top of page

Magyar Business Blog

Post: Blog2_Post

Gangel Péter a Bizalmi Kör Vezetői Klub alapítója

Gangel Péter mesél az életéről, tapasztalatairól, gyerekkori ambícióiról, első vállalkozásáról, milyen hatással volt rá a válság, miért alapította a Bizalmi Kört, hogyan szerezte az első klienseit.



Életút


Gangel Péter egy 7 gyermekes család legidősebb fiú gyermekeként látta meg a napvilágot, és már fiatal korában tudta, hogy ki szeretne törni, újat vagy nagyot szeretne alkotni. Tanult és fejlődött, tapasztalt és mindezek tették azzá, aki ma.


Péter már 20 éve vállalkozó, mielőtt megalapította a Bizalmi Kört informatikai céget vezetett. Mára pedig már elmondhatja magáról, hogy az ország első számú vezetői klubjának az alapítója, ügyvezetője.


Célja, hogy olyan üzleti világot teremtsen, ahol jó vezetőnek lenni, ahol alap értékeknek számítanak az együttműködés és az egymás kihívásaiban és sikereiben való részvétel.


Az általa vezetett szervezet Magyarországon az egyetlen, amely kizárólag cégtulajdonosokat és ügyvezetőket fog össze, mely egy erősen válogatott társaság. Klubjában a tagok vezetői network és egymás tapasztalataihoz való hozzáférés lehetőségével élhetnek.


„Két kislányom van, és egy csodálatos feleségem, aki az elejétől fogva támogat az utamon.”


Tapasztalatok, első vállalkozás


Péterben már az általános iskolában is megvolt a vágy az üzletelésre, mindig szeretett volna valamiből pénzt csinálni. Középiskolás korában kapott 10% kedvezményt egy számítástechnika bolttól, amelynek egy részét eladta, így ezzel keresett pénz akkortájt.


Az egyetemi évek alatt kitalálta, hogy az informatikus szakmának szeretne presztízst adni, ezért ösztöndíjat alapítana, és úgy alakult, hogy hamarosan egy szakkollégium alapításának közepén találta magát.


Jöttek egymás után a lehetőségek, az egyetemen a kari lap főszerkesztője lett, ami nagyon megtetszett neki, ezért kitalálta, hogy online magazint fog szerkeszteni. Ez lett a Homepécs (pécsi származású), ami alapján az első vállalkozása egy informatikai cég volt.


„Egy idő után rájöttünk, hogyha magunknak tudunk weboldalt csinálni, akkor másoknak is tudunk weboldalt csinálni és akkor elindult egy ilyen webfejlesztő cégnek a működése.”

A webfejlesztő cégével Budapesten is nyitott irodát, és fejlődésnek, növekedésnek indult. Ez a cég 2010-ig működött, részben a válság miatt, részben pedig miatta lett vége. Hatalmas tapasztalat volt ez számára, hogy a hasonló tematikájú cégek jobb vezetéssel átvészelték ezt a nehéz időszakot, neki pedig még fejlődnie kellett ezen a területen.


„Az akkori gazdasági környezet az kevésbé tolerálta a rossz vezetői döntéseket.”


Válság után, Bizalmi Kör alapítása


Azt a céget én a saját gyerekeként építettem, és szerintem ez a legnagyobb hiba, akinek van gyereke az pontosan tudja már, hogy a céged az nem a gyereked, a gyereked a gyereked, a céged a céged, de ezt akkor én még nem tudtam.”

Péternek is mint sokan másoknak nehéz volt felállni és továbblépni a válság után. Az egyik hiba az előbb említett volt, hogy saját gyermekeként tekintett a vállalkozására. Mivel a saját identitásaként tekintett a cégre idő kellett a továbblépéshez. Emberileg jobban megérintette ez a nehézség, mint pénzügyileg, mert elveszítette a kollégái, a családja és az ügyfelei bizalmát.


„Nagyon nyitott voltam a bizalomra, mint témakörre…tulajdonképpen ebből a leckéből született a Bizalmi Kör.”

Hisz abban, hogy mindenkinek át kell esni ilyen nehézségeken, tanulnia kell belőle, és ezeknek megtalálja az értelmét az ember az életében.


Próbálta feldolgozni a történteket, amikor a kezébe került egy könyv A bizalom sebessége, ami megváltoztatta a látásmódját. Ekkor nem állt túl jól bizalmasok terén, aminek következtében az első rendezvény, amit szervezett az elmaradt. A második alkalommal már sikerült megtartani és 14-en voltak.


Elkezdett üzleti reggeliket szervezni két heti, majd heti rendszereséggel, Budapesten, Pécsen, később vidéken is. Később jöttek a gálák, a bizalom napok (Trust Summit) és a Master Mind-ok, folyamatosan építette az események listáját.


„Na nekem ennek az időszaknak a smack leves volt a főétele.”


Első kliensek


Péternek az volt a stratégiája, hogy annak ellenére, hogy még nem tudott semmit felmutatni gátlástalanul megkeresett nagy embereket, felhívta őket, leszólította konferenciákon, hogy adjanak elő az ő reggelijein. Ők voltak a húzó emberek, hogy minél többen elmenjenek az eseményekre.


„Ők jöttek jó szívvel, és valamiért láttak bennem valamit, úgyhogy ők valahogy itt is maradtak a környéken.”

Minden előadóért nagyon sokat küzdött, vért izzadt, hogy megszerezze őket, ennek ellenére voltak események, amin kevesen vettek részt, neki pedig ez lett volna a megélhetése a következő 1-2 hétre. Összességében nagyon nehezen indult ez a vállalkozás.


„Egy ilyen dzsungel harccá vált az egész, … egy ilyen éhezők viadalává, nagyon kemény volt. Ma egyébként komoly önbizalmat ad az, hogy ezt így végig csináltam.”



Olvass tovább!


bottom of page