top of page

Magyar Business Blog

Post: Blog2_Post

Nardai Brigitta: kezdő nehézségek, tanácsok, sikerek mérése, emberi tényezők

Nardai Brigitta elmondja mik voltak a kezdeti nehézségek a vállalkozásában, milyen tanácsot adna másoknak, hogyan méri a sikereket, mik azok az emberi tényezők amik fontosak egy cégben


<< 3/4 >>


Nehézségek a vállalkozás kezdetén


A brand kialakítása sosem okozott gondot neki, az mindig nagyon jól ment. Ami inkább mindig is nehézséget jelentett az az email lista építése, illetve a lépésről lépésre való haladás sem könnyű számára.


„Azt gyakran elkövettem hibaként, hogy megvolt a vízióm, hogy na oda szeretnék eljutni, és én azt gondoltam, hogy egy ugrással azt akkor meg lehet ugrani.”

Brigitta sokszoros újrakezdőnek tartja magát, sokszor újra tervez és igyekszik nem elkövetni a korábbi hibákat. Viszont emiatt sok olyan tevékenysége volt már, ami éppen sikeres lett volna, mikor egy újba kezdett bele. Ez amiatt van, mert a vállalkozás üzemeltetése nem érdekli annyira, mint korábban említette az új dolgok felépítése, a rendszer kitalálása sokkal jobban motiválja.


Kezdetben főleg szakmabeliek voltak a kliensei és sokukat ingyen vállalta, míg fel nem hívták a figyelmét arra, hogy ők fizetnének is a szolgáltatásaiért. Olyan cég is volt az ügyfelei között kezdetben, amit szimpatikusnak tartott, mert értéket teremtettek, ezért bevállalta ingyen, mert tudta, hogy nem lenne rá pénzük, azóta pedig hosszú távon is a kliense maradt.


„Ők is például oda datálják azt, hogy a velem való közös munka az ami nekik egy olyan pontot jelentett a vállalkozásban, ami egy ilyen szikra vagy gyújtópont.”


Tanácsok kezdő vállalkozóknak


Brigitta szerint nagyon fontos jól átgondolni, mielőtt valaki vállalkozást indít, mert ő kétszer vágott bele érzelmi alapon a vállalkozásba és nem sikerült jól.


„Nagyon más az a belső motiváció hogyha tényleg tudatosan szeretnél valamit létrehozni, mint amikor valami elől mondjuk menekülsz, és helyette azt gondolod, hogy vizionálod, hogy az tök jó, meg az majd könnyű dolog lesz.”

Szerinte az önismeret az nagyon fontos, persze nem mindig elég érett az ember ahhoz, hogy ezzel szembe nézzen, talán jobb ha tudattalanul is de megyünk előre és túljutunk a problémákon, de azért vannak olyan pontok az életünkben, amikor érdemes önreflexiót tartani.


Véleménye szerint a tőkével is okosan kell bánni, a tőke önmagában nem minden, pénzzel nem lehet mindent megoldani.


„Néha azt gondolom, hogy rosszabb, ha van pénzed, mint hogyha nincs, de találsz rá megoldást és eléred azt, amit akarsz.”

Sokkal többet lehet tanulni azzal, ha lépésről lépésre kell felépíteni a vállalkozást kevéske pénzből, és kénytelen az ember minden lépcsőfokot teljesíteni, ebben az esetben a pénzhez való hozzáállás is egészségesebb, mint akkor ha bőven van mit elkölteni, abban kevesek állnak helyt és döntenek jól.



Sikerek mérése a vállalkozásában


1. „Kezdetben nem láttam tovább annál, hogy ügyfél darabszám meg óraszám.”

Brigitta számára az egy mérési pont, hogy meddig tudja fenttartani az életmódját, meddig tudja finanszírozni a munkájából.


2. A következő mérési pont a hallgatottság.


„Hány releváns hallgatóm van, és tényleg hányan hallgatják végig vagy akár hányan hallgatják ezt az adást mondjuk rendszeresen és minden adásban követnek, és várják a szerda reggelt, hogy kikerüljön az adás.”

3. A coachingban mindig vannak mérési pontok, amiket az ügyféllel közösen határoznak meg, hogy elérte az adott célt, vagy akár részcélokat.


4. A kompetenciákat is skálázási módszerrel tudjuk mérni. Például ha a tervezést és időmenedzsmentet egy kompetenciának tekintjük, akkor egy egytől tízes skálán hol tart az ügyfél, hogy jut el a következő szintre.


5. Oldallátogatottság, poszt elérések, olvasók száma, kommentek száma.



Emberi tényezők jelentősége


Brigitta szerint nagy probléma, ha nagy a fluktuáció, sokan mennek el a cégtől és nem találnak munkaerőt.


„Ha teljesen vakon van egy vezető és csak azt nézi, hogy ki miért nem jó és folyton elmennek tőle az emberek, ott azért nagyon erősen magába kell nézni.”

Egy vállalkozás méretétől is függ, hogy mennyire van hatása az adott vezetőnek és az mennyi idő alatt ér el a munkásokhoz, mert eltérő lehet ez egy pár fős és egy több száz fős cégnél is.


A közös keresztmetszet mindig az emberi tényező, hogy ő hogy érzi magát, mennyi felelősséget kap és vállal el, tisztában van e az elvárásokkal, megfelelő kompetenciákkal rendelkezik e. Probléma felmerülése esetén ezeket a kérdésköröket érdemes végiggondolni.


„Milyen a hangulat? Milyen a légkör? Milyen céget szeretnék építeni?”

Szerinte érdemes hinni az emberekben, hogy akarnak dolgozni és szeretnének értéket teremteni, illetve hozzájárulni a cég működéséhez.





Olvass tovább!


További cikkek a témában:

bottom of page