top of page
MBP-Cover-Pottyos_edited.jpg
Magyar Business Podcast Mentorált terjeszkedés lépésről-lépésre

IRATKOZZ FEL A STRATÉGIAI HÍRLEVELŪNKRE!

2025. augusztus 4.

Baranyiné Mariann / Baranyi Hűtéstechnika Kft.

Egy önjáróvá vált családi cég története – belülről


30 év vállalkozás után két ember leült, és kimondta: így már nem akarjuk tovább csinálni.


Ez az epizód azokhoz szól, akik már benne vannak a játékban. Akik már túl vannak a hajnali túlórákon, a 7 napos munkaheteken, és a kényszeredett „családi nyaralásokon”, ahol a laptop volt a harmadik gyerek.


Baranyiné Mariann 1992 óta vállalkozó. A férjével közösen alapított Baronyi Hűtéstechnika Kft. közel 30 éves. 18 fős csapatot vezettek, sokáig operatív frontvonalban, amíg 2021-ben egy döntést nem hoztak: önjáróvá kell tenni a céget.


„Ez a tipikus több évtizedes vállalkozói létforma… a napi 10-12 órai munkától elkezdve, a szabadság alatti e-maileken át… mi ebbe fáradtunk el.”

Nem volt kész terv. Nem volt coach. Nem volt biztosíték arra, hogy túlélik.


„Nem tudtuk, hogy meddig fog tartani. Nem tudtuk, hogy a cégünk ezt túléli-e. Nem volt előttünk egy minta. Ez egy kicsit ilyen bungee jumping volt.”

Mégis belevágtak. És két év alatt lépésről lépésre átalakították a cégüket úgy, hogy ma már nem ők viszik a céget, hanem a rendszer viszi a céget. Három kulcspozícióra osztották a működést, belső vezetőket emeltek ki, és rendszerszinten kezdték felépíteni a jövőt.


Nem a megszokott „generációváltós” út volt – és nem is egy kivásárlásra készített struktúra. Ez egy szemléletváltás volt, ami nemcsak a cég struktúráját, hanem az életüket is újraszervezte.


„Engedjük meg a változást az életünkbe. Mert az, amit csináltál 30 évesen, ha ugyanazt csinálod 50 évesen, akkor kidobtál 20 évet az életedből.”


Kiégés, rutin és robotpilóta – amikor már nem elég, hogy “működik”


Miért vágnak bele több évtizedes vállalkozók egy teljes újratervezésbe? Mert egyszer csak elfogy az élmény.


Baranyiné Mariann és férje nem egyik napról a másikra döntötték el, hogy „önjáróvá” teszik a vállalkozásukat. Az első jelek alattomosan, évek alatt kúsztak be: már nem volt öröm a hétfő, nem volt sikerélmény az ügyfélkezelés, nem volt kihívás a folyamatokban. Csak mentek előre – robotpilótán.


Ez pontosan arról szól, amit sok vállalkozó nem mer kimondani: a napi rutin kiéget. És ha nem veszed észre időben, akkor lassú, biztos hanyatlás jön. A vállalkozásban és benned is.


„A napi rutinnak a szervezése az, ami szerintem a vállalkozóknak a legtöbb energiáját fölemészti.”

A lendület eleinte még visz: az indulás, a bizonyítási vágy, a sikerélmény. De pár év után eljön a váltás: már nem a sikerért dolgozol, csak hogy ne omoljon össze a rendszer.


„Egy idő után azon vesztük magunkat észre, hogy felkelünk reggel, és csináljuk a dolgunkat, mert ez a dolgunk, de nem látunk ki ebből a helyzetből, és valami nem az igazi.”

Mariann ezt a folyamatot nem dramatizálja. Racionálisan néz rá: minden vállalkozásnak van egy természetes evolúciója. Az energiád változik, a motivációd is. És ha nem történik tudatos megújulás, a stagnálás előbb-utóbb leépülésbe fordul.


„Olyan nincs, hogy egy vállalkozás hosszú távon stagnáljon.”

Ez az epizód egyik legfontosabb állítása: a robotpilóta-üzemmód veszélyes. Nem csak azért, mert unalmassá válik, hanem mert a cég lendülete láthatatlanul fogy el – és amikor észreveszed, már késő.


„Valami, ami kibillent abból, hogy rutinszerűen dolgozzunk.”

Ez a felismerés vezetett oda, hogy 2021-ben belevágtak egy mély átalakításba. Nem a céggel volt baj – a működésmóddal.



Skálázni akarod a céged? Előbb a saját fejedet skálázd


Nem lehet önjáró céget építeni régi gondolkodással. A váltás először fejben történik – utána a rendszerben.


Mariann és férje belátták: a legnagyobb akadály az önjáró működés felé… ők maguk. Nem a csapat, nem a piac, nem a körülmények. Hanem az, hogy eddig minden rajtuk múlt – és képtelenek voltak másképp elképzelni a működést.


Nem találtak klónt. Nem jött „tökéletes ügyvezető”. Néhány hónapot el is vesztegettek azzal, hogy mást kerestek, aki helyettük viszi tovább a céget.


„Egyszerűen nem találtuk meg a klónunkat.”

A valódi fordulat akkor jött, amikor felismerték: ezt a váltást saját magukkal kell kezdeni. A gondolkodásmódjukkal, a saját korlátaikkal.

A pont, amikor a cég már működik, de a vezető folyamatosan küzd a kontrollal. Mit szólnak majd a kollégák? Hogyan fogadják, ha a vezető „hátrébb lép”? Megáll a munka, lazul a fegyelem? Ezek a félelmek lebéníthatják az egész folyamatot.


De Mariannék másképp döntöttek. Elkezdték átalakítani a szerepüket – és szemléletet váltottak a cégvezetésben.

Nem egy új vezetőt kerestek. Rendszert építettek. A meglévő csapaton belül három kulcsembert választottak ki – irodai, operatív és szakmai vezetőt – és rájuk bízták a napi döntéseket.


„Ez csak együtt tud megvalósulni. A cégnek és a vezetőnek is együtt kell fejlődni.”

Ez volt a folyamat igazi kezdete. Nem stratégiai tervezéssel indult – hanem azzal, hogy kimondták: „másképp akarjuk élni az életünket.” És ebből jött minden rendszer, minden struktúra, minden változás.



Delegálás: nem ott kezdődik, hogy „átadsz” valamit


A legtöbb vállalkozó eljut oda, hogy szeretne „kiszállni az operatívból”. De amíg nincs mögötte gondolkodásváltás, addig a delegálás csak egy illúzió marad.

Mariann és férje ezt saját bőrükön tapasztalták meg.


A vállalkozásuk első szakaszában még úgy gondolkodtak, mint sokan: amit saját kezűleg csinálnak, az nem kerül pénzbe. Ezért mindent maguk intéztek – a takarítástól a papírmunkáig.


Ez az a pont, ahol a vállalkozó nem céget épít, hanem csak kiterjeszti saját magát. A fordulópont akkor jött el, amikor számokkal néztek rá a működésre. Rájöttek: egy kolléga évente X millió forint hasznot termel. És onnantól már nem „költségként” néztek az új munkatársra – hanem megtérülő erőforrásként.


„Amit én megcsinálok, az nem kerül pénzbe – ezt gondoltam. Ez egy nagyon veszélyes dolog.”

Mariann külön delegálási fejlődési modellt is felvázolt, amit saját tapasztalataik alapján alakítottak ki. Ebben világosan látszik, hogy a vállalkozó útja hogyan vezet végig az „én csinálom” szinttől a valódi vezetői szerepig.


Az első lépés: mindent maga végez. Aztán jön a szervező szint, ahol már több kolléga van, de még mindig ő szervezi a folyamatokat. Innen a tárgyaló szerepkörbe kerül, ahol a kivitelezés már mások dolga, de a döntések és az ügyfélkapcsolat még az övé.


A főnök szerep az, amikor már vannak részvezetők, struktúrák, és az alapműködés nem tőle függ. És csak ezután jön a tulajdonosi pozíció.


„Nagyon sokáig azt hittük, hogy az ügyvezetői szerep a vége. De nem az.”

A delegálás tehát nem egy technika. Ez egy személyes evolúció. És minél gyorsabban ismeri ezt fel a vállalkozó, annál kevesebb időt éget el ott, ahol már nincs dolga.



Cég vagy élet? A kérdés rossz – mert nem választható szét


Egy ponton túl minden vállalkozó érzi: valami nem stimmel. A cég megy, a pénz is jön, de te már nem vagy benne jól. Mariann ezt a töréspontot úgy írja le, mint egy belső fordulatot: az ember nem a saját álmát éli, hanem a cég álma viszi őt.


A vállalkozás ugyanis, ha nincs tudatosan irányítva, magához húzza az embert. És ahelyett, hogy eszköz lenne az élethez, önálló erőtér lesz, ami beszippant.


