top of page
Keresési Találatok

420 találat erre: „This is Redy ”

  • Ha elviszik a csapatod — mi marad a cégedből?

    Ezt a helyzetet élte meg Kolozsvári Arnold Csaba  is, aki Floridában építette fel az egyik legsikeresebb A vevői bizalom is sérülhet.   Ha a vevők egy konkrét személyhez kötődnek, akkor annak a személynek a távozása az ügyfélvesztést is Legyen erős a rendszer, hogy bírja az ilyen helyzeteket is . Mit tanulhatsz az epizódból? , olvasd el az alábbi blogcikkeket is, ahol Arnold korábbi beszélgetésének tanulságait dolgoztuk fel

  • Miért az edukációt választottam az ügynökségi modell helyett?

    – és készülj, mert hamarosan jön a folytatás is. „Az elején természetesen engem is vonzott, hogy nagy cégeknek csináljak kampányokat. „Az ügynökségi modellben jönnek a pénzek, de az időd is megy vele. És ez a különbség nem csak szakmailag, hanem emberileg is motiválóbb volt. Mert edukálni csak az tud, aki maga is tanul.

  • Hogyan vállalkozz ott, ahol még a neved sem tudják kimondani?

    Amikor a neved is akadály „Csaba? Trouble?”   A legegyszerűbb kommunikációs helyzetekben is folyamatos zavart érzékelt . Ezt a nevet már önmagában is újra és újra magyarázni kellett. Azt is világosan látta: nem akar magyarok között lenni.   Külön is kiemelte: „Én nem akartam magyarul beszélni. Direkt.

  • Vállalkozóként nem a profit öl meg, hanem a lojalitás illúziója.

    Volt, akinek még a képzését is ő fizette, sőt, olyan is, aki megbukott a próba-vizsgán, de Arnold ennek ellenére is bizalmat szavazott neki . Nem is volt vele gond – amíg mindenki a rendszerben maradt. És ha az a személy távozik, gyakran a tanítvány is megy utána. És nem csak az emberek, hanem a rendszer dolga is fenntartani.

  • Mihez kezd egy stratégiai vezető, ha eltűnik a beszállítója?

    És nem is szóltak.” Niki csak a hírekből értesült az összeomlásról. hogy jön egy új partner – annak illeszkednie kell a cég értékeihez, ritmusához és ügyfélélményéhez is Ez a döntés egyben pozicionálás is. Ezért is fordult olyan régiók felé, amelyekre korábban nem gondolt volna. is adhat a márkának.

  • Globális verseny, lokális erő - amit a Temu nem tud elvenni Tőled.

    A Temu, Shein és hasonló platformok nemcsak árban, hanem marketingben is uralják a terepet. Nem is tudok.” Ez nem védekezés, hanem tudatos döntés. Ezért működik a márka még akkor is, amikor az árverseny felerősödik. És ez az, amit a vásárlók is éreznek. Ez a mondat nem csak a csapatnak szól – ez az ügyfélnek is üzenet.

  • Úgy vezeted a cégedet, ahogy mások elvárják – vagy ahogy neked működik?

    Erről beszélgettünk hosszabban Szmola Rolanddal a podcast legfrissebb epizódjában is. Ha te gyors vagy, a céged is az lesz. Ha te maximalista vagy, a céged is az lesz. De nem is ragaszkodsz hozzá mindenáron. Ez az igazi rugalmasság. Aztán az ügyfelek is érzik. Mert míg mások még azon görcsölnek, mit kéne csinálniuk, te már csinálod is.

