Magyar Business Podcast Mentorált terjeszkedés lépésről-lépésre
2023. október 16.
„Nem építhetsz jövőt, ha a múltba kapaszkodsz – a kérdés nem a visszatérés, hanem a szintlépés volt.”
Kolozsvári Arnold Csaba története Debrecenből indul, és egy olyan döntéssel folytatódik, amit sok vállalkozó ismer: nem látott más kiutat.
Azt mondja, Magyarországon nem tudott hinni abban, hogy kemény munkával, tisztességgel és tudással el lehet érni bármit, hacsak nem hazudik, lop vagy másokat fúr ki. Ez volt az a pont, amikor eldöntötte: elmegy.
1999-ben érkezett az Egyesült Államokba. Angolul nem beszélt, vízuma csak látogatói volt, pénze alig.
Az első időkben takarított, mosogatott, hamis társadalombiztosítási kártyával dolgozott. Rizsen és száraz kenyéren élt, és olyan szobában lakott, ahol bolhák ugráltak körülötte. Mégis maradt.
A magyar név kimondhatatlannak bizonyult – „Csaba” helyett csak azt kérdezték: „Trouble?”. Így lett belőle „Arnold”. A túlélés nap mint nap újraindult: autó négy emberrel közösen, üres tankkal, tolva a kocsit a benzinkútig, minimálbéres munkák, nulla kapcsolati háló.
Ez az epizód arról szól, hogy mi történik akkor, amikor nincs más lehetőség, csak menni tovább. És hogyan tud valaki ebből a helyzetből elindítani egy új életet – és vállalkozást – Amerikában.
„Az utolsó centem is elfogyott. Apám szemébe nem tudtam volna úgy nézni, hogy visszajövök.”
A névváltás, mint kényszer és stratégia
Arnold első komolyabb ütközése az amerikai valósággal egy hotel ajtajánál történt. Takarítóként dolgozott, amikor egy vendég nem tudott bejutni az üvegajtón keresztül. Megkérdezte a nevét, Arnold pedig azt válaszolta: „Csaba.” A válasz reakciója: „Trouble?” – baj, gond, probléma. A félreértés kínos volt, de nagyon is tanulságos.
Ez volt az a pont, amikor ráébredt: nem maradhat az, aki otthon volt.
Ezért vette fel az Arnold nevet. Nem divatból, nem személyes önkifejezésként, hanem kényszerből. Amerikában az identitásod addig létezik, amíg ki tudják mondani – különben csak probléma vagy.
Még az „Arnold” név is nehézséget okozott az amerikai fülnek, amikor magyar akcentussal ejtette ki.
Ez nem csak nyelvi kérdés. Ez üzleti és túlélési kérdés is. Ha nem értik a neved, nem értik, ki vagy. Ha nem tudnak megjegyezni, nem tudnak visszahívni, nem tudnak ajánlani, nem tudnak veled üzletelni.
„Hiába felvettem az Arnold nevet, akárhányszor elmondom, megkérdezik: mit mondtál?”
Ez az első lépés nem a vállalkozás volt – hanem az önazonosság elengedése a túlélésért. És ez az ár, amit sok bevándorló megfizet, mielőtt még bármit építhetne.
A nemzetközi piacokban látta meg a skálázás valódi lehetőségét.
Arnold nem pillanatnyi ötlettől vezérelve indult útnak. A döntés éveken át érlelődött benne.
Már 14 évesen tudta: nem az az út érdekli, amit otthon lát maga körül. A példaképe Arnold Schwarzenegger volt – nemcsak a testépítés miatt, hanem azért is, mert egy kis faluból jött, és világszinten tudott érvényesülni. Ez a példa ragadt bele.
A végső lökést mégis a rendszer adta. Ahogy ő mondja:
„Hiába dolgozott az ember nagyon keményen, nem láttam azt, hogy abból bármi lehetne.”
