top of page

Magyar Business Blog

Post: Blog2_Post

MNDFL flow: a well-being alkalmazása a cégeknél

Frissítve: 2023. márc. 15.

Tóth Réka Ibolya elmonja hogyan elemzik a cégeket, mit csinálnak azokkal a munkavállalókkal akik nem akarnak részt venni a programokban, piackuttásról és kliensek szerzéséről is megtudhatsz többet


<< 3/7 >>



Hogyan néz ki egy cég elemzése?


Nem név szerint látják az egyéneket a cégen belül, hanem az egyéb tulajdonságokat korát, nemét, beosztását.


„Itt inkább a tendencia a fontos, hogy hogyan tudom igazából leképezni a vállalatot kisebb csoportokra, mert az egyértelmű, hogy egyénileg nem fogok tudni egy bizonyos szám után mindenkivel foglalkozni.”

Azoknak a csoportoknak a megtalálása a fontos, akik hasonló problémával küzdenek, például nem alszanak jól, vagy nehéz motiválni őket. Nem minden csoport lesz eléggé motivált, hogy részt vegyen a programokon, foglalkozásokon.


„Ezeket érdemes a tervezés szempontjából is jól látni, hogy kiket szolgálunk ki és milyen problémával rendelkeznek.”

Látni kell azt is, hogy hányan fognak részt venni egy-egy megszervezett programon.




Munkavállalók, akik nem akarnak részt venni a programokban


„Szeretem elmondani a vezetőknek, hogy az hogy most 100%-os részvételi arányunk lesz az valószínűleg egy nagyon elrugaszkodott álom. Lesznek mindig emberek, akik ellenállnak, akik nem akarják.”

A kiégés, mint olyan ebben a formában is megjelenhet, hogy a munkavállaló csak el szeretné végezni a munkáját, de azon kívül semmiben sem szeretne részt venni, nincs motivációja erre. Réka Ibolya szerint látni kell, hogy van oka annak, hogy valaki nem vesz részt, és el kell fogadni, mindig lesznek olyan emberek, akiket nem tudnak gyökeresen megváltoztatni.


„Nem is ez a cél igazából. Itt inkább az a célunk, hogy egy olyan vállalati kultúra legyen megteremtve, ahol aki nyitott erre ő tudjon csatlakozni, ő biztonságban érezze magát, ő azt érezze, hogy ez egy jó hely…a lehetőséget kell nagyon-nagyon sok embernek megteremteni.”

A MNDFL flow ügynökségnél nem az a cél, hogy mindenkit kötelezzenek arra, hogy részt vegyen, inkább a megfelelő kommunikációval igyekeznek az embereket kicsit terelgetni.




Piackutatás és kliensszerzés


Réka Ibolya kezdetben egyénileg kezdett el embereket oktatni és másfél év alatt körülbelül 250 ember fordult meg nála.


„A pandémia kezdetén … én bennem egy iszonyat nagy vágy volt, hogy segítsem az embereket, hogy összekapcsolódjuk.”

Kezdetben egyéni ügyfelelei voltak, tehát egy az egyben foglalkozott velük, később csoportok alakultak ki, és folyamatosan dolgozott és adta át a mindfulness gondolatát és kialakult egy közösség. Annyira sok energiát és lendületet vitt a munkába, hogy eljött az a pont, amit kiégésnek nevezünk. Ezen a ponton a korábbiakkal ellentétben emberrel sem szeretett volna találkozni, nem akart több tananyagot átadni másoknak, csak saját magára szeretett volna koncentrálni.


„Most köszönöm szépen, de csak a saját meditációmmal szeretnék foglalkozni, hogy én így jól legyek.”

Itt jött egy nagy fordulópont az életében, amikor is az egyéni egyesével való foglalkozást meg szerette volna változtatni. Ekkor lett egy mentora és elkezdte összeszedni az elmúlt évek tapasztalatait, hogy mihez ért, mit szeretne csinálni és mit nem a jövőben.


„Volt egy pillanat, amikor így összeállt ez az egész, hogy well-being ügynökség.”

Ezen a ponton indult el az ügynökség megvalósulása és ekkor változott meg az is, hogy honnan szerzi az ügyfeleit. Azóta vállalatok vezetőivel, HR osztályosokkal beszél, konferenciákra és kerekasztal beszélgetésekre jár, és ezek mind hozzájárulnak az ügyfélszerzéséhez.


„Ha összefoglalhatom egy mondatban az ügyfélszerzési stratégiámat az pedig az, hogy kapcsolatteremtés és őszinte, hiteles kommunikáció. Szerintem nem kell más, ha magadat adod, ha jó a terméked, ha jó a rendszered, ha nem vágod át az ügyfelet… tiéd lesz a biznisz.”

Nem feltétlen elsőre szerezheted meg a munkát lehet, hogy sokadjára, de ha a megfelelő úton vagy akkor sikerülni fog.





Olvass tovább!


További cikkek a témában:

Komentáře


bottom of page