top of page

Magyar Business Blog

Post: Blog2_Post

Dr. Szabó Orsolya a Zsolya Communication alapítója

Frissítve: 2023. máj. 3.


Dr. Szabó Orsolya elmeséli hogyan jutott el arra pontra, hogy digitális nomád szeretne lenni, és hogyan alapította a vállalkozását


1/4 >>


A Zsolya Communication egy közösség, mely helyfüggetlen szakértőkből áll, néhány év leforgása alatt lett egyéni tanácsadásból egy egész nomád közösség Budapesttől vidéken át az Atlanti-óceánig.


Hitvallásuk, hogy munkájuk minőségét nem a tartózkodási helyük, sokkal inkább az ügyfelekkel való sikeres együttműködések mutatják meg, miközben jól érzik magukat. Rugalmasak a hely, a módszer és az idő tekintetében, de nagyon fontos nekik a professzionalizmus, ebből nem engednek.


Életút


Orsolya Kecskeméten született, Szegeden végzett jogászként és ebben a munkakörben is dolgozott 2014-ig, amikor is úgy döntött, hogy felkap egy hátizsákot és világgá megy. Egy évig utazgatott szerte a világban, ami megalapozta a karrierváltást.


„Ezt követően már nem ültem vissza az irodába jogászkodni, hanem elindítottam a saját vállalkozásomat.”


Vállalkozás ötlete


Voltak előtte a családon belül is vállalkozók, akik mintául szolgálhattak volna, ennek ellenére nem volt számára ez egy cél, sokkal inkább az élet hozta így. Kipróbálta a digitális nomádok életét, mert nagyon vonzotta az a fajta szabadság, ami őket jellemezte, hogy bármikor utazhatnak, bárhonnét dolgozhatnak.


Jogász szemszögből két nehézsége is adódott ennek a munkaformának. Egyrészt akkoriban a jogászok még főként papír alapon, irodákban, aktákkal dolgoztak, nem pedig egy laptoppal.


„Másrészről viszont ugye magyar jogászként a magyar jogrendszerhez vagyok kötve.”

Ez a két tényező limitálta Orsolya lehetőségeit, de az egy év utazgatás világossá tette számára, hogy nagyon fontos a szabadsága, így akar élni, hogy bármikor, bárhonnan tud dolgozni. Elgondolkozott rajta, hogy mik azok a képességek, amikkel rendelkezik, és mi volna az a tevékenység, amit bárhonnan a világból űzni tudna.


„Először jött egy ilyen tapogatózás, hogy próbáltam kideríteni mit tudnék elkezdeni vállalkozásként, és aztán szépen ez így kiforrta magát.


Vállalkozás felépítése


Orsolya vállalkozása a Zsolya Communication nevet viseli, ami egy helyfüggetlen online kommunikációs ügynökség. Egy egyszemélyes vállalkozásként indult, ebből nőtte ki magát.


Amikor hazajött Új-Zélandról (a világ körüli útjáról) üzleti tanácsadóként kezdett el dolgozni egy multinacionális vállalatnál, mellyel az volt a célja, hogy bekerüljön az üzleti szférába.


„Úgy gondoltam hogyha egy nemzetközi cégnél elhelyezkedek, akkor egyrészről rengeteget tudok tanulni, kicsit bővíteni a tudásom, tapasztalatom, hogy az ne csak szigorúan jogi területen legyen meg, és a nemzetközi cégeknek nagy előnye, hogy sokszor áthelyeznek téged.”

Remélte, hogy a tapasztalat és a tudás mellett több országba is eljuthat a multi cég révén. Az élet változtatott az elképzelésein, mert ekkor jött a kisfia és a dolgok másképpen alakultak.


„Azt vettem észre, hogy már csinálom ezt a vállalkozást csak még nem neveztem nevén a gyereket.”

Egyre több megkeresést kapott magazinoktól, mind online, mind pedig offline területen, hogy írjon cikkeket, adjon interjúkat az utazásaival kapcsolatban. Információkat szerettek volna tőle a vízumokról, élményektől, tapasztalatairól. Azon vette észre magát, hogy már pénzt keres az írásaival és gondolta, akkor foglalkozhatna ezzel.


A másik fontos észrevétel a social média felületek szeretete volt, ami szintén segített neki abban, hogy kitalálja pontosan mivel foglalkozzon. Ekkor még nem ismerte ennek a területnek a képviselőit social media menedzsereket vagy online kommunikációs tanácsadókat. Egy digitális nomád barátnője volt, akitől segítséget kért.


Megegyeztek, hogy amíg a barátnője utazik segít neki a háttér munkálatokban, cserébe tanítja őt a social media felületek kezelésére és tanfolyamokat ajánl, ahol Orsolya tanulhat erről a területről. Ezután pár hónapig képezte magát, illetve elvállalt munkákat is, így alapozta meg az online kommunikációs tanácsadó cégét.


„Azért az első időszakban 2018 végéig én ezt teljesen egyedül csináltam, úgyhogy először egy self brand-et építettem és akkor utána fordult ez át ügynökséggé.”



Olvass tovább!


További cikkek a témában:

bottom of page