Otthon a kemény munka, a tisztesség és a tudás nem volt elég – mert aki nem játszott a szabályok ellen, az nem jutott egyről a kettőre. A siker ára Magyarországon gyakran az volt, hogy hazudj, csalj, vagy fúrj ki másokat. Ő ebbe nem akart beleállni.
Ezért lett Amerika a cél. Nem a filmek, nem az álomélet miatt – hanem mert ott legalább volt esély. Még ha nehezebb is. Még ha nem is ismeri ott senki. Még ha a nulláról is kell kezdeni. Mert a nulláról legalább lehet felfelé építkezni. Magyarországon viszont – érzése szerint – már a startvonal sem volt tiszta.
„Nem láttam azt, hogy csak kemény munkából és tisztelettel és tudással az ember valamit el tud érni úgy, hogy ne kelljen lopni, csalni vagy hazudni.”
A döntés 1999-ben érett meg teljesen. És innentől nem volt visszaút. Sem anyagi, sem erkölcsi, sem stratégiai értelemben. Arnold nem turistának jött – hanem hogy új életet építsen, minden szempontból.
A túlélés első hat hónapja
Az amerikai indulás nem egy startup pitch-sel kezdődött, hanem takarítással, mosogatással, és azzal, hogy legyen mit enni.
Arnold látogatói vízummal érkezett, munkavállalási engedélye nem volt. Az első hónapokban egy magyar ismerős segítségével próbált boldogulni, de gyorsan szembesült a realitással: mindenki a saját bőrét menti.
A „segítség” végül nem sokáig tartott – egy ponton el kellett menekülnie onnan, ahol volt. Elkezdődött a kényszerű túlélés: hamis társadalombiztosítási kártya, fizetés nélküli napok, és olyan munkák, amikből nap végén néha nem jutott több, csak egy adag rizs vagy egy szelet kenyér. Volt, hogy már barnult volt a kenyér, de még azt is megette.
Az autó, amit négyen használtak közösen, egyszer csak megállt – kifogyott belőle a benzin, és Arnold gyalog tolta a kocsit, miközben a rendőr megállt mögötte, és kérdezgette, mi történik. Ő pedig dadogva próbálta elmagyarázni: nincs benzin, és nem beszél angolul.
Ezek az első hónapok nem csak fizikailag voltak kemények, hanem pszichésen is. Minden dollár elfogyott. Nem volt hova visszamenni. És nem volt opció a feladás.
A fordulat egy újsághirdetés formájában jött. „Work today, get paid today.” – ez a mondat azt jelentette: dolgozz ma, és kapsz pénzt még ma. Arnold ekkor elővette a szótárát, lefordította, felhívta a számot, és elindult az első napi kifizetéses alkalmi munkára.
Ez volt az első alkalom, amikor kicsit fellélegzett.
De még ez sem jelentett megoldást – a munkatársak többsége alkoholista, drogfüggő, munkára képtelen ember volt. Arnold kilógott közülük – de pont ez adta meg neki az első előnyt. Dolgozott, időben ott volt, elvégezte a feladatát. Ez lett a kezdő reputációja. És innen indult a lassú, de tudatos kapaszkodás felfelé.
„Rizs, kenyér, nulla pénz. És mégis valahogy tovább kellett menni.”
Ez a blokk tökéletes látlelet arról, mit jelent külföldön, egyedül, rendszer nélkül, nulláról újrakezdeni. Nincsenek hősök. Csak túlélők. És akik a túlélésből tudnak célt, rendszert és stratégiát építeni – ők lesznek vállalkozók.
A magyar közösségtől való elszakadás
Arnold hamar megtapasztalta, hogy nemcsak az idegen ország kihívásaival kell megküzdenie, hanem a saját közössége árulásaival is.
A kezdetekben természetesen próbált magyarokkal kapcsolatot keresni – hiszen ez tűnt a legegyszerűbbnek. De hamar kiderült: ez a kapcsolódás nem segítség, hanem lehúzás.