„A végén csak azt nem csináltam, amit igazán szerettem.”

Ez az érzés különösen ismerős azoknak, akik szakemberként indultak. Akik jól csinálták, felfutottak, bővültek – és egyszer csak azt vették észre: már nem azt csinálják, amit szeretnek, hanem adminisztrálnak, szerveznek, tűzoltanak.


És minél tovább halogatják a váltást, annál keményebb lesz az ébredés.

Az epizódban világosan elhangzik: az önjáró cég nem cél, hanem eszköz. Egy struktúra, ami lehetővé teszi, hogy a tulajdonosok ne csak működtessék a vállalkozást – hanem éljenek is mellette.


Ez nem csak életminőségi kérdés. Stratégiai is. Mert ha te mint vezető, teljesen ki vagy égve, akkor nem tudsz jól dönteni, nem tudsz inspirálni, nem látsz előre. És ilyenkor nem csak a hangulatod sínyli meg – hanem a cég jövője is.


„A mi álmainkat, céljainkat valósítjuk meg a cég által – vagy eszközök vagyunk abban, hogy a cég sikerét vigyük véghez?”

Ez a kérdés minden vállalkozót elér egyszer. Aki nem válaszol rá időben, előbb-utóbb belefárad, belekeseredik vagy kiég.


Mariannék nem vártak tovább. Ők döntöttek: újra az életüket akarják irányítani – és ehhez a céget is át kellett formálni.



Stratégia nincs – csak ha időd van gondolkodni


Az egyik legfontosabb felismerés, amit Mariann megoszt: stratégiát építeni idő kell. Márpedig az nincs, ha minden percben operatív tűzoltás megy. Ezért volt számukra prioritás, hogy olyan rendszert építsenek, ahol a vezetőknek nem kell a napi működés minden részletét kézben tartaniuk.


„Ha nincs szabad időd, hogy mást csinálj, akkor hogy akarsz mást csinálni?”

Sokan beszélnek hosszú távú célokról, „nagy képről”, vízióról – miközben naponta 8-10 órát töltenek mikromenedzseléssel, ügyfélkezeléssel vagy Excel-táblákkal.


Mariann szerint a stratégiai gondolkodás nem luxus, hanem túlélési eszköz. És nem csak a jövő tervezése miatt fontos – hanem azért, hogy megőrizd az irányítást az életed felett.


Ők például már hetente pár órát foglalkoznak a cégükkel – de azt magas szinten. Ez a működés ma már rendszeralapú: van cél, van kontrolling, van vezetői támogatás.


„Három feladatunk maradt: stratégia, kontrolling és a vezetőink erősítése.”

Ezt azonban nem lehet felépíteni úgy, hogy közben a vezető minden döntést maga hoz meg, és minden szál nála fut össze. Az önjáró cég valójában azt jelenti: a rendszer működik nélküled is – te pedig a jövőn dolgozol.


Ennek az első feltétele: legyen időd kilépni a napi körforgásból. Nem havonta egyszer egy szabad napra, hanem struktúráltan, előre tervezetten, rendszerszinten.


Mert idő nélkül nincs stratégia. Stratégia nélkül nincs fejlődés. És fejlődés nélkül nincs életképes cég – csak sodródás.



Döntési jogkörök nélkül nincs önjárás – csak káosz


Amikor Mariannék komolyan vették az önjáró működést, az első valódi rendszerépítő lépésük nem a szoftverekkel vagy folyamatábrákkal kezdődött. Hanem a döntések újradefiniálásával.


Világosan látták: amíg nem határozzák meg, hogy ki, miben dönthet önállóan, addig nem önjáró a cég – csak vezető nélkül maradt csapat. Az önjáró működés alapja ugyanis nem a „távollét”, hanem a keretek, szabályok és felelősségek világos meghatározása.


„Felállítottuk a döntési hierarchiánkat. Pontosan szabályokat kellett létrehozni, és átbeszélni, hogy ki, miben, hogyan dönthet.”

Ez a lépés nem látványos, de kulcsfontosságú. A cégek nagy része azért esik szét, ha a tulajdonos hátralép, mert nincs lefektetve, hogy mi a mozgástér, ki mire jogosult, és meddig. A mindennapi döntések egy része túl kicsi a vezetőhöz, de túl nagy a dolgozókhoz – és ilyenkor elindul a bénultság, majd a visszarendeződés.


Mariannék ezt megelőzték. Három kulcsvezetőt neveztek ki – nem kívülről, hanem a saját csapatukból. Olyan embereket választottak, akik ismerték a céget, és tudták vállalni az új felelősségi szintet.


