top of page

Magyar Business Blog

Post: Blog2_Post

Szél Gergely: üzlettárs, felhasználók szerzése, problémák, tanácsok

Frissítve: 2023. máj. 25.

Szél Gergely elmeséli hogyan találtak egymásra az alapító társával, hogyan szerezték meg az első felhasználókat, mik a vállalkozók problémái és mit tanácsolna nekik


<< 3/5 >>


Hogyan találtak egymásra a társával?


Friss diplomásként Gergely nekiindult a világnak, hogy elhelyezkedjen egy jó munkahelyen, ekkor jött vele szembe Schwarz Gábor (a mostani társa) álláshirdetése, amire ő volt az első jelentkező. Már az első állásinterjún is megvolt közöttük az összhang, majd miután megkapta a munkát Gergely sokat dolgoztak együtt, ami közelebb hozta őket egymáshoz.


„Kialakult egy olyan közös munkamegosztás, hogy van amiben ő nagyon jó, van amiben én nagyon jó vagyok, és ez a kettő tök jól kiegészíti egymást.”

Meg volt közöttük az a bizonyos kémia és adta magát, hogy a jövőben közösen vállalkozzanak.



Első felhasználók megszerzése


Androidra adták ki először az appot az áruházban és nagyon jó érzéssel töltötte el őket, hogy elmondhatják másoknak, hogy ezt ők csinálták. Kétféle dologgal próbálkoztak az app felhasználói bázisának megszerzése, bővítése érdekében. Egyrész a kapcsolati tőkéjükön keresztül próbálkoztak meg az offline terjesztéssel. Másrészt nagyon sokat dolgoztak azon, hogy meglegyenek az első nagyobb ügyfeleik, partnereik.


„Amiket mi kredibilitásra és bizalom növelésre tudjunk majd felhasználni.”

Kezdett alakulni a felhasználó bázis, megvoltak az első letöltők, az első előfizetők, az első regisztrálók, az első kérdések. Eljutottak az első 1000 letöltőig, amikor újabb kihívásokkal szembesültek, hogy az újabb letöltők mellett meg kell tartani a korábbiakat.


„Akkor oda további marketing és kommunikációs eszközökre volna nekem szükségem.”

További kérdések megválaszolása került előtérbe, például hogy merre tart a piac, milyen tartalmakat kellene gyártani, milyen oldalról kellene megcélozni a piacot.


„Ez egy utazás, előszőr meglátod, érted, hogy honnan érkeznek azok, akik majd neked vevőid lesznek, ez piciben meg tud mutatkozni. És utána ezt tovább kell egy mélyebb és mélyebb és mélyebb szinten vinned majd.”


Vállalkozók problémái


Gergely ketté bontja a témát, egyrészt vannak a vállalkozók operatív teendőivel kapcsolatos nehézséges, másrészről pedig vannak az érzelmi hullámvölgyek, amikbe az ember folyamatosan beleesik.


„Valakinek annyi impulzus éri az életét, hogy hullámvölgybe kerül egyik hónapról a másikra, vállalkozóként egyik napszakról a másikra esel hasonló hullámvölgyekbe.”

Egy-egy nap folyamán a vállalkozók olyan méretű kihívásokkal szembesülnek, amiről az adott pillanatban azt hihetik, hogy nem képesek megoldani, de másnap már megtalálják a megoldást, mert muszáj. Napi szinten meg kell birkózni ezzel az érzelmi nyomással, felelősség és terhelés mértékével, ami érzelmi oldalról igen megterhelő.


A vállalkozók operatív feladataihoz kapcsolódóan számos nehézség merülhet fel, amelyeket kezelniük kell nap mint nap a vállalkozás sikerének érdekében. Ide tartozik például a könyvelés, a csapatműködés, a HR, a feladatok koordinálása stb.


„Mint alapító, mint ügyvezetőként tudnod kell mindegyikre valahogy reagálni, mert tőled várnak valami visszajelzést.”


Tanácsok kezdő vállalkozóknak


„Bárhol, bármilyen területen legyél…merj segítséget kérni!”

A vállalkozók számára rendkívül fontos, hogy merészen és aktívan kérdezzenek, hogy információkhoz jussanak. A piaci változások, ügyféligények és trendek folyamatos figyelése kulcsfontosságú az üzleti sikerhez. Rugalmas és nyitott gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy a vállalkozók alkalmazkodni tudjanak a változó körülményekhez, és időben reagáljanak az új lehetőségekre és kihívásokra.


Amikor egy vállalkozó szembesül egy problémával vagy kihívással, fontos, hogy megfelelően mérlegelje, hogy képes-e megoldani azt saját erőforrásai és tudása alapján. Ha nem, akkor fontos, hogy felismerje, mikor kell segítséget kérni. Ez lehet pénzügyi tanácsadás, üzleti mentorálás vagy együttműködés más vállalkozókkal vagy szakemberekkel. Az erős hálózat kiépítése és az együttműködési képesség kulcsfontosságú lehet a vállalkozás sikeréhez vezető úton.


A vállalkozás alapjainak megfelelő lerakása a kezdeti időszakban elengedhetetlen. Ez magában foglalja a jól meghatározott célok és stratégiák kidolgozását, a megfelelő pénzügyi és jogi struktúrák létrehozását, valamint a megfelelő erőforrások és szakemberek megszerzését. Az alapos tervezés és a szilárd alapok megteremtése lehetővé teszi a vállalkozásnak a sikeres növekedést és a hosszú távú fenntarthatóságot.


Amikor valaki kritikát fogalmaz meg a vállalkozás vagy a termék kapcsán, fontos, hogy a vállalkozó nyitott legyen rá, és átgondolja az adott visszajelzéseket. A kritika lehetőséget kínál az fejlődésre és a fejlesztésekre. A vállalkozóknak készeknek kell lenniük a változtatásokra és az újításokra, hogy alkalmazkodjanak az ügyféligényekhez és a piaci változásokhoz, ezáltal fejlesztve a vállalkozást és növelve annak versenyképességét.


„Fogadd be és kezeld helyén az információt! Mert azzal vagy elősegít téged, hogy előre tudj menni, vagy megfogalmaz egy olyat, ami később egy probléma lenne.”




Olvass tovább!


További cikkek a témában:

bottom of page