Túlélés vagy növekedés? A magyar vállalkozó dilemmája 2025-ben.

Ha mélyebben érdekel, hogyan lehet túlélés helyett növekedni válság közben – hallgasd meg a teljes adást.

Két út van előtted – és egyik sem könnyű

2025-ben vállalkozni nem ugyanazt jelenti, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. A gazdaság, a piac, a vevők és a technológia olyan tempóban változnak, hogy egyre több cégvezető érzi magát sarokba szorítva.

Naponta születnek a döntések: tartsuk életben, amit lehet – vagy lépjünk szintet, és újraépítsük az egészet?

Ez nem elméleti dilemma. Forray Niki története pontosan erről szól: egy piacvezető céget vezetett három évtizeden át, majd 2023-ban egyetlen év alatt veszítette el legnagyobb beszállítóit. A forgalmuk 50%-át adó termékportfólió omlott össze. És mégis – talpon maradtak. Nem csupán azért, mert volt tartalékuk, hanem mert időben váltottak szemléletet: a túlélési üzemmódból stratégiai gondolkodásba.

De ez a váltás nem megy egyik napról a másikra. A legnehezebb kérdés nem az, hogy mi jöjjön helyette – hanem az, hogy mikor ismered fel, hogy már nincs mihez visszatérni. Sokan túl sokáig kapaszkodnak a régi modellbe, a megszokott mintákba, és közben elmegy mellettük a piac. A valódi döntés nem az, hogy menni vagy maradni, hanem az: felismered-e, hogy amit eddig tettél, már nem működik – és mersz-e mást csinálni?

Ez nem a klasszikus „vállalkozói bátorság” kérdése. Ez tudatosság. Mikor váltasz stratégiát – mielőtt lemaradsz, vagy amikor már baj van? Niki példája megmutatja, hogy a legnagyobb változások nem akkor történnek, amikor muszáj, hanem amikor készen állsz rá, és megléped előtte.

Nem veszíteni akar, hanem új nyereséget épít egy teljesen más helyzetben is. Ez a vállalkozói válságkezelés új szintje – nem tűzoltás, hanem tudatos irányváltás.

Amikor a stabil beszállítóid sorra dőlnek be

Forray Niki története nem elmélet. Ez a rideg valóság. Egy 30 éve működő, sikeres vállalkozás élén találta magát abban a helyzetben, hogy a legnagyobb beszállítója – akivel évtizedek óta együtt dolgozott – egyik napról a másikra bedőlt.

És nem kicsi partnerről beszélünk: a Party City Amerikában a legnagyobb lufi- és partikereskedelmi lánc volt, amely a Santia teljes kínálatának felét adta.

A legdurvább az egészben az volt, hogy semmiféle hivatalos előzetes kommunikáció nem érkezett.

Niki a hírekből tudta meg, hogy a partner Chapter 11 csődeljárás alá került – ez az Egyesült Államok jogrendszerében azt jelenti, hogy egy cég védelmet kér a hitelezőktől, miközben megpróbálja újraszervezni a működését és adósságait. Ilyenkor még nem szűnik meg, de a működés már kritikus állapotban van.

A helyzet hetekig, hónapokig bizonytalan volt. Majd jött a végső fordulat: a partner átkerült Chapter 7 alá, ami már a végleges felszámolást jelenti. A több mint 100 éves cég egyik napról a másikra eltűnt a piacról – és vele együtt a Santia kínálatának 50%-a.

És ha ez nem lett volna elég, a második legnagyobb amerikai beszállító is csődbe ment.

Szintén ugyanannak a cégcsoportnak a része volt – ezzel pár hónapon belül két alapvető pillére omlott össze a cégnek. És még itt sincs vége: a 35. legnagyobb partnerük fúzióra kényszerült, csődközeli állapotban.

És mégis – a Santia forgalma „csak” 15–20%-ot esett vissza. Ez nem szerencse kérdése. Ez annak az eredménye, hogy Niki soha nem kötött kompromisszumot a minőségben. Soha nem dolgozott Kínával, mert a fenntarthatóság, a környezetvédelem, és a hosszú távú vevői bizalom volt a fő irány.