Két magyar srác például úgy került hozzá, hogy New Yorkban becsapták őket, elvették minden pénzüket, és kamu munkát ígértek nekik. Arnold – saját szűkös körülményei ellenére – ételt, matracot és munkalehetőséget is biztosított nekik.
De amikor kiderült, hogy a munka nem legális, azt mondták:
„Édesanyám azt mondta, ha nem leszünk legálisan bejelentve, akkor inkább ne dolgozzunk.”
Ez volt az utolsó csepp. Ezek után nemcsak hogy nem köszönték meg, amit kaptak, de elkezdték aláásni Arnold helyzetét a szállásadó idős hölgy felé, akitől Arnold az apartmant bérelte. A konfliktus odáig fajult, hogy majdnem kirúgatták őt a lakásból is.
Ekkor döntött: vége. Elég a magyarokból.
Innentől kezdve éveken át tudatosan kerülte a magyar közösséget, csak az amerikai környezetre koncentrált. Ez volt az egyetlen esélye, hogy felépítsen valamit, amire hosszú távon lehet építeni. Nem akart több manipulációt, kiskaput, panaszkodást, visszahúzó mentalitást.
„Azt mondtam: kész, befejeztem a magyarokkal. Nem foglalkozom velük.”
Ez a döntés nem érzelem, hanem stratégia volt.
Egy kemény, vállalkozói szempontból logikus lépés: ha a közeg mérgez, ki kell lépni belőle. Akkor is, ha a saját nyelved, a saját nemzeted, a saját múltad. Mert ha az nem épít, csak visszahúz – az üzletileg is bukás.
A „work today, get paid today” pillanat: az újrakezdés első jele
Az igazi fordulópont Arnold számára egy apró újsághirdetés volt. Addigra már elfogyott minden pénze, nem volt megtakarítása, és nem volt semmilyen lehetősége visszatérni Magyarországra.
Szó szerint az utolsó centjéig kiszámolt helyzetben volt, és a következő lépés nem csak a karrierje, hanem az élete szempontjából is sorsdöntőnek bizonyult.
A hirdetés négy angol szó volt: „Work today, get paid today.”
Arnold elővette a kis szótárát, lefordította. Megértette, mit jelent: dolgozz ma, és már ma kapsz fizetést. Ez számára egyenlő volt a megváltással.
Azonnal jelentkezett. A hely, ahová került, nem volt álommunkahely.
Olyan emberek dolgoztak ott, akiket Magyarországon még kerülne is az ember – alkoholisták, drogfüggők, megbízhatatlan figurák. Ő így fogalmazott:
„Nem arról van szó, hogy ezek az emberek tisztességesek, de nem kapnak munkát. Ezek az emberek nem tudják megtartani a munkát.”
És mégis: Arnold elkezdett dolgozni velük. Kitűnt. Egyszerűen azzal, hogy megjelent időben, elvégezte a munkát, és nem kellett utána takarítani. A megbízhatóság, ami korábban nem jelentett semmit, itt azonnal előny lett.
Ez volt az első alkalom, amikor értékké vált a hozzáállása, nem hátránnyá.
A történet egyik kulcsmomentuma, amikor a hamis társadalombiztosítási kártyáját használta – nemcsak saját magának, hanem egy magyar lánynak is, akinek a számát megváltoztatta egy jeggyel, mert neki nem volt sajátja.
Fogalma sem volt, működik-e – de működött. A munkahelyen két évig dolgoztak így, és még a főnökök is kérdezték, miért nem mennek főállásba, annyira szeretik őket.
„Ez a kis hely olyan volt, hogy ott olyan embereket találsz, ahol Magyarországon mindig azt szoktam mondani, hogy azok szebbnek se köpni időket.”
A munkák között volt hotel takarítás, éjszakai mosogatás, bank- és golfklub takarítás, minden, amit csak el lehetett vállalni. Ez nem volt karrier – ez volt a túlélés üzemszerűen, amit egyetlen dolog hajtott: a cél, hogy az Egyesült Államokban valósítsa meg az álmát.
