Keresési Találatok
110 találat erre: „Laposa Bence”
- Baranyiné Mariann - Baranyi Hűtéstechnika Kft.
konkurenciájuk, milyen út vezetett a vállalkozóvá váláshoz 1/5 >> Rövid történet Baranyiné Mariann 1992-ben Fő vállalkozásuk az 1995-ben alapított Baranyi Hűtéstechnika Kft., melynek fő tevékenysége az ipari hűtéstechnika
- Kolozsvári Arnold Csaba megvalósította az álmát Amerikában és megnyitotta a Revive Fitness-t
Ezért 1999-ben döntött úgy, hogy Amerikában próbál szerencsét. tengerészgyalogossal, akik közül az egyik a társa lett a cégben, a másik pedig az alkalmazottja. 2010-ben
- Szege György az MHB Bank ESG és fenntarthatóság terület vezetője
Azon belül is az ESG és a fenntarthatósági területet vezeti, melybe 2022-ben vágtak bele és azóta jelentős Az ESG és a fenntarthatóság némiképp eltér egymástól, mivel az ESG-ben benne van a fenntarthatóság szemlélete
- Forray Niki az Ünnepek Áruháza és a Santai alapítója
-t, 2000-ben pedig összeolvadt a kettő és azóta Kft. „Én lufikkal kezdtem, nagykereskedelem, kiskereskedelem, bolt, webáruház jött hozzá 2007-ben és a legújabb
- Domján Péter a 1stEP Innovation társalapítója
és legsikeresebb sportklubjának, a Telekom Veszprémnek a marketingkommunikációs vezetője volt. 2021-ben munka sem lesz, amiért ennyire fogok lelkesedni, amit ennyire a magamévá fogok tudni tenni és 0-24-ben
- Villámkérdések: Volom Sára
Hogyan érjük el, hogy bízzanak bennünk a kliensek?
- Amigos: kihívások, munkatársak
Azok tartoznak ide felkéréses alapon, akik már nem egyetemisták, de bennük van a segítés utáni vágy.
- Villámkérdések: Domán Zsolt
És ez az egész folyamat azt villantja fel bennem, hogy értelmetlen az egész és így semmi értelme nincsen
- Neumann Noémi: egyediség, problémák, tanácsok, mentorok, coachok
vannak olyan területek, amikben kevésbé vagyunk jók és van olyan ember, aki jó tanácsokkal tud ellátni bennünket
- Villámkérdések: Jóföldi Endre és Kása Károly
Károly: „Van egyfajta klíma feszkó bennem, az emberi pocséklás az engem nagyon bosszant.”
- Gangel Péter a Bizalmi Kör Vezetői Klub alapítója
„Ők jöttek jó szívvel, és valamiért láttak bennem valamit, úgyhogy ők valahogy itt is maradtak a környéken
- Kertész Lilla szervezetpszichológus
„Szerintem mindig is bennem volt ez a kezdeményezés meg, hogy valamit alkossak és akkor azt tovább adjam
- Villámkérdések: Filep Szilvia
sporttal kezelem, szerintem mindenkinek alap kéne hogy legyen, hogy valamit mozog, illetve ami régóta bent
- Békési Brigitta: a sikeresség titka, covid hatása, szerelemvállalkozás
Ugyanis ez a program törekszik arra, hogy kihozza a nőkből, ami bennük rejlik, a női szépséget és vonzerőt
- Tóth Réka Ibolya: a kiégés
„Én inkább afelé viszem mostanában az embereket, hogy legyen bennük egy olyan belső iránytű, ami segít
- MNDFL flow: a well-being alkalmazása a cégeknél
„A pandémia kezdetén … én bennem egy iszonyat nagy vágy volt, hogy segítsem az embereket, hogy összekapcsolódjuk
- Eisenbacher Csaba: kinek való az agilis növekedés
Hívnak tanácsadót, trénert, de van bennük egy ösztön, hogy ők ezt jobban tudják, kifizetik a szolgáltatást
- Szege György: jövő, AI, tervek, problémamegoldás, crypto
Az ESG-ben nem csak a szabályozásokat látják, hanem ez üzleti lehetőség is, mert olyan termékek készítését
- Karolinai Magyar Csoport: fejlődés, tanácsok, tagdíj
hoznának létre „Ne féljen, ne ijedjen meg…egy kis csoport ember egy óriási hullámot tud képezni, hogyha bennük
- Domján Enikő: cégnév, célcsoport, feedback, nehézségek, tervek, trendek
A rengeteg impulzus miatt, ami körülvesz bennünket egyre nehezebb kitűnni, ezért folyamatosan építeni
- Az ALH Consulting létrejötte
ember mennyi pénze van arra, hogy nálad vásároljon az egy teljesen rajtunk kívül álló dolog.” 2017-ben
- Hogyan építhetek egy nemzetközi brandet 0-ról? - Müller Tamás
Akik kedvet kaptak az ötletversenyek után azok bent maradtak a szektorban és sokan közülük évek múltán
- Villámkérdések: Huszti Boldizsár
Én 2021-ben kezdtem el önállóan, akkor volt 15 esküvőm.
- Szikora Emese: nehézségek, brand, egyediség
„Bennük nincs meg az a magabiztosság, annak az érzése, hogy basszus én ehhez tényleg elég jó vagyok,
- Barna István és Dörnyei Bendegúz: motiváció, finanszírozás, tapasztalatok, startup és vállalkozás
jártam volna ilyen eseményekre…” (István) István nem csak hogy elindította ezt a kezdeményezést 2019-ben
- Forgács-Fábián Sára az Amigos alapítvány alapítója
„De a motiváció ott volt bennem, hogy segítsek azoknak a beteg gyerekeknek, akik hosszú ideig vannak
- Jáger László: NFT piac, platformos vállalkozás, törvények, amerikai vállalkozás
„Ez már lehet 3D-ben, táncolhat a sztár, egyedi grafikákat csinálhat, tehát innentől kezdve mindent is
- Tolnai Ákos az AbilityMatrix alapítója és társtulajdonosa
„Az AbilityMatrix-ot 2009-ben kezdtem el csinálni, akkor még ötlet fázisában volt, és az volt a nagy
- Huszti Boldizsár: videózás a kezdetekben, felszerelés, mentor, nehézségek
„A szülők is bent voltak ezen az eseményen, így az egész iskola láthatta ezt a videót, és nagyon jó visszajelzéseket
- Csorba Anita útja a cégalapításig
életét, azt gondolta ő lesz az új Picasso, de más is érdekelte, illetve másképpen alakult az élete. 2010-ben