A szabadság ára: miért nem működik már a régi üzleti modell?

Ha mélyebben érdekel az igazi vállalkozói szabadság - akkor hallgasd meg a teljes adást.

Amit régen működtetett, ma már visszahúz

Forray Niki több mint harminc éve vezeti a saját vállalkozását. Ha valaki, akkor ő pontosan tudja, milyen az, amikor egy üzleti modell hosszú ideig jól teljesít – és milyen, amikor egyszer csak már nem visz előre, hanem hátráltat. 

„Amit eddig csináltunk, az nem fog működni.”

De honnan tudod, mikor jön el ez a pont?

A legtöbb vállalkozás akkor indul, amikor valaki talál egy piaci rést, megold egy problémát, elindít egy rendszert – és ez éveken, akár évtizedeken keresztül működhet. Az üzleti modell „beáll”, a folyamatok rutinszerűvé válnak, a kapcsolatok stabilak.

Ez a stabilitás viszont észrevétlenül válik megszokássá – és a megszokás lassan akadállyá.

Több évtizedes, jól működő partneri rendszerük omlott össze hónapok alatt. Nem azért, mert ők hibáztak. Egyszerűen a külső világ változott meg – ők pedig választás elé kerültek: ragaszkodnak a régi modellhez, vagy új irányt építenek.

„Ez a fajta működés, ami most van, szerintem nem működik tovább. Változtatni kell.” 

És ez nem pusztán logisztikai vagy pénzügyi kérdés. Ez identitásváltás. Hiszen nem csak egy működési modelltől búcsúzol ilyenkor – hanem attól az évtizedes gondolkodásmódtól, ami eddig biztonságot adott.

A szabadság ára tehát az, hogy el kell engedni a biztosat, ha már nem visz előre. Ez fájdalmas, kényelmetlen, de elkerülhetetlen.

Aki ma vállalkozóként hosszú távra tervez, annak új kérdéseket kell feltennie:

• Kire, mire épül a rendszerem?

• Mi az, amit rutinból csinálok, és már nem hatékony?

• Milyen működés visz előre – nem csak ma, hanem három év múlva is?

  
  

Ez az igazi vállalkozói szabadság – nem az, hogy bármit megtehetsz, hanem az, hogy felismered: mikor kell másképp csinálni.

Válság vagy újratervezés? A rendszered megmutatja

Niki őszintén beszél arról, hogy hogyan élte meg az üzleti modell teljes szétesését – és mit tett, amikor a rendszer már nem működött.

„Ez a fajta működés, ami most van, szerintem nem működik tovább. Változtatni kell.”

Ez a mondat nem csak a cégstruktúráról szól – hanem az egész vállalkozói hozzáállásról. Mert ami régen működött, azt ma már nem feltétlenül veszik meg. És nem azért, mert rosszabb lett a termék vagy a szolgáltatás – hanem mert a világ, a fogyasztók, az elvárások és a logisztikai háttér teljesen átrendeződtek.

A Santia példája azért különösen tanulságos, mert nem a belső hibák miatt roppant meg a működés, hanem a külső környezet változott meg. És mégis: a megoldást nem kívülről, hanem belső átalakításban kellett keresni.

„A beszállító csődbe ment. A termék eltűnt. És akkor jön az, hogy most mi van?”

A legtöbb vállalkozás ilyenkor megpróbál ragaszkodni a megszokotthoz. Keresnek új, hasonló beszállítót. Kicsit faragnak az áron. Taktikáznak. Niki viszont nem ezt tette. Ahelyett, hogy pótlásban gondolkodott volna, újraépítésbe kezdett. Nem csak termékben, hanem rendszerben.

„A beszállítót már nem lehetett visszahozni. Újat kellett keresni. De olyat, aki illeszkedik a márkánk értékeihez.”

Ez azt mutatja meg, hogy a márkaidentitás és az üzleti modell kéz a kézben járnak. Ha az egyik változik, a másikat is újra kell definiálni.

És ha ezt nem teszed meg időben, a piac fogja helyetted eldönteni, hogy mi marad meg belőled.

A kérdés nem az, hogy működik-e még a régi rendszer – hanem az, hogy felismered-e időben, hogy már nem érdemes tovább toldozni-foltozni.

A rugalmasság ára – stratégiai újrapozícionálás menet közben

Amikor az üzleti modell megreped, nem az a legnagyobb kérdés, hogy mit veszítettél – hanem az, hogy hogyan reagálsz. 

