top of page

Magyar Business Blog

Post: Blog2_Post

El Salvador és a Bitcoin

Frissítve: 2023. ápr. 17.

A Dakai szerepe az El Salvadori új fizetőeszköz a Bitcoin bevezetésében


<< 4/6 >>


El Salvador behozta a Bitcoin-t mint fizető ezközt, ebben mi volt a Dakai szerepe?


El Salvadorban márciusban bejelentette az elnök, hogy átállnak a Bitcoinra, mint hivatalos fizető eszköz a dollár mellett.

Ez az ország az első a világon, aki ezt meglépte.

Az első körös fejlesztést egy nagy Latin-Amerikai céggel kezdték meg, 80-100 ember dolgozott rajta, szeptemberben indult el a rendszer. De nem működött megfelelően, napi szinten leállt, az emberek nem kapták meg a pénzüket és betenni sem tudtak, az ATM-ek nem működtek rendesen, vagyis rengeteg probléma merült felt, és rengeteg negatív visszajelzés érkezett.



A Dakai egy partner által került a képbe, és a fő rész, amiben részt vettek az, ami a felhasználói tapasztalatokért (user experience), élményekért felel. 3 hetet kaptak, hogy kijavítsák a hibákat és eggyel jobb verziót alkossanak, mint az előző. László összeszedte a két legjobb fejlesztőét, és a technológiában legjobb embereit és rengeteg munkával a 3 hét alatt létrehoztak egy verziót, ami jobban működött, mint az előző.


Ezután is rengeteg probléma merült fel, amit meg kellett oldani. Októberben történt a megkeresés és decemberben már elindult a Dakai verziója, ami 6 millió felhasználónak ment ki. Így végül nagy sikersztori lett az egész. Segítettek azóta saját csapatot építeni.



Mennyire tartja László jó ötletnek, hogy egy ország átálljon a Bitcoin-ra?


„Szerintem ez nem gyors, kis kifizetésekre kitalált eszköz, emiatt nem érzem azt, hogy a bitcoin vagy más coin megfelelő lenne erre, mert még túl kicsik. De a jövőben ez változhat.”

Vannak olyan fejlődések és előkészületek, amik majd lehetővé teszik, hogy a kripto valuta fizető eszközként szolgáljon.



El Salvadorban egy problémát igyekeztek megoldani a bitcoinos fizetési lehetőséggel. Mégpedig azt, hogy ne kelljen készpénzt használni, ami egy bűncselekmény forrása. Amerikából a kereső férfiak hazautalták családjuknak a fizetésüket, amit aztán a család kézpénzben kivett a bankból, ez pedig a rablóknak nagy lehetőség volt.


Ezen az indokon kívül El Salvador még igyekezett egy kicsit függetlenedni Amerikától azzal, hogy nem a dollár az egyetlen fizető eszköz.



Olvass tovább!


További cikkek a témában:

bottom of page