top of page

A folyamatok ábrázolása

Milyen folyamatokat és hogyan ábrázoljunk, ahhoz, hogy mindig és mindenki tudja, hogy mikor és mi a teendő?

A nagyobb eseményeket, mindenképp érdemes beütemezni.


Vegyünk például egy étteremet, ahol ez úgy működik, hogy rendelek valamit és tudni fogom, hogy mikor szállítájk azt ki. Ennek az előzménye az, hogy tudod, hogy mennyibe kerül a kiszállítás és mikor fogod megkapni.


Ezzel meg lehet előzni azt, hogy egy nap túlzóan sok rendelést kelljen bonyolítani, ami plussz stressz és plusz gonodokat okoz.

Egyszerűen fogjuk a naptárat, az idővonalat és abba lejegyezzük, mikorra, mi van beütemezve

Például: a befeketetők is elvárják azt, hogy háromhavonta egy beszámolót tartsunk.


Egy magas szintű megbeszélésre készülni kell, ehhez időpontok kellenek, amivel ki tudjuk kerülni a konfliktusokat. Ezzel pedig az emberek hatékonyabbak tudnak lenni és innovatívabbak is.


Nagyon érdemes grafikus ábrázolást használni, mert gondoljunk csak bele, hogy az anyagiakat is ezáltal tudjuk pontosabban meghatározni.


Mondhatjuk azt, hogy ezáltal szinkronba lesznek a folyamatok?

Az egész hasonlít egy menetelős zenekarra. Mindenki tudja mi a teendője. Egyszerre lép mindenki, hogy együtt legyen a csapat és szinkroban

Finomra kell hangolni a dolgokat és ezáltal elkerülhetőek a hibák.


Melyek a gyakori hibák?

Minden egyes problémának egyetlen gyökere van.

A felkészületlenség.


Ha magánemberként gondoljuk végig, akkor például ott van az, hogy egy vizsgára, esküvőre (mi is) felkészülünk.


De az üzleti életben ez nem ennyire egyszerű, ott ahol sok emberrel és sok pénzzel, nagy felelősséggel kell ráfordulni eseményekre.

Keretezni kell! Tisztán kommunikálni! Ki, mit csinál! Ez az, amikor a vállalkozásodon dolgozol, nem pedig annak!

Vegyünk egy házépítést. Szép, hogy egy év alatt lehet egy 20 emeletes kórházat építeni.


Amihez fontos a logisztika és azt se felejtsük el, hogy előtte öt évig tervezték, hogy legyen villanyszerelő, ács, beton és így tovább. De ugyanez a szitu az utóknál is, amikor több ezer darabból készül el a végső termék.


Sok esetben sajnos az emberek, a cégvezetők ezzel nem akarnak számolni.


Érdemes eszközöket használni a tervezéshez:


  • A legegyszerűbb: a naptár,


  • Google naptár, amit megosztunk a kollégákkal,

    de ha folyamatot ábrázolunk, akkor vegyünk egy


  • Fehér táblát, amit az emberek elé teszünk.


  • Majd lássuk: mi kell hozzá? Milyen emberek? Milyen szolgáltatás kell? Mennyi van rá? Ki, mikor mit csinál?


Ne feledjük! A jó minőségű dolgok két összetevőből állnak:

  1. Hogy készül? Mennyi idő, energia, tesztelés áll mögötte?


2. Hányszorosan van ellenőrizve? Minőségileg, mit állítottunk össze!



Ismétlésként: idővonal, eszközök, tervezés, külsős szakemberek, anyagiak!


Ne a balkáni ideológiát használjuk, hogy: "Majd lesz valahogy".


Legyen egy digitális fehér táblánk, ahol tervezünk!


Fel kell készülni! Tervezni, átrágni, készülni, ami szellemi energiát és időt kíván!

bottom of page