Szikora Emese nehézségei a vállalkozása kezdetén, Elég Jó Vállalkozó brand ötlete, milyen fajta coachnak tartja magát, mitől egyedi a piacon
Kezdő nehézségek a vállalkozásában
Emesének sok nehézsége adódott a vállalkozás elindításának kezdetén, mert nem volt a közvetlen környezetében olyan minta, amit követni tudott volna. A több, mint két évtizedes multis alkalmazotti létből fakadóan rengeteg üzleti tapasztalata volt, csak ugyebár ezek egy nagy vállalatra jellemző tapasztalatok voltak, nem pedig egy kisvállalkozásra.
Projektvezetői munkakörében megtanulta, hogyan kell feladattervet csinálni, stakeholder elemzés készíteni, költségvetést tervezni, ajánlatkérést készíteni, tehát sok olyan területtel foglalkozott, ami egy vállalkozás építéséhez is hasznos tapasztalat.
„Egy pici vállalkozásnál ez így nekem hosszú idő volt, amíg összeállt a fejembe, hogy itt tulajdonképpen ugyanazt kell csinálni csak máshogy meg kicsibe.”
A marketing az teljesen új dolog volt számára, sokat kellett tanulnia a témában és sok nehézséget okozott számára.
„Ma Magyarországon vagy Közép-Európában a mi kultúránkban ezt a fajta szolgáltatást még mindig baromira nehéz eladni a marketing sztenderd folyamataival, eszközeivel.”
Éppen ezért Emese sok külföldi amerikai vagy angol nyelvű embert néz és hallgat, és igyekszik az ő marketing fogásaikat ellesni és alkalmazni a saját vállalkozásban. Ettől függetlenül még mindig nagyon sok ügyfele érkezik ajánlás útján, legalább 90%-uk.
„Ezt tudom és megtanultam ajánlást kérni.”
A marketing területén további nehezítő körülmény, hogy a weboldalon nem lehet megosztani az ügyfelek tapasztalatait, mert azok általában inkább nem tennék közszemlére, hogy coachhoz járnak és problémáik vannak.
Sokáig nagyon kevés pénzért vállalt ügyfeleket és szerzett tapasztalatot, illetve kezdetben nem is merte kitenni a nyilvánosság elé, hogy akkor ő ezzel foglalkozik és fogad ügyfeleket.
Honnan jött az "Elég Jó Vállalkozó" brand ötlete?
Onnan származik az „Elég Jó Vállalkozó” kifejezés, hogy a pszichológiában használnak ilyen kifejezést, hogy elég jó anya vagy elég jó szülő. Úgy látja, hogy nagyon sok vállalkozót gátol az, hogy nem érzi magát elég jó szakembernek például egy rossz kritika miatt, vagy a vállalkozás más területén nem érzi magát elég professzionálisnak.
Hiába tanulja meg az ember például a marketing szakma rejtelmeit az a külső szemlélőknek is egyértelmű, ha nem magabiztos, nem mer kitenni magáról egy képet vagy videót.
„Bennük nincs meg az a magabiztosság, annak az érzése, hogy basszus én ehhez tényleg elég jó vagyok, akkor ez átjön a másik félnek is.”
Emese meg szeretné tanítani az embereknek és főként a vállalkozóknak, akiknek a bevételük is függ ettől, hogy az elég jó is elég. Ezt pedig egyénre szabottan kell érteni, mert minden ember más és mindenkinek más lesz az a szint, az elég jó szint önmagához képest, ahol igenis érdemes magabiztosan felvállalni a tevékenységét, a tudását.
„Az elég jóságnak a mentális vagy érzelmi, lelki oldalán is segítek.”
Ez azt jelenti, hogy az egyén el is higgye magáról egy bizonyos tudásanyag megszerzése után, hogy ő ki tud állni az adott témában és nyilatkozni tud. A vállalkozónak el is kell hinnie magáról, hogy képes arra a tevékenységre, amit tanult, gyakorolt.
Milyen fajta coachnak tartja magát?
„Én azt gondolom magamról, hogy én túl lágyszívű vagyok.”
Emese inkább empatikusnak tartja magát, közben pedig nagyon racionális gondolkodás jellemzi, egy átfogó rendszer szemlélet. Igyekszik az ügyfeleinek megadni a lehetőséget arra, hogy kieresszék a gőzt, de próbálja azért terelgetni is őket, hogy a beszélgetésnek legyen eredménye.
„Ez a szépsége és a nehézsége a coachingnak, hogy legyél egyszerre odafigyelő meg hallgató…de legyél egyszerre egy kerettartó hajcsár is talán egy picit, hogy azért legyen célja.”
Emese abban tartja magát másnak, hogy a racionális és a humán oldalt egyszerre nézi, ami az ő szakmájában nagyon fontos, hogy az ügyfél meghallgatásán túl törekedjen a cél megvalósítására is.
Egyediség
Emese szerint az a fontos, hogy amikor az ügyféllel végeznek a beszélgetéssel, akkor úgy érezheti az az ember, hogy az ő témájának egy szakértőjével beszélt, vagyis a coachnak annyira rezonálnia kell az ügyféllel, hogy megértse őt teljes mértékben.
„Igazából tökmindegy, hogy én mihez értek, miben vagyok jó szakmailag, az számít, hogy én coachként mennyire tudok tényleg rezonálni ahhoz az emberhez, mennyire tudok tényleg odafigyelni rá, mennyire tudom meghallani a mondatai mögött a valódi állapotát.”
Azt tanítja a vállalkozóknak, hogy egyszerre foglalkozzanak a vállalkozás építésével (bevétel, termékek, szolgáltatások, célok), illetve saját magukkal, hogy valóban jól érzik e magukat abban a helyzetben, amiben vannak. Nem mindenkinek való ugyanaz a tevékenység hiába képzeli el magának, hogy az jó lenne, lehet hogy egyáltalán nem passzol a személyiségéhez.
„Én úgy építem fel a vállalkozóknak való szolgáltatásaimat, kommunikációimat, anyagaimat, mindent, hogy mindig párba állítom a racionálist és az érzelmi, lelki oldalt. Talán ezt kevesen csinálják szerintem.”
Olvass tovább!
További cikkek a témában:
Szikora Emese: nehézségek, brand, egyediség
Comments