  • 🎙️ Élő podcast: Kertész Lilla / szervezetpszichológus – egyéni vállalkozó

    Vendégünk már korábban is járt nálunk – az akkori adást itt hallgathatod meg.   ha kíváncsi vagy , hogyan lehet valódi fejlődést elérni – nemcsak üzleti, hanem személyes szinten is Az a célja, hogy a te céged és a te csapatod is kilépjen a napi tűzoltásból és a rövid távú megoldások korai tapasztalat és a későbbi pszichológiai tanulmányai alapozták meg azt a küldetéstudatot, ami azóta is ugyanis nem luxus, hanem alapfeltétele annak, hogy egy cég szintet tudjon lépni és közben a vezetők is

  • Az egyik legdrágább stratégiai hiba: jó márkát rossz emberekre bízni

    És itt derült ki: egy jó márkát is tönkre lehet tenni, ha rossz emberek viszik. Úgy érezte, ha ő korrekt, akkor azok is azok lesznek. Ez történt Arnold esetében is. Ez pedig azt jelenti, hogy ha az az ember kilép – az ügyfél is kilép vele. Ez a mondat nem csak őszinte, hanem vállalkozói érettségre is utal.

  • Miért érdemes időben átgondolni a szolgáltatói kapacitásod?

    „A határidőkkel a második évben is gondban voltunk.” Huszti Boldizsárék is ezen mentek keresztül. De aztán jöttek a csúszások is. Mert bármennyire is lelkes vagy, bármennyire is visz a lendület, a szolgáltatói kapacitásod korlátos. Huszti Boldizsár is ezen ment keresztül.

  • 🎙️ Élő podcast: Székely-Keresztesi Orsolya és Dr. Székely Zoltán / Székely Family & Co. Nonprofit Kft.

    Vendégünk már korábban is járt nálunk – hallgassa meg a korábbi adást! Nem csak kitalálni, hanem meg is valósítani. Jogászként és nemzetközi doktoranduszként egyszerre látja a jogi, gazdasági és kutatási összefüggéseket is Ez az adás azoknak szól, akik nemcsak vállalkozni, hanem alkotni is szeretnének – rendszerekben, felelősséggel

  • 🎙️ Élő podcast: Baranyiné Mariann / Baranyi Hűtéstechnika Kft.

    Vendégünk már korábban is járt nálunk – az akkori adást itt hallgathatod meg. Azóta is töretlenül építi vállalkozásait férjével együtt. És itt nem álltak meg. 10 éve elindították második cégüket is: a Hódszolár Kft. Mariann nemcsak szakmai alázattal, de tudatos vállalkozói gondolkodással is inspirál.

  • Hogyan építs bizalmat egy idegen országban vállalkozóként?

    Láthatónak is kell lenni. Ott nem elég kompetensnek lenni – ott tudni kell pozicionálni is. És ahol megjegyeznek, ott meg is bíznak benned. Ez a logika nem országfüggő – ez vállalkozásalap. Hanem az, hogy ott van, amikor kell – és akkor is viszi a rendszert, amikor más már kifáradt. És aki ezt érti, nem csak vállalkozó lesz – hanem referencia is.

  • Miért a piacod mérete a legnagyobb korlátod?

    Pedig lehet, hogy nem a terméked, nem a marketinged, és nem is az üzleti modelled miatt nem növekedsz — hanem egyszerűen a piacod túl kicsi. 👉 Erről szól Jáger László története is. 👉 És erről szól a podcast A technológiai fejlődés, az okostelefonok és a fiatalabb generációk igényei is teljesen más irányt vettek Hibrid rendszer: A rendszer kezeli a plasztikkártyák digitális verzióját is. A partnereidet is magaddal kell vinni az úton. Mi a Te következő lépésed?

  • Hogyan lehet egy lufiból prémium márka?

    „Egy lufi is lehet prémium, ha a mögöttes világ is az.” Ez a szemlélet volt az, ami miatt a vásárlók nemcsak megvették, hanem várták is  a márka új megjelenéseit Ez azt is jelentette, hogy minden kommunikációs elemnél szűrni kellett : belefér-e a márka hangjába, Ha nem, akkor még ha jó is lenne egy poszt, még ha működne is egy kifejezés, nem ment ki. Ez az egész projekt megmutatta, hogy egy hétköznapi termékből is lehet vágyott pozíciót építeni  – ha

  • A marketing nem varázslat – csak senki nem mondta el, hogyan csináld okosan

    Mert nem csak rendszert, lelket  is tett bele. A tanulság? "Az A-tervem az oktatás, a B- és C-tervek is ezen belül vannak. 3-5 év múlva is? A közösség ereje itt is megmutatkozik – sokszor más hibájából is lehet tanulni. " – Kukoly Dávid Ez az idézet nem csak üt, de igaz is.

