top of page

Magyar Business Blog

Post: Blog2_Post

Kolozsvári Arnold Csaba: piackutatás, egyediség, adminisztráció

Ebből a cikkből megtudhatod, hogy végzett e piackutatást Kolozsvári Arnold Csaba, mitől egyedi a cége, mit gondol az adminisztrációs tevékenységekről és hogyan intézi azokat.


<< 2/3 >>


Piackutatás



„Annak idején a kutatásokat mindössze marketingben csináltam meg.”

Régebben még az volt Csaba célja, hogy egy olyan épületkomplexumban nyisson termet, ahol vannak élelmiszerboltok, fodrászat stb., de sajnos ezeknek a bérleti díja igen magas, amit akkor nem is tudott volna megfizetni. Olyan épületet keresett, aminek van hirdetőtáblája és több különböző terem található benne.


Saját magában mindig is hitt és abban is, hogy amit eltervez azt meg tudja csinálni. A fitneszterme körüli 3 kilométeres sugarú körben 10 edzőterem van, de más szolgáltatást nyújtanak mint Csaba. Vannak olyanok, akik az eszközökre fektetik a hangsúlyt és tele vannak drága és modern kondigépekkel, és vannak azok, akik a személyes kapcsolatra fektetik a hangsúly, ezek közé tartozik Revive Fitness.


„Nagyon kevés volt az a befektetendő összeg, a tőkém gépekbe, hogy ezáltal a versenyt fel tudjam venni, ebből kifolyólag a szolgáltatásomnak, a szakmai tudásomon alapulva annak kellett másnak lenni.”

A szakmai tudás megszerzésébe vetet energia olyan szintre emelte a csoportos edzéseit, amelyet a többi szolgáltató nem ért el. Az út, amit választott sikeresnek bizonyult, hiszen az elmúlt években folyamatosan őket választották a legjobb szolgáltatást nyújtó edzőteremnek.


A többi terem, főleg a nagyobb cégek a marketingbe rengeteget invesztáltak, ezáltal ők jobbak voltak ezen a területen. Csaba kutatott olyan szakemberek után, akikkel ő is jó eredményeket érhet el ezen a területen, és fokozatosan egyre jobbá vált ebben is.


„Most már el tudom azt mondani, hogy mind a gépparkom is, mind a szakmai tudásunk is és mind a marketingünk is ott van, ahol lennie kell.”


Egyediség


A Revive Fitness egyedi abban, hogy nem mehet be akárki önállóan edzeni, hanem csak edző segítségével van rá lehetőség. Ez azért jó, mert nem érzi elveszettnek magát az ember úgy mint, amikor bemegy egy hatalmas terembe és azt se tudja hogyan kell használni az eszközöket. Otthonos légkört teremtenek azáltal, hogy kisebb a terem és csak segítséggel, személyes kapcsolaton keresztül lehet edzeni.


A hatalmas, egy kaptafára készült franchise edzőtermek személytelenek, sokkal kevesebb az emberek közötti személyes kapcsolat, míg Csabáék termében biztonságos környezetben érezheti magát mindenki, profi edzők segítsége által.


Az egyik tényező, ami alapján kialakította az irányvonalat az az intuíció volt, mert tudta, hogy személyi edzéssel szeretne pénzt keresni, személyes foglalkozáson keresztül. Az volt a vágya, hogy a tudását átadja az embereknek.


„Arra koncentráltunk, hogy tényleg az edzésnek a mechanikája, a funkcionalitása, hogy az embernek megpróbáljuk minél jobb ízületi mozgástartományt biztosítani, minél több izomcsoportot hasznosítani egy gyakorlat során, segíteni őket a táplálkozástannal…”

Főleg csoportokba egyszerűbb eszközök segítségével (kettlebell, kézisúlyzó, saját testsúly, medicinlabda, gumikötél stb.) hatékony edzéseket tartanak, amit az emberek élveznek, és aztán ők maguk is tudnak önállóan alkalmazni. Ők az emberek azon csoportját célozták meg, akik nem testépítéssel akarnak foglalkozni, és nagyon nagy fizikumot elérni, hanem azt a közönséget szolgálják ki, akik jobban szeretnék érezni magukat a bőrükben a testmozgás által.



Adminisztráció


Csaba szerint egy vállalkozásban az egyik legfontosabb, hogy tudjon az ember delegálni. Ez azért fontos, mert sok területet kellene megtanulni és ez rengeteg értékes időt vesz el a vállalkozótól.


„Mert az rengeteg olyan fontos időtartamot vesz el az életemből, amit tudnék hasznosítani sokkal komolyabb dolgokra, ahol tényleg pénzt tudnék csinálni.”

Igyekezett megtalálni a megfelelő embereket a megfelelő pozíciókra. Már az elejétől kezdve van egy könyvelője, aki az adminisztrációs feladatok egy nagy részéért felel. Csaba is végez adminisztrációs feladatokat, ehhez pedig egy szoftvert használ. Úgy véli mindenkinek meg kell találnia a saját vállalkozásához illő programot, ami a leghatékonyabban segíti a munkáját.


„Az hogy van egy könyvelője, az hogy van egy adóbevallást intéző embere, az nagyon-nagyon fontos az első perctől kezdve, hogy ez az embernek meglegyen, akire számíthat, aki tényleg segít abban, hogy az üzletét tudja növelni.”



Olvass tovább!


További cikkek a témában:

bottom of page