Miért nyer az, aki nemcsak rendszert, hanem kultúrát is épít?

Ha mélyebben érdekel, hogyan épül fel egy olyan cég, ami nemcsak túléli a válságokat, hanem erősebben jön ki belőlük – hallgasd meg a teljes adást.

A gyors reagálás a válságra

Forray Niki megmutatja, hogyan ment meg egy jól felépített értékrend egy vállalkozást akkor, amikor minden más összeomlik.

A COVID első napjaiban Niki vállalkozásának forgalma három nap alatt nullázódott. A bolt bezárt. A viszonteladók leálltak. A piac gyakorlatilag megszűnt. És mégsem pánikolt. Nem kapkodott új termék vagy kampány után.

Ehelyett elővette azt, amit sokan csak falra írnak, de ő valódi döntési szűrőként használ: a céges alapértékeket.

Elkezdődtek a napi Zoom meetingek. Előkerült egy Excel-tábla, amibe minden munkatárs helyzete bekerült – nemcsak pénzügyileg, hanem emberileg. Kinek van hitele? Ki él egyedül? Ki tud 50%-ból megélni? A cél nem az volt, hogy leépítsenek – hanem az, hogy mindenkit megtartsanak, ameddig csak lehet.

Ez nem egy HR-gyakorlat volt. Ez egy kulturális reflex. Egy olyan vállalkozásé, ahol nemcsak rendszer, hanem közösség is van. Nemcsak folyamat, hanem felelősség.

És ez a különbség. Mert ha jön a válság – a rendszer lefagy. A kultúra viszont mozgásban tart.

Amikor a rendszer lefagy, a kultúra lép működésbe

A legtöbb cég a rendszerére épít: folyamatokra, struktúrákra, feladatleosztásra. Ez békeidőben működik is. De amikor beüt a válság, akkor a rendszer önmagában kevés.

Ezt Forray Niki szó szerint megtapasztalta a COVID első hullámában.

Ami azonnal működésbe lépett, az nem a marketing volt. Hanem az emberek.

A csapat. A belső erő. A kultúra. 

Niki az első héten nem terméket fejlesztett vagy kampányt írt – hanem egy Excel-táblát nyitott, amibe minden kollégáról egyenként beírta:

• Hány főből áll a háztartása?

• Van-e megtakarítása?

• Mennyi időre tudja fedezni a megélhetését?

• Milyen családi helyzetben van?

Ez volt az alap. Mert az volt a cél, hogy mindenkit megtartsanak, akit csak lehet, és közben mindenki csak annyi bért kapjon, amennyire ténylegesen szüksége van. Nem mindenki ugyanannyit – hanem mindenki annyit, amennyiből meg tud élni.

Ez egy kemény döntés volt, de nem egyedül hozta meg. Ez közös vállalás lett. Voltak, akik azt mondták: „Én most nem kérek fizetést, másnak jobban kell.” Ez nem utasítás volt – ez bizalom. Ez kultúra.

A napi Zoom meetingeken nemcsak feladatok voltak, hanem kapcsolat. Figyelem. Jelenlét. Mert Niki pontosan tudta: amikor minden kiszámíthatatlan, akkor az emberek nem rendszert keresnek – hanem kapaszkodót.

És ha ezt a céged nem adja meg, akkor senki nem fog maradni, amikor jön a baj.

Nem a pénz, hanem az értékrend dönt válság idején

Amikor válsághelyzet van, a legtöbben azonnal a számokhoz nyúlnak. Mennyi tartalék van? Mit lehet levágni? Hogyan csökkentsük a veszteséget?

Forray Niki viszont teljesen más sorrendet követett. Nála az első döntés az volt: tartsuk meg az embereket. 

És ehhez nemcsak anyagi, hanem erkölcsi szempontok is kellettek.

Nem volt hivatalos protokoll. Nem volt előre megírt válságterv. De volt egy világos értékrend: ha lehet, nem küldünk el senkit. Mindenki tudja, hogy számít. Mindenki lássa, hogy itt most nem a profitról van szó – hanem az emberi helytállásról.

Ez volt az, ami döntést hozott akkor is, amikor a rendszer bizonytalan volt.

„Akkor nem a számokat néztük, hanem az embert. Ki mire szorul. Ki mit tud vállalni. Ki mennyire stabil. És ebből alakult ki, hogy ki mennyi fizetést kapjon – nem egységesen, hanem méltányosan.”

A döntés nem arról szólt, hogy mindenki kap-e fizetést – hanem arról, hogy ki mennyit. Ez egy olyan belső egyeztetés volt, amit nem lehetne végigcsinálni, ha nincs előtte éveken át épített bizalom. És ez nem csak „jófejség” volt.

Ez egy tudatos válságkezelési stratégia volt, ahol az emberek egy része önként mondott le a béréről – mert látta az értelmét, bízott a vezetésben, és része akart maradni valami nagyobbnak.

Ha válságban a céged értékei nem működnek – akkor a rendszered sem fog. De ha működik az értékrend, akkor nemcsak túléltek – hanem együtt maradtok.

A valódi versenyelőny nem a termék – hanem a belső stabilitás

A legtöbb vállalkozó azt hiszi, hogy a termék vagy a marketing a legfontosabb fegyver válságban. De Forray Niki tapasztalata rávilágít: a valódi versenyelőny belül kezdődik. 

Nem kifelé kommunikált üzenetekkel, hanem azzal, hogy mi történik cégen belül, amikor minden külső kapaszkodó eltűnik.

Az Ünnepek Áruházánál nem az volt a cél, hogy túléljenek. Hanem az, hogy együtt maradjanak, és közösen találják meg a következő működő lépést.

Ez nemcsak a fizetésről vagy a home office-ról szólt. Hanem arról, hogy hogyan tudják megtartani az embereket emberként. Hogyan tudják áthidalni a bizonytalanságot – nem kényszerrel, hanem együttműködéssel.

Ez az időszak világosan megmutatta, mennyit ér egy kultúra, amit nem kampányokkal, hanem éveken át építettek. Mert ez a kultúra az, ami válságban reagál, dönt, alkalmazkodik.

És ez az, amit nem lehet lemásolni, nem lehet az utolsó pillanatban „felépíteni”. Vagy van – vagy nincs. És ha van, akkor működik.

A legfontosabb tanulság? Nem elég a jó termék, nem elég a rendszer.

Az emberi tényező, a kultúra, a bizalom – ezek azok, amik válságban életben tartanak egy vállalkozást. 

És ha ezek rendben vannak, akkor bármit újra lehet indítani. Újra lehet építeni. Mert az alap ott van.

🎧 Hallgasd meg a teljes adást, ha kíváncsi vagy, hogyan építhetsz olyan kultúrát, ami nemcsak túlél, hanem válságban is megtartja a csapatodat.

🎯 Úgy érzed, hogy nálatok is csak a rendszer működik – de a kultúra hiányzik? Most van itt az ideje, hogy ezen változtass. Jelentkezz és mi segítünk!

👉 Cégre Szabott Workshop 

👉 Csoportos Workshop