
Keresési Találatok
165 találat erre: „szervezeti kultúra ”
- 🎙️ Élő podcast: Pál Zoltán Gábor / ALH Consulting
Projektmenedzsment, riportolás, szervezés – gyakorlatilag 90%-ban automatizálva.
- Böjte Csenge: szakma, család, vállalkozás, kutyás esküvő
Néhány éve tetszett meg az esküvők szervezése neki, azóta szeretne ezzel foglalkozni, akár egyéni vállalkozóként Mert szeretnék a saját talpamon megállni, saját magam főnöke lenni és minél több esküvőt, rendezvényt szervezni „Nagyon sok mindenkitől hallottam, aki mondjuk nem fogadott fel, hogy milyen jó lett volna egy szervező „Néha az egy kicsit sok is tudott lenni, mert a szervezést én mindig nagyon szerettem, a grafikai tervezést Jelenleg részmunkaidőben dolgozik egy cégnél és mellette vállalja rendezvények szervezését, de úgy érzi
- Békési Brigitta: a sikeresség titka, covid hatása, szerelemvállalkozás
korában szórakozóhelyekre járt és ott táncolt, majd mikor már dolgozott és építette az életét már nem szeretett Szerette volna összekötni a tánc szeretetét az edzéssel, de a tapasztalatai szerint a különböző helyeken Erre a problémára szeretett volna megoldást kitalálni, hogy csak jó zenék menyjenek egymás után és arra gimi mellett nyáron és évközben is tartott edzéseket, így megvolt ez a fajta szakmai múltja a tánc szeretete
- Domján Péter a 1stEP Innovation társalapítója
„A sport szeretete többek közt innen is ered, hogy én ott kosárlabdáztam.” Ebből kifolyólag tanulmányait a vezetés és szervezés mesterszakkal folytatta, ahol a projektmenedzsment
- Baranyiné Mariann: terjeszkedés, problémák, tanácsok
A cég szerkezetét sikerült úgy alakítani, hogy ez valóra válhasson, illetve nagyszerű kollégákkal vannak Mariann szívesen tanulna új dolgokat más országokban, más kultúráktól és főleg hétköznapi emberektől.
- Böjte Csenge: covid, információk, első lépések, problémák, rendezvény ára
Információk, amiket tudni kell egy szervező felkeresése előtt Kérdések, amire tudni kell a választ: Milyen (magán, céges, egyéb) Kinek szervezzük az eseményt? Milyen volumenű legyen a rendezvény? Rendezvényszervezés első lépései A megrendelő felkeresi a szervezőt. Innentől kezdődik a szervezés, aminek az első lépése általában a helyszín keresése. A rendezvény szervezésének költségei jelentős mértékben változhatnak attól függően, hogy milyen típusú
- Vállalkozás Dubajban? Előbb nézz a függöny mögé.
Hanem egy szervezetlen, túltöltött konstrukció , amiben nem lehet felelősséget vállalni – se döntést
- Működik a modell – vagy csak finanszírozod a kudarcot?
cég nem azért ment előre, mert egy jól felépített struktúra vitte – hanem azért, mert ő maga tolta, szervezte
- Laposa Bence
A szüleinek köszönheti a borászat iránti szeretetet.
- Szél Gergely és a RECnGO: A streamelés forradalma
A RECnGO alapítói, Schwarz Gábor és társa Szél Gergely, mindketten a streaming és médiaiparban szerzett Szeretett volna lépésről lépésre előre haladni, és ehhez hajlandó volt nagyobb kihívásokat is vállalni A média világában szeretett volna elhelyezkedni, és a videózás is rendkívül érdekelte.
- Pénzkeresési lehetőség tartalomgyártással
Volt reklám alapú megkeresés is, ebbe az irányba nem szeretett volna elmenni, de manapság már kivételt
- Startup skálázás: hogyan építs növekedési gépezetet akkor is, ha a világ nem érti, hogyan működik a projekted
A startup skálázás lényege A beszélgetés egyetlen dolog köré szerveződik: a sikeres startup skálázás
- Út a szakmunkás végzettségtől a vállalkozásig
Nagyon szeretett tanítani, de a párja önkormányzati dolgozóként már akkor kétszer annyit keresett, mint
- Miért a rendszered minősége határozza meg a szabadságod mértéket?
