Előadásában a Pink féle belső motiváció elméletén keresztül három alappillér fontosságát taglalja. Ezek a következők: mesterség, önállóság, küldetés.
Csaba 20 évet dolgozott 12 különböző országban, míg végül Pécsett telepedett le. Nagy és kisvállalatoknál egyaránt megfordult.
Egyik fő megvalósításának a váltást, a váltásra való képességét tartja, miközben szót ejt arról, hogy az egyetemet nem tudta befejezni. Bemutatkozása részeként családjáról és hobbijairól is mesél.
Közben egy fontos mondat hangzik el:
Skálázódni lehet a végtelenségig, csak lehet, hogy Te fogsz benne elhasználódni
Tanácsa szerint olykor érdemes mérlegelni, hogy az ember megköt egy X-edik üzletet is vagy inkább elmegy jógázni. Mert az üzlet fontos, de bizonyos esetekben a világ pénze sem elég arra, hogy az ember visszavegye élete legszebb pillanatait.
Erősségei között: a lean-t, agilitását, a kanban-re való hajlamát, az empátiát és a kommunikációt emeli ki. A magyaron kívül, német és angol nyelven beszél, ami mint mondja elengedhetetlen része a skálázásnak, még úgy is, hogy igazából Magyarországról dolgozik.
Az előadása további részében olyan tanácsokat ad, amely mindenki segítségére lehet, aki értéket szeretne teremteni vállalkozóként. A felsorolás néhány mondattal indul, minthogy:
nem mindegy, hogy jól csinálod a dolgaid vagy a jó dolgokot csinálod. Hatékonyságról akkor is beszélhetünk, amikor "csak" alkalmazott az ember.
az elvégzetlen munka mennyiségét maximalizáljuk. Nem mindig priorizálunk. Attól leszel hatékony, ha a megfelelő módon csinálod, a megfelelő dolgot. Ez lesz értékteremtő. Enélkül nincs autentikusság - fogalmaz.
Mindezt egy egyszerű példán keresztül szemlélteti: Tegyük fel, hogy két dologra kell összpontosítani. Az egyik az, hogy feltegyük a teavizet forrni, míg a másik az orrfújás. A két cselekvés közül a teavíz forralása lesz az első, mert ameddig az melegszik, azt a holt időt lehet kihasználni például az orrfújásra 🙂
a legegyszerűbb dolog, hogy nézd meg az összes feladatodat és nézd meg, hogy mi az a három amit most el tudsz végezni,
ne kezdjünk bele több dologba, amit nem tudunk befejezni,
nem kell a dolgokat túlbonyolítani “Csináld meg nagyjából a jó irányba, inkább kisebbre bontva elnagyolva, iteratívan,
“olykor kicsit lassuljunk le” Ne kapkodjunk! Az eredmény százszor jobb lesz, ha nem rohanunk!
Újragondolás, átalakítás és újratervezés
Csaba szerint kezdő vállalkozóként arra kellett ráébrednie, hogy irgalmatlanul nagy veszélyt jelent rá az, ha valamihez görcsösen ragaszkodik!
Fontos, hogy könyörtelenül változtass, bűntudat nélkül! Gondolj arra, hogy ezzel egy hibát kerülsz ki!
Nem egyszerű, de vállalkozóként ezt is érdemes figyelembe venni. Agresszíven keressük a feed back-et, mert ez vezet majd jó döntéshez! Ne foglalkozzunk a hibával, változtassunk rajta és menjünk tovább - meséli. Személyes beszámolójából az derül ki, hogy eleinte zavarta az, hogy olyan projektekben mellőzték, amibe rengeteg időt és energiát fektetett.
Végül egy jópofa mottót talált ki magának:
Soha nem bukok, vagy nyerek vagy tanulok!
A skálázódásról szólva: a vállalkozás alapja Te vagy, ahogyan a skálázódásnak is!
A következő felsorolás olyan egyszerű és apró trükköket tartalmaz, amelyeket Csaba oszt meg az előadása folyamán. Ezek a következők:
folyadékpótlás,
a cukor mellőzése,
a túlzottan is feldolgozott élelmiszerek mellőzése,
a mindennapi edzés,
a nem piálás,
a jó alvás,
és a koffeinmentes hétköznapok
Mesterség, önállóság, küldetés
Mesterség: a szakmai kiválóságra való törekvés. Hol vagy most? Hova tartasz? Azok járnak jól, akik valamiben nagyon jók. Mesterség nélkül senki nem vesz komolyan.
Önállóság: vállalkozóként ez együtt jár a mindennapokkal.
Küldetés: miért vagyok itt? Miért csinálom?
Csaba szerint az elhangzottak, akkor is érvényesek, ha az ember alkalmazott, hiszen sok olyan fogalom van, ami érvényes mindkét félre (vállalkozó és alkalmazott), egyaránt és a növekedés ezáltal garantált.
Saját magamat és ami a fejemben van azt külső segítséggel rendbe raktam, és ezeknek a vezérgondolatait mondtam most el nektek
- zárja előadását.
Kérdések, amikre a beszélgetés végén kapunk válaszokat:
Pszichológia és attitűd kapcsolata. Hogyan tudjuk azt meg, hogy jók vagyunk-e vállalkozónak? Hogyan j öttél rá arra, hogy jó vállalkozó leszel?
Mikor veszi észre egy főnök azt, hogy a skálázódásnak éppen ő az akadálya?
Vannak-e egyedi jelei annak, hogy mikor ég a ház vagy azok specifikusak?
Miért nem akarnak Magyarországon külsős segítséget?
Mit vagy hajlandó igénybe venni a skálázódáshoz?
Mit tanácsolsz egy vállalkozónak, aki skálázni szeretné a cégét? Mi legyen az első lépése?
Hivatkozott olvasmány: