Tolnai Ákos az AbilityMatrix alapítójának és társtulajdonosának története, családi háttere, tanulmányai, hogyan alapította meg a céget és mik voltak az első lépések, mi volt az első benyomása Amerikáról, hogyan indította el a bizniszt és milyen nehézségekbe ütközött.
AbilityMatrix
Tolnai Ákos 15 év informatikai értékesítési tapasztalattal rendelkezve alapította meg az AbilityMatrix nevű vállalkozást Amerikában. A cég saját know-how-ra, egy viselkedés alapú piacszegmentálási modellre épül, amely segítségével gyorsabb product-market fit és hatékonyabb termékfejlesztés érhető el.
„Az AbilityMatrix-ot 2009-ben kezdtem el csinálni, akkor még ötlet fázisában volt, és az volt a nagy megvilágosodás, hogy hát az emberek nagyon furcsa döntéseket hoznak, amikor valami új dolog vásárlása mellett döntenek. Valahogy az innovációknak a piaci sikere az, mint hogyha semmihez nem korrelálna.”
Az AbilityMatrix főként innovatív nagyvállalatokkal és korai fázisú (seed és Series A) startupokkal működik együtt világszerte. Ákos szakértelme kiterjed a startup mentorálásra, fintechre, agritechre, valamint az ESG és fenntarthatósági területre. Ő egy akkreditált ügyfélélmény-szakértő, az amerikai CXPA tagja, és rendszeresen előad a témákban. Megjelenései a Harvard Business Review nyomtatott verziójában és a Forbesban is kiemelkedőek.
Diplomája mind az informatika, mind az üzleti területen van (programozás és MBA). Jelenleg Torontóban él, ahol az AbilityMatrix észak-amerikai tevékenységét építi. Emellett a Toronto Service Design Jam főszervezője és a Toronto Behavioural Science Meetup csoport alapítója is.
Családi háttér, tanulmányok
Ákos első generációs vállalkozó, édesanyja gyógypedagógus, édesapja fizikai munkával keresett pénz. Két fontos dolgot tanult tőlük: édesanyja szakmájából adódóan már gyerekkorában belé ívódott, hogy nincs olyan, hogy lehetetlen, édesapjától pedig azt az útravalót kapta, hogy ne másokhoz mérje magát. Fontos volt a családjukban még a nyelvtanulás, illetve középiskolában 4 évig evezett, ahol kiderült, hogy vezetői képességekkel rendelkezik.
„Anyu azért rendszeresen ilyen lehetetlen ügyekkel foglalkozott.”
Az egyetemen programozást tanult és utána szoftverfejlesztőként kezdett el dolgozni, ahol nem tartozott a legjobbak közé és ez de-motiválta a munkájában.
„Akkor úgy gondoltam, hogy hát hogyha valamiből nem tudok a legjobb lenni, akkor azt nem biztos, hogy akarom csinálni.”
A következő lépés az életében a közgazdasági MBA elvégzése volt, ami után már csak IT marketing, IT sales területen dolgozott a vállalkozása elindításáig.
Cégalapítás, első lépések
Ákos a cégcsoport első cégét Amerikában alapította, mert foglalkoztatta a kérdés, hogy lehet sikeresebb a piacon egy kevésbé jó termék (iPhone vs. Nokia) az USA-ban mint itthon. 1,5-2 évig dolgozott az alapokon, rengeteget tanult és olvasott, majd írt angolul egy 5 oldalas anyagot, amit elküldött innovációval és stratégiával foglalkozó professzoroknak.
„Így jött az, hogy hogy akkor legyen a neve AbilityMatrix, ami gyakorlatilag az adottságokat meg a képességeket mutatja egy mátrixba, vagy hogyan tudsz egy adott innovációs stratégiát végrehajtani.”
Kapott pár visszajelzést ez elküldött anyagaira, majd úgy döntött elmegy Amerikába és addig megy míg nem találkozik személyesen egy adott professzorral.
„Ott kaptam egy pozitív megerősítést arra, hogy sikerült valami újat kitalálni…jó a megközelítés, jó a logika és hogyha akarok, akkor dolgozzak rajta.”
Úgy döntött megalapítja a cégét és beleveti magát az amerikai biznisz életbe.
Első benyomás Amerikáról
Ha érdekel Tolnai Ákos hogyan érezte magát Amerikában a kezdetekben nézd meg ezt a videórészletet!
Elindulás az amerikai piacon
Az USA-ba el lehet utazni vízum segítségével rövidebb időre, de ott tartózkodni hosszútávon nehéz, mert komoly szabályok vannak. Ákos is egy ilyen nehézségbe ütközött, mivel hiába keresett kapcsolatokat, szakembereket az ügyben, nem tudták megoldani, hogy hosszabban is ott tudjon tartózkodni.
A kiutazásai során kapcsolatokat épített, ismerkedett, bekapcsolódott a helyi startup életbe. Az volt a célja, hogy validálja az általa kigondolt modellt, illetve elkezdje felépíteni a bizniszt. Rendkívül motiváló volt számára az a gondolkodásmód, amit ott tapasztalt, és úgy érezte ott érdemes igazán vállalkozni.
Kezdtek kialakulni a dolgok, amikor egy nagy nehézségbe ütközött, ugyanis egy alkalommal, amikor be akart lépni az országba kikérdezték, és nem találták biztonságosnak beengedni őt, így rögtön haza is küldték Magyarországra. Nagyon rosszul esett neki ez a fejlemény, illetve nagy mértékben hátráltatta a biznisz alakulását is.
Olvass tovább!
Comments