top of page

Vállalati kultúra

Mit értünk vállalati kultúrán?

A vállalkozás lelkét. Amit az emberek alakítanak, akik tartósan ott dolgoznak. Ide értjük a vállalkozókat is, akik felveszik az első 3 - 5 kollégát, akik később meghatározzák, hogy merre halad majd a cég.

Az emberek attitűdje, stílusa lesz az, ami ezt alakítja

Foglalkozni kell vele, tervezni!


Egy új kolléga, milyen hamar tudja ezt átvenni?

A háttérben egy hosszú folyamatról van szó. Jó esetben már a hirdetés is olyan hangulatú, mint amilyen a jövőbeli kolléga stílusa. A felvételi első részében az is kiderül, hogy mennyire tud vagy képes azonosulni a cég lelkületével.


Gondoljunk csak arra, hogy például hányan tudnánk Dr. House-nak dolgozni 🙂 A válasz sokunkban az, hogy talán csak rövid időre, addig amíg az ember olyat tanul, amit másutt nem.

Sokan inkább elviselik a fake dolgokat, mint az igazat

Ezért lehet az, hogy nehezen viselik a Steve Jobs és Elon Musk stílusú vezetőket. Állítólag mellettük nem bírják, bírták sokáig a beosztottak.


Jó példák, jópofa vállalati kultúrával bíró cégekről

Attila elmeséli azt az időszakot, amikor még New Yorkban dolgozott és ott ismert meg egy olyan fiatalembert, aki első ránézésre inkább tűnt hippinek, mint vállalkozónak. Öltözködése és viselkedése sem utalt anyagi helyzetére, de eközben munkavállalóival összeültek és szinte családias hangulatban beszélték meg ügyes bajos dolgaikat.


Kijelenthetjük azt, hogy az aki a cég kultúrájával azonosulni tud az hosszútávon is be fog válni?

Ez esetben a válasz már nem teljesen egyértelmű. Három típusú munkavállalót érdemes meghatározni.


  • Jól fizetnek, ezért esze ágában sincs onnan elmenni,


  • Valahogy elvagyok és jól fizetnek,


  • Nem fizetnek jól és nem is érzem jól magamat a cégnél - nem fog sokáig maradni 🙁

bottom of page