Niki történetéből világosan látszik: a válságban nem a mentés a cél, hanem a transzformáció. És ez nem marketing szöveg – ez konkrét döntések sorozata volt.

Az első döntés: nem keresni ugyanolyan beszállítót. Niki nem akarta másolni azt, ami megszűnt. Ehelyett elkezdett új beszállítók után kutatni, teljesen más piacokon – például Dél-Amerikában.

A választás végül Kolumbiára esett, ahol egy olyan partnerrel kezdett tárgyalni, aki ugyanúgy a fenntarthatóságban és minőségben hisz. Ez volt a legfontosabb szempont. Nem akarta feladni az értékeket csak azért, hogy gyorsan pótolja a kiesett termékeket.

„Nem megyek el Kínába, csak azért, mert olcsóbb.”

Ez egyértelmű állásfoglalás – és vállalkozói szempontból bátor döntés is. Hiszen a könnyebb út az lett volna, ha gyorsan betömnek minden rést olcsó alternatívákkal. Ehelyett Niki úgy döntött: megőrzi a márkaidentitást, még akkor is, ha ez lassabb, nehezebb és költségesebb út.

A második fontos lépés a belső elemzés volt. Nemcsak kívülről nézte meg a céget, hanem belülről is: mi az, ami felesleges, mi az, ami megmaradt csak a megszokás miatt, és mi az, amit már nem támogat sem a piac, sem az értékteremtés.

„A forgalomnak kb. 80%-a ment 20%-nyi termékből. És azok eltűntek.”

Ez azt jelenti, hogy a cég értékének nagy része egyetlen ponton koncentrálódott – és amikor az megszűnt, nem volt idő hezitálni. A kérdés ilyenkor az: hogyan alakítod át az egész működést úgy, hogy közben az ügyfelek ezt ne érezzék meg?

És talán a legfontosabb: Niki mindezt távolról irányította. Éppen Balin volt, amikor ezek a dolgok történtek, és a cég akkor is működött – mert a rendszer, a csapat és a kultúra elbírták az ő fizikai hiányát.

Ez mutatja: az igazi rugalmasság nem a gyors reakció – hanem az, hogy van egy stabil rendszered, ami válságban is visz tovább.

Elengedés, újrakeretezés és a szabadság valódi ára

Niki elmondja, hogy komolyan felmerült benne, hogy teljesen elengedi a céget. És nem azért, mert nem szereti, vagy mert elfáradt – hanem azért, mert megérezte: a régi működés már nem szolgálja őt.

„Azt gondolom, hogy ez a harminc év, amit beleraktam, megérdemli, hogy ne adjam fel. De lehet, hogy el kell engedni.”

Ez nem csak üzleti, hanem mély személyes döntés is. Egy ponton túl már nem csak arról szól, hogyan működik a cég – hanem arról, hogy mennyire tudsz vele azonosulni, mennyire tölt vissza, mennyire ad értelmet a mindennapoknak.

Niki számára a cég nemcsak munkahely volt, hanem identitás, örökség és felelősség. De ahogy elmondja, az utóbbi években ez az arány eltolódott. A működés „önjáróvá” vált, a csapat stabil, a rendszer erős – de ő maga már nem abból az energiából dolgozik, mint korábban.

„Most úgy érzem, hogy csak 10%-ban építem a céget. A többi már csak visz.”

Ez egy erős mondat – és sok vállalkozó magára ismerhet benne. A kérdés ilyenkor nem az, hogy működik-e a cég, hanem az, hogy neked van-e még benne helyed. 

A működés stabil, de te már más kérdéseket teszel fel magadnak:

• Még mindig én vagyok ennek a motorja?

• Kell még nekem ez a szerep?

• Tudom máshová vinni az energiáimat?

Niki története arra tanít, hogy a szabadság nem ott kezdődik, amikor „minden jól megy”.

A valódi szabadság az, amikor felismered: mikor kell új fókuszt adni a saját életednek és a céged jövőjének.

🎧 Ha kíváncsi vagy, hogyan néz ki a vállalkozói szabadság a gyakorlatban – amikor egy vezető tudatosan új irányt ad a működésének – hallgasd meg a teljes adást.

🎯 Úgy érzed, itt az ideje új szintre emelni a céged működését – közelebb kerülve a valódi vállalkozói szabadsághoz? Jelentkezz és mi segítünk!

👉 Cégre Szabott Workshop

👉 Csoportos Workshop