Ez az értékalapú építkezés tartotta meg a céget akkor is, amikor a termékek fele eltűnt.

A kérdés nem az, hogy jön-e válság. Hanem az, hogy mire építettél előtte.

Mi a különbség a túlélő és a stratégiai gondolkodó között?

A legtöbb vállalkozó ilyenkor túlélő üzemmódba kapcsol. Károkat ment, gyors megoldásokat keres, próbálja „tűzoltani” a helyzetet. Niki viszont nem ebbe az irányba ment.

Ahelyett, hogy pánikolt volna, elkezdett stratégiában gondolkodni. Nem az volt a cél, hogy betömködje a lyukakat – hanem hogy újraalkossa az egész modellt.

„Én nem úgy álltam hozzá, hogy ez egy vesztes év. Úgy álltam hozzá, hogy most történik valami, ami lehetőség arra, hogy újratervezzek.”

Ez nem optimizmus, hanem vezetői érettség. Nem mindenki képes erre. A legtöbb cégvezető ilyenkor megreked a veszteségek körül, és nem látja meg, hogy az egész újra is gondolható.

Niki azonnal új alapokra kezdte építeni a portfóliót. Elindult Dél-Amerika felé, Kolumbiában új partnert keresett, és megtalált egy olyan gyártót, aki illeszkedik az értékrendhez: fenntartható, megbízható, prémium minőséget képvisel. Ez nem egy B-terv volt – ez volt az új stratégia.

Közben nem csak az új beszállítókat kereste, hanem végig elemezte a működését belülről is. Mi működik? Mi nem? Milyen kockázatokat nem látott korábban? És ami talán a legfontosabb: felismerte, hogy a klasszikus SWOT-elemzések ideje lejárt.

Ma már nem az a kérdés, hogy erősségek vagy gyengeségek, hanem az, hogy felismered-e időben a rendszerszintű kockázatokat – és kezeled-e őket még mielőtt beüt a krízis.

Ez az igazi különbség a reaktív és a stratégiai vállalkozó között. A reaktív menteni próbál. A stratégiai előre gondolkodik. Nem veszíteni akar, hanem új nyereséget épít egy teljesen más helyzetben is.

Visszaépíteni vagy elengedni?

„Az ember azt gondolja, hogy ez a harminc év, amit beleraktam, ez megérdemli, hogy ne adjam fel. De lehet, hogy el kell engedni.”

Ez a mondat mindent összefoglal. A válság nemcsak az ellátási láncot, nemcsak a forgalmat teszi próbára – hanem a vállalkozó önmagát is. A döntés ilyenkor nem csak üzleti. Személyes. Érzelmi. Mihez ragaszkodsz? A márkához? A múlthoz? A saját identitásodhoz, ami 30 éve e köré a cég köré épült?

Niki nem tagadja: megfordult a fejében a kiszállás. És ez nem gyengeség. Ez érettség. Felismerni, hogy ha valami már nem szolgál, akkor lehet, hogy nem javítani kell – hanem továbbmenni. Ugyanakkor pontosan tudja azt is, hogy ez a cég már nem az a cég, amit 1993-ban alapított. A világ teljesen más lett. A piac más. A vevők mást akarnak. És ő maga is más ember lett.

„Ez a fajta működés, ami most van, szerintem nem működik tovább. Változtatni kell. Lehet, hogy csak 10%-ban építi már a cégét – a maradék 90% benne tartja, megszokásból.„

Ez az arány sok vállalkozónál ismerős lehet. Látszólag működik minden, de valójában csak görgetjük a régit.

Ez a vállalkozói identitás újradefiniálása. Mersz-e mást csinálni? Mersz-e új célokat kitűzni? Vagy még mindig a túlélésért dolgozol, miközben már lehetőséged lenne újrakezdeni?

🎧 Ha kíváncsi vagy arra, hogyan gondolkodik egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalkozó válság idején – hallgasd meg a teljes adást.

🎯 Úgy érzed, hogy most lenne itt az idő új alapokra helyezni a céged működését? Jelentkezz, és segítünk!

👉 Cégre Szabott Workshop

👉 Csoportos Workshop