
Tanulj meg felejteni
Mai olvasmányunk 10 percnyi olvasást kíván. Olyan kulcsfogalmak vannak benne, mint: felejtés, illetve az újdonság felé nyitás lehetőségei.
Gyakran előfordul, hogy azok a dolgok, amelyek a múltban sikeressé tettek, akadályozhatják a jövőbeli fejlődésedet. Hogyan lehet ezt elkerülni?
Például úgy, hogy megtanulod, hogy megtanulj nem tanulni. Másként fogalmazva: vannak olyan helyzetek, amikor el kell engedni a régi bölcsességeket, a bejáratott eszméket, mert azok valami új dolognak az akadályai.
Hogy itt most, mire gondolunk, azt egy történettel szeretnénk ábrázolni. Mai alanyunk Barry Diller, a médiamágnás, aki forradalmasította a televíziózást, uralta a filmeket, majd az internet felé fordult.
A történetet akkor kezdjük, amikor Barry hosszú hollywoodi pályafutása végén találta magát. Karrierje csúcsán, amikor más vezetők a sikerüket élvezték, Barry unatkozott. Megunta nemcsak a munkáját, hanem az egész történetmesélést is. És ez egy nagy fordulat volt. Ugyanis, ha Barry azt mondja:
Végeztem a forgatókönyvekkel
Ez olyan, mintha Elon Musk azt mondaná, hogy végzett az elektromos autókkal.
Barry unalmában új ötletet keresett. Bármilyen új ötletet. Bármi mást, mint amit az elmúlt 18 évben csinált. Az történt, hogy divattervező feleségével elindult egy QVC-nek nevezett bemutatóra. Nem volt elragadtatva, ám kíváncsi volt.
Így hát elmentem a QVC-re, és láttam valamit, amit még soha nem láttam. A telefonok, televíziók és számítógépek korai konvergenciája volt. De a legfontosabb dolog az volt, hogy addig csak a képernyőkről tudtam, hogy történeteket mesélnek. Itt egy olyan képernyőt láttam, amely interaktív volt. Ezt a képernyőt az elbeszélésen kívül más célokra is használták, és ez meglepett!
Barry az interaktív tartalmak korát képzeli el 1992-ben, amikor az internet még alig létezett. Senki sem tudta elképzelni, hogy milyen tartalmak fognak megjelenni majd akkor, amikor az emberek megtanulnak a képernyőjükön keresztül interakcióba lépni. És az ismeretek hiánya - valójában a teljes zavarodottsága – volt az, ami magával ragadta.
És a gondolat, hogy valamit teljesen tiszta lappal indíthat. Nem tétlenkedett, felvásárolta a QVC-t és elindult az interaktív tartalmak vad, új világába. A QVC viszont csak egy tesztpálya volt egy sokkal nagyobb becsvágyhoz.

Barryt megbabonázta az interaktív képernyő ötlete. Látta, hogy ez minden iparágat felrázhat.
És az interaktív tartalmak birodalmát készült felépíteni. Aztán 1995-ben felvásárolt egy Silver King Communications nevű céget, amelyből több névváltoztatás után InteractiveCorp, röviden IAC lett. A név eleve általános volt.
Évről évre a név egyre több online vállalkozás mögött jelent meg. Barry ugyan keveset tudott erről a piacról, de úgy volt vele, hogy a pár hónapnyi tapasztalata éppen annyival több, mint azoknak, akiknek egyáltalán nincs még jártasságuk az internetes társkeresők, utazási irodák, valamint online jegyértékesítés terültén.
Azt gondoltam, hogy semmi akadálya annak, hogy ha az ember egy kis jártasságot szerez ebben, miért ne tudna sokat csinálni. Így aztán nagyon gyorsan mi lettünk az egyetlen konglomerátum, hogy úgy mondjam, az internetes térben
A Match.com lett az első mega-társkereső oldal. De nem állt meg itt. Az online partnerkeresés egész műfajába és még azon túl is beleveti magát. Match.com. Tinder, OKCupid, Plenty of Fish, BlackPeopleMeet, Expedia, TripAdvisor, UrbanSpoon, Vimeo, Ask.com, The Daily Beast.
Aligha lehet ma úgy használni az internetet, hogy ne találkoznánk Barry valamelyik tulajdonával.
A kérdés továbbra is az, hogyha minden online ingatlan szabad préda, hogyan dönti el Barry egyáltalán, hogy az IAC egyáltalán mit vegyen meg és melyiket kerülje el?
Az első mindig az első, a negyedik vagy ötödikre azt mondtam, hogy igen, ezt csináljuk
Egy olyan világban, ahol senki sem tudott igazán semmit, ott mi valójában némi szakértelemmel rendelkeztünk a termékiteráció és a terjesztés alapjainak ismeretében.

