Dr.Török Réka elmeséli honnan jött, milyen tanulmányi útja volt, és beszél arról honnan ismeri a foglalkozásokat, és milyen befolyással lehetnek a szülők a pályaválasztásra
1/5 >>
Családi háttér, tanulmányok
Réka 14 éves koráig Romániában, Nagyváradon élt és meghatározó volt számára az ottani oktatási rendszer. Teljesítményorientált családból származik, fontos volt számukra, hogy több területen is jó eredményeket érjenek el.
A szülei gépészmérnökök voltak így a matek, fizika, műszaki irányzat erősen jelen volt az életükben. Réka a nővérével együtt inkább a humán területek iránt érdeklődtek jobban. Így jött Réka részéről a pszichológia, amivel azóta is foglalkozik.
1995-ben költöztek Magyaroroszágra és itt kezdte el a középiskolát.
„A gimis érdeklődésem már teljesen efelé fordított, tehát minden tantárgy érdekelt és jól tanultam, és nagyon szerettem az osztályomat, az osztálytársaimat, de a pszichológia kiemelkedett ezekből.”
Mivel a gimnáziumban a pszichológia nem a tananyag része így ilyen formán nem tudott tájékozódni, de szívesen olvasott könyveket a témában, illetve volt egy tanára, akitől segítséget kapott.
„Volt nekem egy biológia tanárnénim, aki meglátta bennem a spirituszt és azt ajánlotta nekem, hogy kapcsolódjak be egy lelki segélyszolgálatnak a munkájába, kortárs segítőként, középiskolásként, mert ott tanulhatok ezekről a dolgokról, amik engem érdekelnek.”
Bekapcsolódott egy csapatba, akikkel önismeretei táborokba, tréningekre, pszichodráma csoportokba jártak és kipróbálhatta magát ezen a területen. Hamar be is igazolódott, hogy valóban érdekli a pszichológia és ilyen irányba szeretne tovább tanulni. A pontos irány még nem fogalmazódott meg benne, de tudta, hogy emberekkel szeretne foglalkozni, segíteni szeretne nekik.
Foglalkozások ismerete
Rékának egy szakterülete van a pszichológián belül és ez a pálya tanácsadás, és azért tud sokat a foglalkozásokról, mert pályatanácsadóként ismeri a foglalkozások és az oktatások rendszerét, ilyen adatbázisokkal sokat dolgozott.
„Azt például tudom, hogy a piacon, akár országonként is mire van kereslet, tehát mik azok a gazdasági ágazatok, amiben érdemes gondolkodni, mi a keresettsége, egy-egy ágazatban, mekkora reprezentativitása van az adott szakmának.”
Rékának nagy rálátása van arra, hogy milyen területen érdemes elhelyezkedni, ahhoz milyen oktatás kapcsolódik. Mindig is szeretett volna karriertervezéshez segítséget adni és ezt ma már háromféle módon teszi: a digitális platformján keresztül, egyénileg és csoportosan is.
„Ehhez érdemes ismerni a vállalkozói kultúrát, a munkaerőpiacot, az oktatási piacot.”
Kérdések, amikre tudni kell a választ:
Mit lehet tanulni?
Hogyan lehet tanulni?
Meddig kell tanulni?
Érdemes e tanulni?
Mit érdemes tanulni?
Ezek a kérdések érintik az általános és középiskolásokat, a 20-25 éves korosztályt és akár a 30-40 éveseket is pályaváltás miatt. A vállalkozóvá válás témaköre is ide kapcsolódik, hogy érdemes e az adott embernek vállalkozást indítania.
Szülők befolyása a pályaválasztásra
Rékának sok olyan pályatanácsadásban volt része, ahol a művészeti irányzatok a lista legvégére kerültek, mondván az nem hoz elegendő pénzt. Ebben az esetben a szülők felé alternatívákat igyekszik kínálni, hogy arra az adott művészeti irányzatra milyen pályamodelleket lehet felépíteni, például vállalkozást.
„Nagyon sok ilyen elgondolás van ezekkel a művészeti területekkel kapcsolatban és ez eltérítheti az ebben tehetségeseket attól, hogy hosszú távra ezeket az irányokat válasszák.”
Ilyenkor a szülők számára érdemes a tévhiteket eloszlató dolgokat beiktatni a pályatanácsadásba, persze a tényeket is közölni kell, hogy ez nem egy egyszerű karrier.
A tanácsadás során igyekszik helyre tenni mind a szülőkben, mind pedig az ügyfélben, hogy az ő elképzelésükhöz képest, hogyan néz ki a valóságban és milyen lehetőségek vannak az elhelyezkedés tekintetében.
Olvass tovább!
További cikkek a témában:
Comments