Ez a blokk egyetlen gondolatra épül: nem az számít, hol kezdesz, hanem hogy megállsz-e. És Arnold nem állt meg. Akkor sem, amikor minden ok megvolt rá.
„Egy cél hajtott engem: hogy az Egyesült Államokban meg tudjam valósítani az álmaimat.”
A munka minősége és a saját határok feszegetése
Arnold számára nem az volt a kérdés, hogy képes-e dolgozni. Mindig is dolgozott, és sosem riadt vissza a nehézségektől.
A valódi kihívást az jelentette, hogy olyan munkákat kellett elvállalnia, amit korábban elképzelhetetlennek tartott magáról.
„Olyan dolgokat csináltam ott kint, amit Magyarországon nem csináltam volna.”
Az Egyesült Államokban végzett munkák messze voltak a vágyott élettől: bankok, golfklubok, hotelek takarítása, éjszakai műszakok, nappali beugrós melók. Egyetlen cél lebegett előtte: túlélni, és nem visszamenni. Még akkor sem, amikor már szó szerint elfogyott minden forrása.
„Az utolsó centemet elköltöttem, már nem volt pénzem.”
A környezete sem volt épp inspiráló. Az alkalmi munkák helyszínein gyakran olyan emberekkel találkozott, akik alkohol- vagy drogproblémákkal küzdöttek, nem tudtak rendszeresen dolgozni, nem lehetett rájuk számítani.
„Nem arról van szó, hogy ezek az emberek tisztességesek, de nem kapnak munkát. Ezek az emberek nem tudják megtartani a munkát.”
Ebben a közegben kellett helytállnia. Nem volt választása. Azt tette, amit tudott: megjelent, elvégezte a munkáját, és fizetést kapott érte. Egyik napról a másikra, megbízhatóan.
Ez hozta az első stabilabb pontokat a túlélésben.
A legfontosabb hajtóerő mindig ugyanaz maradt: az álom, hogy az Egyesült Államokban új életet tud építeni.
„Egy cél hajtott engem: hogy az Egyesült Államokban meg tudjam valósítani az álmaimat.”
Ez a szakasz egyértelműen megmutatja, hogy Arnold nem kifogásokat keresett, hanem lehetőségeket, még a legnehezebb körülmények között is – és ezekből építette fel későbbi vállalkozását.
A testépítés és az első kapcsolódás az amerikai világgal
Arnold életében a testépítés nem csak sport volt, hanem menedék, struktúra és önazonosság – különösen az amerikai túlélési időszakban. Ahogy ő mondja, a testépítés mindig is az élete része volt, már Magyarországon is az edzőteremben töltötte az idejét, és ez folytatódott az USA-ban is, sőt, még fontosabb szerepet kapott.
Amikor lehetősége adódott, hogy a sok fizikai és takarítómunka mellett visszatérjen az edzőterembe, újra azt érezte: valami olyan közegbe kerül, amihez köze van. A konditerem lett az első olyan hely, ahol már nem csupán küszködött a túlélésért, hanem kapcsolódni tudott az emberekhez.
„Elkezdtem járni konditerembe. Az volt az első olyan hely, ahol már éreztem, hogy emberek kérdeznek tőlem valamit.”
Nem kértek referenciát, nem kérdezték, honnan jött. Az eredmények beszéltek helyette. A fizikai jelenlét, az alkat, az edzettség – ezek önmagukban bizalmat építettek. Nem számított a nyelvi akcentus vagy a származás.
A vendégek kérdeztek tőle, tanácsot kértek, kíváncsiak voltak rá. Ez volt az első pont, ahol valódi figyelmet kapott – nem származás, hanem tudás alapján.
„Elkezdtek kérdezgetni, hogy mit csinálok, hogy csinálom, mivel eszem, mit használok.”
