
Keresési Találatok
225 találat erre: „szel gergely ”
- Karolinai Magyar Csoport: fiatalok bevonzása, kihívások
hogyan vonzák be a fiatalokat és hogyan veszik rá őket az önkéntességre, milyen kihívásokkal néznek szembe
- Bodrogközi László a Neuron Software társalapítója
László édesanyja pénzügyi adminisztrátor volt, édesapja gyári munkás és cserépkályhás volt, tehát a szüle
- Dr. Szabó Orsolya a Zsolya Communication alapítója
Életút Orsolya Kecskeméten született, Szegeden végzett jogászként és ebben a munkakörben is dolgozott
- Csorba Anita útja a cégalapításig
mutathat az embereknek, inspirálja őket, ezáltal azok újra gondolják az otthonukat, a környezetüket, hogy szebbé
- Laposa Birtok
Bence szerint jó lépéseik voltak, hiszen kitalálták miről szól a balatoni bor, hogyan lehet kommunikálni
- Az ötlet levédése és a partnerség jogi szemszögből
„Mert erről szól a piac, hogy ott jönnek a versenytársak és ők le akarnak engem fölözni.”
- Kurtán Klára: Inventus Intézet tematikus coach képzés megálmodója
emellett kezdte el tanulni a tréninget és a facilitátor szakmákat, illetve meggyőződése volt, hogy jobban szeret
- Szabó Krisz: StartITup feladata, Győr előnyei, programok, sikersztorik, nehézségek
programokat biztosítanak a startupoknak, néhány sikersztori, és a nehézségek, amikkel a vállalkozóknak szembe
- Limbacher Tivadar a Ma Este Színház és az Axon Labs alapítója
A szülei közalkalmazottak, köztisztviselők voltak, a barátai pedig az iskolák elvégzése után multikhoz
- Villámkérdések: Neumann Noémi
rengeteget kell tenni azért, hogy működjön minden úgy ahogy szeretnénk és a szerencse az, hogy mi az, ami szembe
- Vilhemp: műanyag és újrahasznosítható termékek ára, komposztálás
hasznosítanák azzal a technológiával ez máshogy viselkedik, tehát nem keveredhet a hagyományos műanyag szeméttel
- Molnár Peggy a PeggyBaby márka megálmodója
Peggy felismerte, hogy ez egy piaci rés, és ahogy korábban mondta az életben szembe jöttek vele a lehetőségek
- Harc a bolygóért, cél a valódi fenntarthatóság elérése - Hegedűs Kristóf és Farkas Levente
Összességében a fenntarthatóság nemcsak egy-egy eszköz vagy technológia megvásárlásáról szól, hanem a
- Hogyan lesz egy ötletből valódi cég?
. 👉 Erről szól a Huszti Boldizsárral készült korábbi podcast epizód is, amit mindenképp érdemes meghallgatnod
- Dr. Trunkos Judit és Kozma Zsuzsa Karolinai Magyar Csoport
Nagyon szeret szervezni, embereket összehozni, információt cserélni, ezért az ő feladatai közé tartozik
- Az élet értelme egy másik univerzum játéka - Villámkérdések: Dr. Tóth András
hogy azt hogyan használja, hogyan ossza be, ugye én pénzügyi tanácsadóként dolgoztam, és 3 Lottó 5-sel
- Nardai Brigitta: kezdő nehézségek, tanácsok, sikerek mérése, emberi tényezők
Szerinte az önismeret az nagyon fontos, persze nem mindig elég érett az ember ahhoz, hogy ezzel szembe
- Csiszár Dénes és a startupok világa
„Amibe nem szeret fektetni senki, az angyalokat beleértve, az egy olyan ötlet, ami nem old meg valós
- Jóföldi Endre és Kása Károly a Precognox alapítói
Nagy pozitívum a szemükben, hogy Amerikában bárki hajlandó velük találkozni és 15 percet rájuk szánni
- Szikora Emese: célközönség, coach tanfolyamok
ekkor még nem vette figyelembe saját önismeretét, hogy ő mire képes és miben elég jó, mihez ért és mit szeret
- Neumann Noémi: motiváció, nehézségek, jó asszisztens, feladatok átruházása
vállalkozóvá váláshoz Noéminek nem volt tapasztalata a családján keresztül a vállalkozói léttel, sem a szülei
- Neumann Noémi és a menedzserasszisztencia
Szinte már a kiégés szélén állt, amikor úgy érezte változtatnia kell az életén.
- A Vilhemp ötlete és megvalósítása
körében nagy érdeklődésnek örvendett, és támogatták az ötletet, ezáltal már anyagi bevételre tettek szert
- Csányi Péter a Vates társalapítója
posztolnak) le tudják szűrni, hogy kik azok a szerzők, alkotók, zenészek, zenekarok, akiket az ő közösségük szeret
- Filep Szilvia Freelancer, coworking specialista
Rendszergondolkodó, szeret fenntartható rendszerekben és ökoszisztémákban gondolkodni.
- Baranyiné Mariann - Baranyi Hűtéstechnika Kft.
Mariann származása Mariann tősgyökeres mártélyi, oda született, ott éltek a szülei, és most is ott él
- Péter sikertörténete: Az amerikai piac meghódítása és tanácsai a startupoknak
közgyűlésen már technikailag mindenki azonnal szavazzon és részt vegyen a gyakorlati részekben, inkább arról szól
- Mi az a cég vagyunk, aki azt akarja, hogy a jövőben ne létezzen - Hegedűs Kristóf és Farkas Levente
„Én szerintem itt a kulcs inkább a tudatosság lenne… Szép és jó ez, hogy várjuk a tudományt, a szent
- Tóth Réka Ibolya: amerikai tanulmányok, coach-ok, vállalkozók nehézségei
mondjuk más oktatóknál tanultak és azt mondták, hogy Réka Ibolya én most kezdtem el megérezni, hogy miről szól
- Kurtán Klára: a boldogság és a vezető fejlődésének mérése
Ilyen esetben hiába a cég a megbízó, a kliens érdekeit tartja szem előtt a coach és ez van, hogy nem






