  • Nemzetközi siker magyar módszerekkel? Inkább felejtsd el!

    A nemzetközi piac nem kér a magyar sablonból Amikor egy vállalkozó elhatározza, hogy külföldön is megméreti az az elképzelése, hogy az itthon bevált rendszer, gondolkodásmód, prezentációk és érvrendszer ott is Ez a felismerés nemcsak fájdalmas, de radikális is. Te is azon dolgozol, hogy a vállalkozásod nemzetközi szintre lépjen? . 🎯 Ha te is struktúrát építenél és csapatot stabilizálnál, jelentkezz és mi segítünk!

  • Mi tart vissza attól, hogy végre ott élj és dolgozz, ahol akarsz?

    csak egy ideig máshol élj, biztosan ismerős ez: „Majd ha nagyobbak lesznek a gyerekek… Majd ha a párom is Vezető vagy – egy másik országban is A legtöbben úgy gondolkodnak a költözésről, hogy „majd a férjem hogy Kriszta vállalkozása is életképes lesz ott. És ez a minta ment tovább Svájcban, Angliában és most Dubajban is. Nem azért működött négy különböző országban is, mert mindenhol új karriert épített.

  • Miért a rendszered minősége határozza meg a szabadságod mértéket?

    teljes adást , ha mélyebben érdekel, hogyan lesz valódi vállalkozói szabadságod úgy, hogy közben a céged is Ez nemcsak időt ad, hanem nyugalmat is. Először Balin, majd máshol, akár hónapokra is. Kénytelen volt változtatni – nemcsak a cégen, hanem magán is. A szabadság nemcsak lehetőséget, hanem felelősséget is jelent.

  • A működésed többet mond, mint a marketinged.

    Akkor is, ha nem szól róla semmi a social felületeken. Ezért volt tanulságos Huszti Boldizsár története is. Nála a rendszer nem csak működési eszköz – hanem bizalomépítő eszköz  is. biztonságos élményt adott  – olyat, amit jó szívvel lehet továbbadni másnak is. kell lennie .Akkor az ügyfél nemcsak elégedett lesz – hanem tovább is ajánl.

  • 🎙️ ÉLŐ PODCAST: Vörös Kriszta / BB & Co Services Ltd

    Hogyan lehet okosan építkezni pénzügyileg és kapcsolatban maradni az értékrendünkkel – még Dubajban is Április 16-án újra vendégünk lesz Vörös Kriszta , a BB & Co Services  alapítója, aki már korábban is Tapasztalata nemcsak széleskörű, hanem elképesztően gyakorlatias is. Nemcsak üzleti kapcsolatokat épít és cégeket támogat, hanem figyel arra is, hogy a vállalkozók ne rokkanjanak

  • Scraping, PPC, LinkedIn – Melyik működik ma valójában?

    epizódjában Fóris Attila  és Kukoly Dávid  egy rendkívül őszinte beszélgetést folytattak arról, hogyan is Ahogy a podcastben is elhangzik, egy hidegkampány nem sprint, hanem maraton . beszélgetés során LinkedIn: a kapcsolatépítés színtere A legtöbb ember ott rontja el, hogy LinkedIn-en is A podcastben arról is szó esik, miért csalódtak sokan a fizetett hirdetésekben. módszerét A valódi konverzió mélyen van Végül, amit mindenki elfelejt: a számok nem hazudnak, de nem is

  • A magyar piac nem skálázható. Akkor miért építesz rá növekedési stratégiát?

    A plafon nagyon is közel van. És aki nem lép túl rajta – előbb-utóbb nekicsapódik. Hogyan lehet érdemben nemzetközi szintre lépni – akár indulóként is? A fizetőképes piac pedig ennél is kisebb. Ha szolgáltatásban utazol, ez még szűkebb. A nemzetközi piac nem drágább – csak más logikát igényel Ez is egy gyakori tévhit: hogy „nincs pénzünk Ez a fajta „agilis nemzetköziesedés” nem csak biztonságosabb – hanem gyorsabban tanulható is .