„Nem hoztunk be külső szakembert. A meglévő kollégáink közül választottuk ki, akiben láttuk, hogy képes megtanulni a vezetést.”

A döntési szintek tisztázása után egy olyan szervezet kezdett formálódni, ahol nem az volt a kérdés, hogy Mariann mit gondol egy helyzetről – hanem hogy az adott vezető hogyan oldja meg.


És itt jött el a valódi váltás: a bizalom rendszerszintű építése. Mert a döntés nemcsak felelősség, hanem önállóság is – és ez adja meg a működés szabadságát a tulajdonosnak és a vezetőnek is.



Az önjáró működés kulcsa: a vezetők fejlesztése – belülről


Mariannék nem csak rendszert építettek – embereket is. Mert egy cég csak akkor tud stabilan működni nélküled, ha a vezetői csapat nem pozícióba kerül, hanem felnő hozzá.


Ezért nem csak kijelöltek embereket. Elkezdtek velük közösen dolgozni – emberileg, szakmailag, tudatosan. Vezetői megbeszéléseket tartottak, stratégiai egyeztetéseket vezettek, és egyértelművé tették: nem feladatokat, hanem bizalmat adnak át.


„A vezetőinket föl kellett építeni. Egy vezető önmagát nem tudja fölépíteni – nekünk kellett őket megerősíteni.”

Ez különösen fontos volt, mert a kiválasztott vezetők korábban „egy volt a többiek közül”. Az új szerephez kellett tekintély, elfogadás, rendszer – és kívülről kellett őket ebbe „beemelni”, hogy ne csak címük legyen, hanem súlyuk is.


Ez nem ment volna elkötelezett kommunikáció nélkül. Mariann rendszeresen készített kérdőíveket, folyamatosan visszajelzéseket gyűjtöttek, és valódi kétirányú kommunikációt építettek ki.


„Folyamatosan kérdőíveket raktam össze. A kommunikációnak a kétirányú vonala elindult.”

Ez a rész mutatja meg igazán, hogy az önjáró működés nem egyenlő azzal, hogy „eltűnök”. Sokkal inkább azt jelenti: tudatosan felkészítem a csapatot arra, hogy nélkülem is döntésképesek, motiváltak és felelősek legyenek.


Nem siettették a folyamatot. Lépésről lépésre haladtak, mindig csak a következő mérföldkőig láttak. És ez volt a siker kulcsa: nem ugráltak fázisokat, hanem végigvitték a tanulási görbét – együtt.



Kontroll nem egyenlő jelenléttel – csak a módszer számít


Az önjáró cég nem azt jelenti, hogy a tulajdonos „nem foglalkozik vele”. Hanem azt, hogy másképp tartja kézben. Mariann ezt pontosan meghatározza: stratégia, kontrolling, vezetők támogatása – ennyi maradt.

És ami igazán lényeges: ehhez nem kell bent ülni az irodában.


„Nem kell az irodában ülnünk. Bárhonnan látjuk, mi történik a cégben.”

A kulcs: minden adatuk valós időben elérhető. Digitális könyvelés, naprakész vezetői riportok, átlátható irányítási rendszer – ezek teszik lehetővé, hogy pár kattintással képben legyenek a céggel kapcsolatban, akár hetente 15 perc alatt.


Ez nem technikai részlet – ez stratégiai függetlenség. Mert a legtöbb vállalkozó azért nem tud „kiszállni”, mert csak úgy fér hozzá az információhoz, ha ott van. Papíralapú számlák, email-keresgélés, szóbeli jelentések – ezek mind gúzsba kötik.


Mariannék ezeket évekkel korábban elkezdték lecserélni. Így ma már a rendszer működik, nem ők működtetik.


„Vége a gyűjtögető életmódnak. A homokóra ketyeg, és mi döntjük el, mire szánjuk az időt.”

A kontroll nem attól működik, hogy ott vagy – hanem attól, hogy van rendszered arra, hogyan látsz rá.


És amikor már nem kell jelen lenned ahhoz, hogy képben legyél, akkor végre tered nyílik arra, hogy máson dolgozz: új irányokon, új projekten, vagy egyszerűen a saját életeden.



 A cél hiánya a legnagyobb kockázat – nem a versenytárs


Az utolsó kulcstéma, amit Mariann többször hangsúlyoz: a legtöbb cég nem azért nem fejlődik, mert rossz a piac – hanem mert nincs világos célja. És ha nincs cél, nincs fókusz. Márpedig cél nélkül nincs stratégia, csak sodródás.