Ebből a közegből született meg az első ötlet, hogy ebből később valami több is lehet. Ekkor még nem volt konkrét vállalkozás, de a gondolat elkezdett formálódni, hogy a testépítéssel, edzéssel, táplálkozással kapcsolatos tudását értékké lehet alakítani.
Olyasmivé, amiért az emberek hajlandók fizetni – ha megfelelően kommunikálja és felépíti. Ez volt az első pont, ahol már nem csak a munkáért, hanem a tudásáért is kezdett elismerést kapni.
És ami talán még fontosabb: önbizalmat. Egy olyan közegben, ahol korábban minden kapcsolata kiszolgáltatottságra, alá-fölérendeltségre épült, a konditeremben partnerként kezdték kezelni.
Ez a részlet jól mutatja: a vállalkozói út nem mindig egy ötletből indul. Néha abból a pillanatból születik, amikor valaki először érzi, hogy érdeklik az embereket a tapasztalatai.
„Ez volt az első pont, ahol nem csak dolgoztam, hanem elkezdtem visszakapni valamit abból, aki vagyok.”
A tudatos elszakadás a magyarságtól
Arnold számára a magyar közösségtől való eltávolodás nem érzelmi, hanem tudatos döntés volt.
Az első időszak nehézségei, az átélt csalódások után világossá vált számára, hogy ha előre akar lépni, akkor nem kapaszkodhat a saját közegébe – mert az nemhogy nem segítette, de még hátráltatta is.
„Én nem akartam magyarul beszélni. Direkt. Tehát én elkerültem a magyarságot évekig.”
Ez a mondat világosan mutatja: nemcsak kerülte a nyelvi közösséget, hanem tudatosan úgy döntött, hogy nem akar részt venni benne.
A döntés hátterében korábbi konkrét esetek is álltak, ahol magyar ismerősök visszaéltek a helyzettel, ártottak neki vagy kis híján kiszorították a szállásáról.
Az eltávolodás egyik fő oka a mély csalódás volt a magyarokban:
„Olyan szinten csalódtam a saját népemben, hogy nem kerestem a társaságukat.”
Ezek után Arnold elszigetelte magát a magyar közegtől, és éveken keresztül nem keresett kapcsolatot magyarokkal. Nem alakított ki új ismeretségeket, nem épített magyar környezetet maga köré. Ehelyett csak a munkára és a túlélésre koncentrált.
Ebben az időszakban még nem az integráció, nem a vállalkozás vagy a nyelvtanulás volt a fő cél. Csak az, hogy nyugalmat teremtsen maga körül, és elkerülje azt a közösséget, amiben sorozatosan csalódott.
A hamis kártyák és a túlélés eszközei
Arnold egyik legsúlyosabb tapasztalata az amerikai évek elején a társadalombiztosítási szám (Social Security Number, SSN) hiánya volt.
Mivel látogatói vízummal érkezett, nem volt legális munkavállalási engedélye, így a legtöbb hivatalos úton nem vállalhatott munkát.
Ezért – ahogyan sok más bevándorló – ő is olyan SSN-kártyához fordult, ami nem volt valódi. A beszélgetésben egyértelműen elmondta, hogy az első társadalombiztosítási szám, amit használt, nem volt törvényes.
„Az első social security számom, az nem volt legális.”
Egy ponton pedig módosította is az egyik számot, hogy egy ismerőse – egy magyar lány – is tudjon dolgozni az ő papírjaival. Az eredeti számot egy hellyel megváltoztatta, és ezzel ketten dolgoztak – ugyanazon a munkahelyen – hosszú időn keresztül.
„Annyit csináltam, hogy az egyik számot megváltoztattam, hogy a lánynak is legyen egy social security száma.”„Két évig dolgoztunk ezzel a számmal.”
Ez az SSN volt a kulcs ahhoz, hogy fizikai munkát tudjanak vállalni – például hotel takarítást, golfklub és banképület takarítást, vagy más alkalmi munkákat. A munkáltatók nem kérdeztek sokat, csak azt nézték: az ember elvégzi-e a dolgát.
