top of page

Magyar Business Blog

Post: Blog2_Post

Molnár Peggy: cégindítás, termékgyártás, vállalkozásépítés, egyediség

Molnár Peggy története a PeggyBaby cég elindításától kezdve, mesél a termékének gyártásáról, a vállalkozás építésének lépéseiről, mitől egyedi a terméke, tervez e országhatáron túlra terjeszkedni.


<< 2/3 >>



PeggyBaby cég elindítása


Peggy első vállalkozását félretett pénzéből indította el, bár a körülötte lévők nem hittek túlzottan abban, hogy sikeres lesz, de ő úgy gondolta, hogy egy próbát megér, lesz ami lesz kipróbálja magát a nyálkendős bizniszben.


„Talán azt mondtam, hogy 1 millió forintot vagyok hajlandó így beletenni kezdetként, ha elúszik az 1 millió forint hát na bumm, voltak már ennél rosszabb befektetéseim is korábban.”

Ebből a kezdőtőkéből csináltatott webshopot, illetve fejlesztette ki a termékét, ami hosszabb időt vett igénybe. Közben csinált piackutatást is a vásárlási szokásokról, piaci igényről, igyekezett feltérképezni, hogy van e helye ennek a terméknek a piacon, mi jellemzi a marketinget ezen a területen.


„Csináltam egy számítást, csináltam egy büdzsét…”


Termék gyártása


A PeggyBaby termékei kézműves magyar termékek, Váctól 5 km-re gyártják őket.


„Én nagyon törekedtem arra, hogy mindent, amit lehet a környékünkön csináljunk meg…”

Az alapanyagok közül is igyekszik, amit tud helyi vállalkozóktól beszerezni, az anyag az amit külföldről, Hollandiából szerez be.

 


Vállalkozás építése


Kezdetben úgy érezte, hogy az internet világában már a fizikai boltok jelentősége csökken, ezt tapasztalta korábbi munkahelyén is, ezért úgy döntött, hogy első sorban webshopot szeretne indítani.


„Én azt mondtam, hogy nekem ez a fizikális dolog ez annyira nem, legalábbis első körben én csak és kizárólag a webre szeretnék koncentrálni.”

Ugyan webshoppal kezdett el foglalkozni, de egy idő után úgy érezte saját maga miatt, hogy fizikai boltot is szeretne, mert otthonról dolgozva nem kellett kimozdulnia, szépen felöltöznie és úgy érezte szüksége van erre.


„Amikor érzed azt, hogy már nőként nem teljesedsz ki, mert nem számít, hogy éppen milyen a hajad, meg az hogy te éppen nonstop melegítőben meg csak lapos cipőben rohangálsz…”

Első körben bérelt egy irodát külső helyszínen, majd úgy gondolta, hogy ez a hely alkalmas arra, hogy bolttá alakítsa, és így is tett. Igény is mutatkozott rá, hogy a vevők megtekintsék élőben a termékeket, és ez lehetőséget teremtett erre.


Adódott egy másik lehetőség, egy hölgy megteremtette a Pici Piacot, ahol megjelennek a magyar kézműves babatermékek, itt jöttek létre kapcsolatok, ami azt eredményezte, hogy más magyar készítők megkérdezték, hogy nem tehetnék e ki a termékeiket Peggy boltjában. Így most már 12-13 magyar márkának elérhetők a termékei Peggy üzletében a sajátjai mellett.

 


Termék egyedisége


Peggy, amikor nyálkendőket keresett nem talált egyetlen egy olyan terméket sem, ami az ő feltételeinek eleget tett volna. Ezek a kritériumok azok voltak, hogy bababarát, vízhatlan, bőrbarát, trendi, szép színvilágú, jó szabású legyen.


A termékfejlesztés során a cél az volt, hogy a fent említett kritériumok mindegyikének megfeleljen a nyálkendő, és ez sikerült is.

 


Első termékek eladása


Ha kíváncsi vagy hogyan adta el Peggy az első termékeit nézd meg ezt a videót!

 


Terjeszkedés


Van egy-két külföldi bolt (Izland), akik árulják Peggy termékeit, de nem feltétlen gondolkodik határon túli növekedésben, mert ez egy kézműves magyar termék, aminek itt van a legnagyobb értéke.


„Nem akarok beállni a multis kínálat mögé, úgyhogy igazándiból letettem arról, hogy én nagyon nagy terjeszkedésbe fogjak így határon túl.”



Olvass tovább!



További cikkek a témában:

  1. Molnár Peggy: cégindítás, termékgyártás, vállalkozásépítés, egyediség

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page