top of page

Magyar Business Blog

Post: Blog2_Post

Startupok és kezdő vállalkozók nehézségei

Frissítve: 2023. márc. 13.

Volom Sára meglátásai a kezdő vállalkozások nehézségeiről, hiányosságairól


<< 6/7 >>



Milyen problémákkal néznek szembe a vállalkozások?


  • Sára legnagyobb hiányosságnak a jogi és a pénzügy ismeretek hiányát tartja.

„Amire azt hinnénk, hogy ez az alap amire építkezünk, de valójában ez az alap a legtöbb vállalatban hiányzik. Érdekes úgy házat építeni, hogy nincs mire építeni.”

  • Fontos megismerni a jogi és pénzügyi kereteket, amin belül a kreativitást ki lehet bontakoztatni.

  • Hiányosságént látja a valódi szervezetépítés elmaradását főként a startupok körében. Van, amikor működik a megérzés, de ez hosszútávon gondot jelent, mert ez nem lesz kiszervezhető, és a cég bővülése során nem tudják megfelelően ellátni a feladataikat a dolgozók.

  • Továbbra is probléma, hogy olyan termékeket hoznak létre, amelyekre aztán nincs is piac, kereslet.

  • Kevés befektető és startupos között valósul meg igazi partneri kapcsolat.

  • Nehezen találnak rá a jó üzleti modellre a startupok, ez a pénzügyi tudás hiányából fakadhat, illetve abból, hogy vannak olyan vállalkozások, aminél kezdetben nem látszik tisztán, hogy miből lesz bevétel.

  • „Régen sokkal jobb axelerátor programok voltak, most nagyon felhígult a piac az EU-s pénzek által.” Mindenki mentorálni akar, de nem biztos, hogy a megfelelő tudás jut el a startupokhoz.


Az érkező válság nagy hatással lehet a jelenlegi startup ökoszisztémára, mivel a befektetői kedv csökkeni fog.




Miért követik el még mindig ilyen sokan ugyan azokat a hibákat a Startup világban?


Az információáramlás hatékonyságában lehet a hiba.


Egészen mostanáig tőke többlet volt az EU-s pénzek miatt, ezért nagyon sok olyan vállalkozó lett, akik nem felelősségteljesen álltak a dolgokhoz, nem az volt a céljuk, hogy valóban jó cégeket építsenek.




Tanácsok kezdő vállalkozóknak


  1. Kerüljön képbe jogi pénzügyi dolgokkal, hogy sose érje váratlan helyzet.

  2. Gondolja át nagyon, hogy kikkel akar vállalkozást alapítani.

  3. Legyen írásban lefektetve a tulajdonostársakkal a megállapodás. Az üzletrészek legyenek teljesítéshez kötve.

  4. Fontos a pénzügyi tervezés, át kell számolni mindent újra és újra.

  5. Piackutatás. Emberi alapú visszajelzés, az elején a hiányzó információkat személyes interjúk során lehet begyűjteni.

  6. Bele kell tanulni az adat alapú döntéshozásba.

  7. Rendszerezettség az elejétől fogva.





Olvass tovább!


További cikkek a témában:



bottom of page