Arnold azt is elmondta, hogy volt olyan főnök, aki meglepődött, milyen jól dolgoznak, és még ajánlatot is tett arra, hogy állandó munkát kapjanak.
„Mondták, hogy be kéne állni főállásba, mert szeretnek bennünket, jól dolgozunk.”
A túléléshez ez kellett akkor – és a lehetőségek közül ez volt az egyetlen, amit választani tudott.
Ezek a részletek nem csak egy bevándorló küzdelméről szólnak, hanem arról is, milyen kockázatokat kellett vállalnia annak, aki úgy döntött: nem megy vissza – bármi áron.
A hazatérés kizárt opció volt
Arnold történetében a hazatérés nem egy lehetséges forgatókönyvként szerepelt – hanem mint egy teljesen kizárt, megalázó végkimenetel. Az epizódban határozottan és többször is kijelentette: nem tudta volna feldolgozni, ha vissza kell mennie Magyarországra.
„Nem volt opció, hogy hazamenjek.”
A beszélgetés során elmesélte, hogy amikor Amerikába érkezett, hozott magával némi pénzt. Azonban ez az összeg hamar elfogyott a megélhetési költségekre, és mire eljutott oda, hogy önállóan kell boldogulnia, már nem volt tartaléka. A lehetőségek beszűkültek, és csak egy irány maradt: előre.
„Az utolsó centemet elköltöttem, már nem volt pénzem.”
Ebben az állapotban – teljesen egyedül, kiszolgáltatva, egy idegen országban – Arnold számára a gondolat, hogy visszamenjen, nemcsak bukásként, hanem személyes szégyenként is értelmeződött. Kifejezetten említi, hogy nem akart úgy hazatérni, hogy az édesapja szemébe kelljen néznie.
Ez az a belső elhatározás, ami végigkísérte az első időszak minden kihívásán: nem adhatja fel, nem mehet haza, nem bukhat bele.
A beszélgetésből kiderül, hogy még akkor sem gondolkodott a hazatérésen, amikor a helyzete gyakorlatilag ellehetetlenült.
A társadalombiztosítási szám nem volt legális, a lakhatás bizonytalan volt, a pénz elfogyott – de ezek egyikét sem kezelte úgy, mint ami elegendő ok lenne a visszafordulásra.
Ez a hozzáállás nem stratégia volt, nem számítás – hanem belső döntés, amit még azelőtt hozott meg, hogy elindult volna.
„Nekem nem volt opció, hogy hazamenjek. Az lett volna a bukás.”
Amit ez a történet tanít
Kolozsvári Arnold Csaba története nem a sikerről szól, hanem a túlélésről. Az epizódban végig nyomon követhetjük azt az utat, amely Debrecenből indul, és a nulláról való amerikai újrakezdésig tart – pénz nélkül, kapcsolatok nélkül, legális munkalehetőség nélkül.
Arnold nem tartotta opcióként, hogy hazatérjen, nem tudott volna apja szemébe nézni, ha feladja. Ez az egyirányúság tette lehetővé, hogy még akkor is kitartson, amikor bolhás szobákban lakott, rizsen élt, hamis papírral dolgozott, és olyan környezetben mozgott, ahol minden ellene szólt.
A tapasztalatai alapján azt is világosan elmondta, hogy mélyen csalódott a magyar közegben, és ezért évekig tudatosan elkerülte. Nem beszélt magyarul, nem keresett kapcsolatot magyarokkal, nem akart újra kiszolgáltatott lenni.
„Olyan szinten csalódtam a saját népemben, hogy nem kerestem a társaságukat.”
A testépítés volt az első kapaszkodó, ahol végre önmagaként tudott megjelenni, ahol kérdeztek tőle, kíváncsiak voltak rá, és ahol már nem csak munkásként, hanem emberként kezdték kezelni. A konditerem lett az első hely, ahol érezte: valamije mégis van, ami számít.