Ezért az önjáró működés nemcsak működés, hanem irány is.


„Nagyon nagy dolog létrehozni egy vállalkozást. De az igazi kihívás az, hogy egyszerre legyen időd és pénzed.”

Ezt azonban nem lehet pusztán a működés optimalizálásával elérni. Tudni kell, merre tart a cég. Nem csak pénzügyileg, nem csak fejlesztésben – hanem szerepben is: mit akar a tulajdonos, és hol akar állni benne 3–5–10 év múlva.


Mariann szerint a stratégiai gondolkodás nem egy különálló tevékenység, hanem a működés természetes része kellene, hogy legyen. Az ő esetükben ez rendszeres vezetői megbeszéléseket, éves célkitűzéseket, és világos mérőszámokat jelent.


„Nem vagyok jós, de azt el tudom dönteni, hogy melyik üzletágat akarom erősíteni.”

Ez a mondat minden vállalkozónak szól. Mert a „majd lesz valahogy” nem stratégia. Az önjáró cég nem csak az operatív terhek levételéről szól, hanem arról is, hogy világosan tudd, hova tartasz – és ezt hogyan méred.


Cél nélkül nem lehet fókuszálni. Fókusz nélkül pedig nem lehet fejlődni. És ha nincs fejlődés, jön a stagnálás, majd a leépülés.


Mariannék példája azt mutatja meg, hogy a stabilitás nem statikus állapot – hanem tudatos tervezés eredménye. A cégük ma is működik. De már nem ők működtetik.



Amit ez a történet tanít


Nem attól leszel szabad, hogy nem dolgozol – hanem attól, hogy van egy működő rendszered, ami nélküled is halad előre.

Baranyiné Mariann és férje nem örököltek céget. Nem építettek startupot. Nem lett belőlük influencer.


Ők harminc év alatt, lépésről lépésre építettek egy olyan vállalkozást, amit ma már nem nekik kell kézben tartaniuk. És ez nem szerencse, nem véletlen, nem külső segítség eredménye – hanem döntésé, tudatosságé és bátorságé. Bátorság ahhoz, hogy felismerjék: nem akarják tovább ugyanazt az életet élni.


Döntés ahhoz, hogy ne csak működtessék a céget – hanem új szerepet vállaljanak benne. És tudatosság ahhoz, hogy lépésről lépésre mindent úgy alakítsanak át, hogy az ma már működjön nélkülük.


Ez a történet nem arról szól, hogyan add el a céged. Hanem arról, hogyan maradj benne anélkül, hogy felemésztene



🎧 Hallgasd meg a teljes beszélgetést Baranyiné Mariannal a Magyar Business Podcastben – ha érdekel, hogyan építhetsz fel egy működő, stabil vállalkozást úgy, hogy közben újra legyen időd élni, gondolkodni és stratégiában működni.


💬 Te mit viszel magaddal Mariann történetéből? Oszd meg és küldd el egy vállalkozó ismerősödnek!

Baranyiné Mariannról


Baranyiné Mariann 1992-ben, 20 éves korában kezdett vállalkozóként tevékenykedni, és több mint 30 éve, az esküvőjüktől számítva, együtt dolgozik a férjével a vállalatukban.

 

A Baranyi Hűtéstechnika Kft. nevű cégüket 1995 óta vezetik, ipari és kereskedelmi hűtéssel foglalkoznak. Gyártanak, telepítenek és szervizelnek egyedi igényekre szabott hűtőrendszereket, hűtőkamrákat, hűtőházakat, gyors fagyasztókat, folyadékhűtőket és technológiai hűtőrendszereket.

 

Továbbá, 10 éve alapították a Hódszolár Kft. nevű napelemes céget, amely lakossági és vállalati napelemrendszereket telepít. Mariann erősen hisz abban, hogy a gazdasági körülményekre és hatásokra adott válaszai a saját képességeitől függenek, és ő maga a változás forrása.


Baranyi Hűtéstechnika Kft. a neten




A beszélgetés alapján készült cikkek


ree

ree

ree


Recap: amikor először beszélgettünk


ree

ree

ree

ree

ree

  Ropogós olvasnivalók

Kövess minket a kedvenc podcast lejátszódon

YouTube
Spotify
RadioPublic
Kite
Pocket
PlayerFM
ListenNotes
Castbox
Audible
Apple
AmazonMusic
Amazon
bottom of page