  • Miért az önreflexió a legerősebb vállalkozásfejlesztési eszköz?

    Aki ezt nem meri meglépni, az nem is akar igazán vállalkozni. Dávid többször is beszél róla, mennyi projektet kaszált el csak azért, mert „jól nézett ki, de nem volt Dávid azt is kimondja, hogy nem akar 30 fős ügynökséget . És ezt csak az bírja, aki nemcsak a stratégiáit, hanem a saját működését is rendszeresen auditálja . „Az elmúlt három év nekem arról szólt, hogy megtaláljam, hogy is működik mindez – mi az én pályám, és

  • 🎙️ Élő podcast: Huszti Boldizsár / Esküvőnk Története

    Vendégünk már korábban is járt nálunk – az akkori adást itt hallgathatod meg: Ep96 - Esküvőnk Története Kedves, nyitott, energiától duzzadó személyisége nemcsak emberekkel, de a kamerával is gyorsan összhangba Sőt, csapatot is szervezett, hogy a közös alkotás erejével még több pár történetét örökíthessék meg. Ha téged is érdekel a kreativitás és az emberekkel való őszine kapcsolódás ne hagyd ki ezt a beszélgetést

  • Nem az árbevétel számít, hanem ami a zsebedben marad

    Dávid őszintén beszélt arról, hogy saját magával is le kellett ülni egy őszinte beszélgetésre . Mert az, hogy valamit tudsz , még nem jelenti azt, hogy azt kell  is csinálnod. Időben is. Energiában is. Lelki békében is.  Mert pontosan tudja, hogy mit akar, és mit nem. Az elmúlt évben konkrét projekteket állított le, még akkor is, ha volt bennük pénz. Még ha működött is.

  • Mi tartja mozgásban a céget – ha nincs mögötte szoftver?

    Ez a modell nem feltétlenül skálázható, de nem is céljuk a skálázás. Nem akarnak többet. Sokkal stresszmentesebb is.  Nem kell embereket menedzselni. Nem akarnak többet vállalni – csak jobban csinálni azt, amit most is csinálnak. Stabil működés technológia nélkül – lehet így is mozgásban a cég? Hanem az: működik-e és mozgásban van-e a céged akkor is, ha nincs mögötte rendszer?  

  • Mire épül a vállalkozói bátorság, amikor még nincs tapasztalatod?

    klasszikus tyúk-tojás probléma, amin csak az tud átlépni, aki hajlandó a tettek mezejére lépni akkor is Nem azért, mert különleges képességei voltak, hanem mert elhitte, hogy tanulás közben is lehet fejlődni Ez a hozzáállás megbízhatóságot sugall még kezdőként is. Tudja, hogy lesznek hibák, nehézségek, akár kudarcok is. De vállalja őket. És ezzel megváltozik a hozzáállásod is: már nem próbálkozol, hanem építesz.

  • Vállalkozás Dubajban? Előbb nézz a függöny mögé.

    nincs időd hibázni, csak azt veszed észre: már benne vagy valamiben, amit nem értesz – és már fizetsz is Csak ha vasból vagy Ha egyedül költözöl ki, az is kihívás. De ha a család is veled van, Dubaj a végletekig teszteli a határaidat. Vörös Kriszta nem csak vállalkozóként ment ki – hanem anyaként és feleségként is. És amikor egy országban nemcsak a cégednek, hanem a családodnak is működnie kell , akkor már nem lehet

  • Mit ér a tudásod, ha csak egy országban tudod használni?

    Angliában viszont más volt a helyzet: „Tizenhárom pontból megalapítod a céget, és már működhetsz is.” Svájcban tanácsadóként – ahol nagyobb volt a fizetőképesség, de magasabbak az elvárások is. A meglévő kompetenciáit fordította le a helyi nyelvre – szó szerint és metaforikusan is. És ahol érték van, ott piac is van – bármelyik országban. És ezt nemcsak pénzügyi szinten, hanem emberileg, vállalkozói gondolkodásban is stabilan hozza.

bottom of page