„Elkezdtem járni konditerembe. Az volt az első olyan hely, ahol már éreztem, hogy emberek kérdeznek tőlem valamit.”
És mindeközben: nem panaszkodott, nem magyarázkodott, nem várta, hogy majd valaki megoldja helyette. Minden nap dolgozott. Ha kellett, takarított. Ha kellett, mosogatott. Ha kellett, tolta a kocsit a benzinkútig. Csak egy cél hajtotta:
„Egy cél hajtott engem: hogy az Egyesült Államokban meg tudjam valósítani az álmaimat.”
🎧 Hallgasd meg a teljes epizódot, ha vállalkozóként te is szeretnél szintet lépni!
💬 Te mit viszel magaddal Arnold történetéből? Oszd meg és küldd el egy vállalkozó ismerősödnek!
Kolozsvári Arnold Csabáról
„Kolozsvári Csaba Arnold vagyok Debreceni születésű. Miután megtaláltam az ideálom képét egy magazinban, aki nem volt más mint Arnold Schwarzenegger, azonnal határozottá vált a számomra hogy mit is akarok az életemben elérni. Ami pedig nem volt más mint hogy ne a fizikai erőnlétemből hanem a tudásomból fakadóan másokon, embereken segítsek az egészség megőrzésé érdekében. Ezt pedig nem máshol hanem az Egyesült Államokban akartam megvalósítani.
Ezek után a sport betöltötte az életem 13 eves koromtól, kisebb-nagyobb versenyzési sikerekkel. Majd pedig végül 24 évesen 1999-ben megérkeztem az USA-ba és elkezdtem dolgozni az álmom megvalósításán. Ami természetesen nagyon nehezen kezdődött.
Először Marco Islanden kezdtem meg takarítói és tányérmosó munkásságom. Mindössze 6 rövid hónap után, azok a magyarok, akikkel együtt éltem, lehetetlenné tettek a további ottmaradást és ezért az utolsó remény egy daytonai közjegyzőben maradt, aki M.o.-n is hirdette magát mint egy zöldkártya lottó sorsolásában segítő személy. Remélve azt, hogy ő majd munkában és szállásban is fog segíteni, egy 1984-es Dodge 600 autóval neki vágtam én es az akkori barátnőm a bizonytalannak a bizonytalanból.
Sajnos munka az nem sikerült, de ezen úr segítségével sikerült bérelni egy kis lakást. Oda adva az utolsó 1000$-t, munkát nem kapván, hihetetlenül kis angol tudassál de sportból fakadó kitartassál és elkötelezettséggel, illetve egy angol-magyar szótárral a kezemben, tudtam hogy nincs más út mint előre.
Szótáram segítségével megtaláltam a megoldást egy újságban, "work today, get paid today". Így aztán, ennek a munkaadónak a segítségével, tovább tudtam folytatni a karrierem mint takarító és mosogató fiú. De tudtam, néha remegve is, hogyha kitartok, meglesz az eredménye.
A másik nagy toló erőt édesapámnak köszönhetem, aki nem hitt abban, hogy bármi sikert elfogok tudni érni, sem a sportban, sem pedig az USA-ban. Így aztán a bizonyítási vágy az állandóan égett bennem, ami mai napig nem aludt ki! Természetesen azóta mint a bevándorlók nagyrésze, rengeteg nehézségen mentem keresztül és még a kitoloncolás is szóba került.
Ma viszont büszkén elmondhatom, hogy egy sikeres fitneszteremnek vagyok a tulajdonosa, amely csak személyi edzessél foglalkozik és többszörös bajnoka a legjobb helyi fitneszközpont díjnak, amelyet évente rendeznek a helyi sajtó által. Céljaim nem apadtak, további 2 terem nyitását tervezem 2024-ben, majd pedig az ingatlanok további vásárlása a cél.”
REvive Fitness a neten
A beszélgetés alapján készült cikkek
Olvasd el a Recap cikkeket
Ropogós olvasnivalók
Kövess minket a kedvenc podcast lejátszódon
