesz rá növekedési stratégiát?
Egy jó helyi ember, aki viszi a kapcsolatokat, ért a kultúrához, és tudja „lefordítani” a céged üzenetét
- Müller Tamás: startupok halála, merre skálázzunk, kevés női startup alapító, trendek, copycat
vállalkozását, a saját környezetében kezdjen el építkezni, mert az könnyebben elérhető, jobban ismeri a kultúrát
- Villámkérdések: Pál Zoltán Gábor
Minél több országgal, kultúrával szeretnék megismerkedni az utazásaim során.
- Eisenbacher Csaba: a skálázott agilitás
szoftverfejlesztés egyik fontos összetevőjeként, de ugyanúgy megtaláljuk szolgáltatások fejlesztésénél, szervezetek
- Filep Szilvia Freelancer, coworking specialista
építésében, rendezvényeket (Freelancer Festival, Freedom X Fest Budapest), meetupokat, workshopokat szervez A coworking az a munkakörnyezet, ahol különböző szakmai szervezetek és egyének egy közös irodát használnak Digitális nomád: A digitális nomád olyan személy, aki munkáját és életét olyan módon szervezi, hogy független
- Böjte Csenge: covid, információk, első lépések, problémák, rendezvény ára
Információk, amiket tudni kell egy szervező felkeresése előtt Kérdések, amire tudni kell a választ: Milyen (magán, céges, egyéb) Kinek szervezzük az eseményt? Milyen volumenű legyen a rendezvény? Rendezvényszervezés első lépései A megrendelő felkeresi a szervezőt. Innentől kezdődik a szervezés, aminek az első lépése általában a helyszín keresése. A rendezvény szervezésének költségei jelentős mértékben változhatnak attól függően, hogy milyen típusú
- Forray Niki: alapelvek, munkatársak, teljesítmény, személyiségtesztek, tervek
Rugalmasság: Igyekeznek a szervezeti működésüket is rugalmassá tenni.
- Diverzum: tanácsok, mentorálás, önismeret
A magyar kultúrában sajnos még sokan nem tekintenek erre a témakörre úgy ahogy kellene.
- Az egyik legdrágább stratégiai hiba: jó márkát rossz emberekre bízni
A márkád kultúrája attól függ, kik képviselik nap mint nap Arnold felismerése nem egyik napról a másikra Ez újabb, mélyebb problémára világított rá: a márka kultúrája nem az arculaton, nem a logón és nem a Arnold elismeri: nem készítette fel eléggé az oktatókat arra, hogy ezt a kultúrát közvetítsék.
- Szege György: párizsi klímaegyezmény, tanácsok, zöldebb vállalkozás
jótékonysági vagy közösségi projektek támogatását, és lépj kapcsolatba más zöld vállalkozásokkal vagy szervezetekkel
- Mitől működik igazán az esküvői videós piac?
A bizalom a piacon nem szlogeneken, hanem működési kultúrán múlik .
- Dakai cég
László a Németországi munkája kapcsán összegyűjtött fizetéséből szerezte a tőkét, amiből aztán tovább Levente és a Dakai Dakai cég Blockchain technológia más iparágakban El Salvador és a Bitcoin Céges kultúra
- Működés vagy jelenlét – min múlik igazán a céged stabilitása?
Hogyan alakul ki valódi döntési kultúra egy növekvő cégben?
- Tóth Réka Ibolya: a kiégés
Fontos lenne, hogy egy munkavállaló érezze magát biztonságban a vállalati kultúrában és merjen nemet
- Ződi-Sipos Mária: 7 érdekes kérdés és válasz
AI-ról, milyen tervei vannak, milyen világméretű problémát oldana meg ha lehetne << 5/6 >> 1.Hogyan szerezted nem igazán kellett arculattal, sales-el, marketinggel foglalkoznunk. 2016-ban lett először tudatosan szervezett
- Jáger László a Benefit Barcode Inc. alapítója
Jáger László és kollégái már 20 éve jelen vannak a magyar piacon és több száz cégnek, illetve nonprofit szervezetnek vonalkódot, amely aztán kedvezményes vásárlásra jogosít bizonyos helyeken, ezzel például a kártyát kibocsátó szervezet






