Így ez nagyon természetesnek számított. Vállalkozásokat indítottak, feltalálták őket és különböző szakaszokban megvásárolták őket. Ez egy nagy tétekkel játszó játék, amikor cégeket vásárolsz, és menet közben kitalálod, hogyan működjenek.
Képzeld csak el, hogyan omolhat össze ez a portfólió a rossz gazdálkodás miatt. De Barrynek volt/van egy versenyelőnye. Lehet, hogy ő kezdő ezeken a területeken, de mindenki más is az.
Mindig úgy gondoltam, hogy senki sem tud semmiről semmit, beleértve engem is
És sok bölcsesség van ebben a kijelentésben.
Először is, tudja, hogy amíg senki sem jött rá, hogyan kell ezeket az üzleteket működtetni, addig neki is van annyi esélye, mint bárki másnak.
Másodszor: tudja, hogy mit nem tud. És ez segít abban, hogy folyamatosan megtestesítse a kezdő gondolkodásmódot, amikor kíváncsi, fürge és nyitott az új ötletekre.
És végül, az élethosszig tartó tanulás magabiztosságával. Nem nyilváníthatja magát csak úgy végtelenül fejlődő tanulónak. El kell végeznie a mélytanulás - és a gyors elsajátítás - kemény munkáját is, mielőtt fogadásokat tehetne megannyi iparágban.
Ha túl sok előítéletet hordoz arról, hogyan kellene működnie egy vállalkozásnak - az már egy plusz teher. Vannak olyan esetek, amikor minél többet tudsz, annál rosszabb. Ritkán, de ez is előfordulhat veled. Túl sok adatot kapsz egy jó ötlet ellenében, és emiatt rossz következtetésre jutsz.

Barry egyike volt annak a nagyon kevés befutott médiavezetőnek, aki valóban át tudott ugrani a régi médiából az újba. Hogyan?
Azzal, hogy elengedte a karrierje során kialakult, mélyen gyökerező feltételezéseit. Mindent, ami a múltban sikeressé tette, megkérdőjelezett.
És bizonyos esetekben neked is ezt kellene tenned!
Ez azért van így, mert szinte minden megvalósítható ötlet arra kényszerít, hogy megküzdj egy új jelenséggel, amit a régi tudásod alapján szeretnél kivitelezni.
De ne feledd, minden változik körülötted, az üzleted, a piacod, a csapatod és nem fordulhatsz egyetlen szakértőhöz sem segítségért, mert nem mindig vannak szakértők.
Ilyen körülmények között, amikor gyorsan növekszel és a fehér foltban játszol, a feltételezéseid, a korábbi tudásod naponta megdől.
Meg kell tanulnod, hogy olykor elfelejtsd a tanultakat!
Barry Diller sztorija nagyon közel áll. A mai világban, főleg az egyetemet végzett fiatalok esetén az látszik, hogy azt hiszik, hogy jó úton haladnak csak azért, mert kijártak egy egyetemet.
Ők, azok akik úgy hiszik, hogy soha többé, nem kell tanuljanak semmit. A mai rohanó világban, amikor újabb és újabb technológiák és iparágak jelennek meg, nagyon fontos, hogy folyamatosan tanuljunk és ezzel egy időben dobjunk ki néhány régi, merev gondolatot.
Élethosszig tartó tanulásról beszélünk, ugyanakkor az is trükkös dolog, hogy amikor az ember megtanulja a dolgokat, ahhoz ragaszkodik, nagyon nehezen tudjuk elengedni.
Ebben a történetben, ami nagyon tetszik és izgalmas, az az: hogy van egy csavar benne, mégpedig az, hogy tanuljuk meg elfelejteni, a meglévő tudásunkat felújítani. Hiszen csak akkor tudunk újakat beépíteni teljesen más szempontokat érvényesíteni, ha a régit elhagyjuk.
Ugyanakkor ez oda vezet, hogy egyszerűsítsük le a dolgokat! Ne menjünk bele a részletekbe!
Neked, mint cégvezető nem kell tudnod azt, hogy melyik a legjobb marketing vagy PR eszköz, nem kell tudnod azt, hogy a weboldalad milyen nyelvben lesz leírva.
Neked egyszerű kérdéseket kell feltegyél. Hogy miért erre megyünk, miért ezt csináljuk?
Öt, tízéves gyerekek szintjének megfelelő kérdéseket kell, feltegyél és ennek alapján hozzál döntéseket. Hiszen, ha belemész a részletekbe, a mélységébe a dolgoknak, akkor elveszel a részletekbe és mindenhol csak a rosszat, a negatívumokat fogod látni.
Éppen, ezért egyszerűsítd le a képletet, keresd meg az esszenciáját a dolgoknak.
A mai gyakorlat tehát segíteni fog neked abban, hogy ezt a gondolkodásmódot megváltoztasd.
Kölcsönveszünk egy technikát, amit néhány vezető használ, hogy segítsen az egész csapatának a kezdő elme irányításában.
Nézzétek meg a naptáratokat, és holnap legyen az 5 évesek napja. Ez azt jelenti, hogy holnap minden megbeszélésen az utolsó öt percben tegyetek fel olyan kérdéseket, amelyeket egy 5 éves gyerek is feltesz.
Olyan kérdéseket, mint például: Miért? Miért van ez a megbeszélés? Miért így csináljuk, és nem úgy?
Ez nem csak egy átvitt értelemben vett gyakorlat, hanem egy szó szerinti napirendi pont. Vidd magaddal ezt a kérdéssort minden megbeszélésre és tartsd magad hozzá!
Ez a gyakorlat fel fog fedni néhány feltételezést - és segíteni fog Neked és csapatodnak megkérdőjelezni a régen tanultakat!