Amikor elkezdte a vállalkozását „kivenni saját magából” , az nem csupán szervezési feladat volt, hanem
- Kliensek szerzése a Photonnál
Sárától megtudhatjuk, milyen módszereket alkalmazott az első kliensek megszerzéséhez << 3/7 >> Hogyan szerezték
- Brandfizz és a munkáltatói márkaépítés
Az Európai Employer Branding Szövetség a szakmai szervezet, ernyő szervezet. Teljesen lenyűgözte az egyik előadó, akivel személyesen szeretett volna beszélgetni, ez megvalósult a
- Damjanovich Nebojsa: a jó marketing, probléma kiderítése, reklámok
esetén is vannak olyan helyzetek, ahol fizetős reklámokra van szükség, mint például egy konferencia szervezésénél
- Koppány Olivér
érezte magában a bátorságot, hogy hatalmas üzleteket kössön, de ügyvédként szívesen a folyamat részesévé szeretett
- „Én vagyok az egyetlen, aki még egy kocsmával is képes csődbe menni” - Dr. Tóth András
többet költ, mint amennyit bevétele van, és hogy a vállalkozás sikeréhez elengedhetetlen a megfelelő szervezés Sok tapasztalatot szerzett és sok területen próbálta ki magát, és bár nem tartja magát a nagyvállalkozók Emellett megjegyzi, hogy sokan más területen helyezkednek el, mint amiben diplomát szereztek, ami izgalmas
- Salarify Pay megalkotása
Az első kérdések, amikre választ szeretett volna: Miért van havi fizetés? Hasznos tapasztalatokat szerzett a tárgyalások során: A bankszektorban nagyon nehéz innoválni, mert nagyon
- Radák Bence
Itt tényleg azzal foglalkozott, amivel szeretett volna, vagyis azzal, hogy hogyan tudna pénzt keresni
- Kukoly Dávid a Fluid Digital alapítója
még nem volt ennyire népszerű, illetve Facebook csoportokban is népszerűsítették a termékeiket, így szerezték Tapasztalatot szerzett az oktatás területén is, amikor fiatalokat tanított marketingre.
- Sódar Gabriella a .wave acceleration program társalapítója és igazgatója
járt középiskolába, és végzettségét tekintve közgazdász (nemzetközi tanulmányok), melyet a Corvinuson szerzett Már az egyetemi évei alatt is több tapasztalatot szerzett: dolgozott az úszó szövetségben, Erasmus-on karrierállomás A minisztériumi állásában nagyon jól érezte magát, de eljött az a pont, amikor többre vágyott, szeretett
- A Diverzum alapítói Gyarmati Fanni és László Miki
elvégzésére, ami végül nem valósult meg, mert addigra kezdett befutni a Diverzum és teljes mértékben azzal szeretett
- Rédey Soma a Vilhemp egyik alapítója
„Voltak ott is kreatív, meg szervezést igénylő feladatok, de hát alapvetően nem üzleti tevékenység beindítása Műszaki Egyetemen műszaki menedzser szakon végzett, emellé a diploma mellé egy bölcsész diplomát is szerzett
- Bodrogközi László a Neuron Software társalapítója
családja a rendszerváltásból anyagilag sajnos rosszul jöttek ki, így már fiatal korától kezdve, ha szeretett Az első vállalkozói tapasztalatát az érettségi után szerezte, amikor Budapestre utazott a bátyjához,
- Dr. Szabó Orsolya a Zsolya Communication alapítója
A másik fontos észrevétel a social média felületek szeretete volt, ami szintén segített neki abban, hogy
- Marjai Viktor
Maradandó élmény volt számára, amikor egy céges pályázatban szeretett volna megszerezni egy vezetői pozíciót
- Pál Zoltán Gábor
Szimpatikus volt számára ez az életforma és szeretett volna ő is vállalkozó lenni, persze akkor még nem
- Jóföldi Endre és Kása Károly a Precognox alapítói
Az itt szerzett tapasztalatokra építkezve alapították meg 2008-ban közös cégüket, mellyel az volt a céljuk Endre 2007-ben elkezdte írni a Keresővilág Blogot, amely nem volt nagy látogatottságú, de akiket el szeretett felkészültség amikor a lehetőséggel találkozik…” (Endre) Mindketten igyekeznek hasznosítani az Amerikában szerzett






























